Egy tündérmese véget ér § Jodi Picoult - Samantha van Leer: Lapról lapra (Sorok között 2.)
október 18, 2016
Az előző részben tanúi lehettünk Delila és Olivér egymásra találásának, a második részben újabb bonyodalmak várnak ránk. Nagy reményeket tápláltam a történethez, hiszen a Sorok között a kedvenceim közt foglal helyet. Mennyire teljesült az elvárásaimnak a könyv? Vajon ugyanennyire élveztem-e az első rész olvasását, mint a másodikét? Ha tovább olvasod a bejegyzést, akkor megtudhatod. Szeretnéd elolvasni a Sorok között kritikáját? Itt találod meg.
Olivérnek sikerül kiszabadulnia a könyvből, így most már együtt lehet Delilával, a lánnyal, akire mindig is vágyott. Viszont sok problémával és kihívással kell szembenéznie, hiszen egy mesebeli királyfinak nem kevés dolgot kell megtanulnia, hogy be tudjon illeszkedni a való világba. Szembe kell néznie a gimis élettel, de legfőképpen a valósággal: képes lesz mindent beáldozni a saját, és mások boldogságáért?
Nagy bizalommal és várakozással álltam neki a sorozat folytatásának, hiszen az első rész méltó volt a 'kedvencem' elnevezésre. Azonban be kell vallanom, hogy nem teljesen felelt meg sajnos a történet az elvárásaimnak. Egy boldog, ugyanúgy gondtalan és vicces történetre számítottam, ehelyett keserédes és egy igazi "Picoult-os" regényt kaptam. Ne értsetek félre, nincsen semmi bajom az írónő stílusával, sőt nagyon is szeretem olvasgatni a komolyabb könyveit. Viszont szerintem az ember elvárhatja, hogyha egy mesét kezdet el olvasni, akkor az később is mese legyen. Míg a Sorok között bármelyik korosztályban megállná a helyét, addig a Lapról laprát biztosan nem olvasnám fel pl. egy óvodás gyermeknek. Olyan komoly dolgok vannak benne, amelyeket még nem értene meg, vagy esetleg amit megértene, attól annyira elszomorodna, hogy biztosan könnyeket hullajtana. Még velem is, akire nem jellemző egy történeten való sírás, többször fordult elő, hogy nem egyszer kellett felfelé pislognom, illetve nem egyszer keletkezett gombóc a torkomban...
Nagy bizalommal és várakozással álltam neki a sorozat folytatásának, hiszen az első rész méltó volt a 'kedvencem' elnevezésre. Azonban be kell vallanom, hogy nem teljesen felelt meg sajnos a történet az elvárásaimnak. Egy boldog, ugyanúgy gondtalan és vicces történetre számítottam, ehelyett keserédes és egy igazi "Picoult-os" regényt kaptam. Ne értsetek félre, nincsen semmi bajom az írónő stílusával, sőt nagyon is szeretem olvasgatni a komolyabb könyveit. Viszont szerintem az ember elvárhatja, hogyha egy mesét kezdet el olvasni, akkor az később is mese legyen. Míg a Sorok között bármelyik korosztályban megállná a helyét, addig a Lapról laprát biztosan nem olvasnám fel pl. egy óvodás gyermeknek. Olyan komoly dolgok vannak benne, amelyeket még nem értene meg, vagy esetleg amit megértene, attól annyira elszomorodna, hogy biztosan könnyeket hullajtana. Még velem is, akire nem jellemző egy történeten való sírás, többször fordult elő, hogy nem egyszer kellett felfelé pislognom, illetve nem egyszer keletkezett gombóc a torkomban...
"Tökéletes életet képzeltem magamnak. Azt gondoltam, ha kiszabadulok a könyvből, valóra válik minden, amiről valaha álmodtam. Csakhogy ez nincs ingyen. Ami valakit boldoggá tesz, másvalakit csalódással tölt el."
Ahogy az előző kötetben, itt is szintúgy kreatívnak és fantáziadúsnak tartottam ezt az egész "könyvben élés" dolog bemutatását. Ahogy egy olvasó, úgy ők is érzékelték, hogy egy kétdimenziós világban vannak. Ugráltak a lapok között, belegabalyodtak a betűkbe, vagy csak egyszerűen meglátogatták az üres, copyright-os oldalakat.
A kedvenc szereplőm ebben a részben Seraphine lett, ami azért is érdekes, mert a Sorok közöttben ki nem állhattam őt... Egyértelmű, hogy jót tett neki az a változás, amin keresztülment.
"– A világban nincs meg ez a varázslat – sóhajt fel. – Mit gondolsz, miért menekülnek az emberek a könyvekbe?"
Összességében nem volt rossz folytatás, sőt, azt kell hogy mondjam, teljesen megállta a helyét a sorozatban. Nem volt túlnyújtva a történet, semmi felesleges rész nem volt benne. Ahogy az előbb is említettem, picit bánom, hogy elvitték " komolyabb" vonalba a cselekményt, de ha ezt nem vesszük figyelembe, akkor még mindig megtaláljuk a könyvben a humoros párbeszédeket, illetve a gyönyörű rajzokat, amelyek csak még színvonalasabbá teszik a kiadást.
A recenziós példányért ezer köszönet az Athenaeum kiadónak! (:
A borító: 85% (-15% azért, mert a világosabb árnyalatok szerintem jobban mutattak volna a borítón)
A cselekmény: 75%
A karakterek: 100%
A szókincs: 100%
Összesen: 90%
.png)
0 megjegyzés