Oldalak

2016. július 21., csütörtök

Blogszülinapi nyereményjáték | 2016

Hogyan is telhetne el egy ünnep nyereményjáték nélkül (főleg, ha a blog történetében az egyik legnagyobb eseményről van szó)? Már jó régen kigondoltam, hogy ebbe a játékba valami különlegeset, egyedit szeretnék belevinni, nemcsak szimplán könyvet kisorsolni. Pár hete született meg az ötlet a fejemben, hogy esetleg csináltathatnék Varázstintás kitűzőket. Már csak az volt a kérdés, hogy milyen szöveget írjak rá, hiszen a blog neve elég hosszú lett volna, és kis méretű képet kellett szerkesztenem. Az is eszembe jutott, hogy angolra lefordíthatnám, de az meg hangzásra nem volt az igazi, illetve egy jó kis nyelvtörő lenne (Magic Ink). Anya fejlesztette ki ezt a zseniális rövidítést, ami az előbb említett név játékos összevonásából keletkezett: "Magink". Szerintem tökéletesen passzol az oldal hangulatához, ez a kis szócska is olyan varázslatos, mint az oldal címe.


A képen látható három csomagot lehet megnyerni, értelemszerűen három nyertes lesz. Balról az első képen a "romantikus csomag" látható, ami két, stílusban a kitűzőhöz passzoló könyvjelzőt tartalmaz, egy kitűzőt, és Julia Quinn-től a Herceg és én-t. Több hónapja rendeltem meg a könyvet hirtelen felindulásból, de egyszer sem vettem a kezembe. Nem azért, mert rossz lenne, sőt mindenki arról beszél, hogy mennyire humoros, és szórakoztató! Egyszerűen csak nem az én stílusom, mostanában tartózkodom a túlzottan "rózsaszín felhős" romantikus olvasmányoktól. Remélem, aki megnyeri, nagy örömét leli majd benne.

A következő képen a "könyvjelző csomag" látható, ami tartalmaz egy darab kitűzőt, és az összes típusú könyvjelzőt. Az idézetek, amik a könyvjelzőkön vannak, híres írók mondatai (Stephen King, Jane Austen, Neil Gaimann, George R. R. Martin). A romantikus csomagban Neil Gaimann és Jane Austen-osok vannak.

A legutolsó csomag talán a legérdekesebb, hiszen nemcsak egy sikerkönyv a nyeremény, hanem egy 10db-os Stabilo tűfilc készlet is. Így már semmi sem állíthat meg a színezésben!
Hogy miért nem egy "igazi" könyvet választottam? Nekem már több hónapja megvan ez a Titkos kert típusú színező, ami nagyon jól lenyugtat egy nehéz nap végén. Azt gondoltam, hogy ezt fogom megrendelni nektek, hiszen nekem is van egy példányom, és az nagyon jól bevált! Szerintem erre az utolsó képre a "kreatív csomag" elnevezés illik a leginkább.
Most, hogy már jó hosszan kiírtam magamból mindent, nézzük is a szabályokat, tudnivalókat:
‹ A játék július 21-től augusztus 3-ig tart ›
‹ A Rafflecopter dobozba kell beírni a válaszokat, miután végeztetek nem kell semmit sem csinálnotok, mert a doboz automatikusan elment mindent ›
‹ Ezt zárójelben jegyzem meg: Ha kíváncsiak vagytok a különleges, születésnapi, mérföldköves bejegyzésemre, akkor itt tudjátok elolvasni. ›
‹ Sok sikert minden résztvevőnek, remélem tetszenek a nyeremények, és a nyertesek majd örömüket fogják lelni a könyvekben, illetve könyvjelzőkben ›
‹ Ha a nyertes 72 órán belül nem jelentkezik, akkor újrasorsolás lesz ›
Figyelem! Ha esetleg nem tudod beírni az email címedet a dobozba, akkor sem kell aggódni, mert nekem a rendszer automatikusan megjeleníti azt az elérhetőségedet, amivel regisztráltál, hogy részt tudj venni a játékban.



43 megjegyzés:

  1. Szia! :)
    Köszönjük a lehetőséget és a fantasztikus nyereményeket! :) Illetve Gratulálok a szülinaphoz!
    Az oldalon szívesen látnék még több ajánlót, illetve több képet, ami kicsit feldobja az oldalt.:)

    Szép napot!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia! Köszönöm szépen! ((:
      A képeken már én is gondolkoztam, tényleg egyedivé tudják varázsolni az oldalt, köszönöm az ötletet! (:
      Sok szerencsét!

      Törlés
  2. Szia!

    Köszönöm a játékot, nagyon szuperek a nyeremények!
    Én személy szerint imádok csak úgy borítókat nézegetni. Például lehetne témák szerint vagy írók egyes könyveinek különböző kiadásainak borítóit is bemutatni. Egyébként nagyon tetszik a blog, gratulálok hozzá és további sok sikert! :)

    További szép napot!
    Regina

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia! Jó ötlet a borítók bemutatása, egyébként én is szeretem nézegetni a külföldi, illetve a régebbi kiadások borítóit. Még nem tudom, hogy milyen bejegyzés formájában valósítsam ezt meg, de ígérem, gondolkozni fogok rajta. (:
      Köszönöm szépen, Neked is további szép napot! (:

      Törlés
    2. Mire leírtam, megelőztek. :D

      Törlés
  3. Szia!

    Boldog Blogszülinapot és köszönjük a lehetőséget! Én szívesen olvasnék/látnék kulfoldi borítókat vagy több friss megjelentést:) szeretem nagyon a fantasy könyveket azokról is szívesen olvadnék többet :)

    Legyen szép napod :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia! (:
      Köszönöm szépen, úgy látszik, hogy a könyvborítós bejegyzésekre nagyon nagy az igény, mindenképp kitalálok valamit! Régebben írtam pár friss megjelenés típusú bejegyzést, de ha ezt Ti ennyire szeretitek, akkor majd gyakrabban gyűjtök össze könyveket. (:
      Neked is legyen szép napod!

      Törlés
  4. Szia!

    Nekem nagyon tetszenek a borítógyűjtemények. Akár szempontok szerint, akár egy adott könyv több borítóval. :)
    Köszönöm a lehetőséget!
    Rami

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia! Meglepődtem, hogy a borítós bejegyzéseket szeretitek ennyire, mindenképp ki fogok találni valami jó kis bejegyzéstípust ennek az ötletnek a megvalósítására. (:

      Törlés
    2. Biztosan jó lesz, kíváncsian várom. :)

      Törlés
  5. Boldog szülinapot és köszönjük a játékot :) Borítós és booktag bejegyzéseket látnék szívesen. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Én köszönöm szépen az ötleteket! ((:

      Törlés
  6. Szia :)
    Boldog szülinapot a blogodnak :)
    És hogy milyen bejegyzést látnék szívesen? Film vs könyv, borítómánia, book tagek :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. A filmes-könyves bejegyzés jó ötlet, eddig csak pár ilyen van fent a blogon, de akkor majd csinálok többet. (:

      Törlés
  7. Boldog Blogszülinapot! (:. Nagyon szívesen làtnék külföldi borítókat. :) Imádom a blogodat.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm szépen, örülök, hogy szereted olvasgatni a bejegyzéseimet! (:
      Az ötleten már gondolkozom. (:

      Törlés
  8. Szia! Boldog Blogszülinapot!
    Szívesen olvasnék a közelgő megjelenésekről, írókról/fordítókról infókat, netán sorozatismertetőket (itt azt értem alatta, hogy pl felsorolni hogy adott sorozatnak milyen részei vannak külföldön és nálunk mennyi jelent meg, várható-e megjelenés stb. stb. :D)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia! Köszönöm szépen, a könyves hírek megírása jó ötlet, biztosan felpörgetné az oldalt. (:

      Törlés
  9. Boldog Blogszülinapot! Nagyon örülök a játéknak :) Szívesen olvasnék tageket, wishlisteket. A többi kommentelővel egyetemben nekem is tetszenének borítós bejegyzések ;)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia! Köszönöm szépen, ünnepek előtt tényleg jó lenne ilyen listákat készíteni, köszi az ötleteket! (:

      Törlés
  10. Szia. Köszi a nyereményjátékot és boldog szülinapot a blognak!
    Sajna az email cím megadásnál valami guban van nálam, így ide írom, ha én nyernék: judyadry@gmail.com

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia! Köszönöm szépen, nem tudom mi lehet a gond, valamiért mindenkinél ezt csinálja... De nem kell aggódni, mert nekem a rendszer automatikusan megjeleníti azt az elérhetőségedet, amivel regisztráltál, hogy részt tudj venni a játékban.

      Törlés
  11. Szia!
    Boldog szülinapot! Olyan gyönyörű az oldalad :)
    Köszönöm a lehetőséget, külön örülök a kreatív csomag lehetőségnek, szerintem szuper nyeremény a Titkos kert! ^^

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia! Köszönöm szépen, több napig szöszmötöltem az aktuális kinézeten. (:
      Örülök,hogy tetszik a kreatív csomag, sok sikert a játékhoz! (:

      Törlés
  12. Szia,
    Boldog Blogszülinapot! Nagyon szép lett a kitűző design!
    Köszönöm a lehetőséget.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia! Köszönöm szépen, nekem is nagyon tetszik! (; ((:
      Sok sikert!

      Törlés
  13. Szia!
    Tetszik az oldalad és a nyereményjáték is.
    Próbáltam a dobozba beírni az email címemet,de valamiért nem engedi.Ha nem baj ide írom.
    E-mail:katalin.szell@freemail.hu

    VálaszTörlés
  14. Szia! :)
    E-mail: vajdakitti1999@gmail.com
    Engem érdekelne, milyen sorozatokat szoktál nézni, aktuális filmes kedvenceid listája. :)

    VálaszTörlés
  15. Szia!

    Könyvborítókat szívesen látnék hozzá passzoló háttérrel. :)
    tesztike02@gmail.com

    VálaszTörlés
  16. szia!
    könyvbeszámolók,ajánlók
    képek
    viccek
    a titkos kert színeződből képeket
    vicceket
    DIY dolgokat
    napi "naplót"
    bármit amit te szeretnél, hiszen ez a te blogod! :D :D :D :D :D

    VálaszTörlés
  17. Szia!

    Nagyon igényes a blogod, tetszik a design, a témák, úgy összességében minden!
    Boldog Blogszülinapot! :)

    Detti

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia! Köszönöm szépen, nagyon sok munkát fektetek bele. ((:

      Törlés
  18. Szia!:)
    Boldog születésnapot!♥ Köszönjük a játékot!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia! Köszönöm szépen, sok szerencsét! (:

      Törlés
  19. Szia!
    Boldog szülinapot kívánok!
    Sajnos az e-mail címemet nem tudtam beírni,így talán nem baj,ha itt teszem: lkriszti74@freemail.hu

    VálaszTörlés
  20. Boldog Blogszülinapot!
    Köszönjük a játékot! ♥
    Borítókról és booktagekről látnék szívesen bejegyzéseket!
    Nagyon jól néz ki a blogod, design-os és igényes, látszik, hogy sokat foglalkozol vele! Csak így tovább :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm szépen, igyekszem mindig a legjobbra. ((:

      Törlés
  21. Szia!

    Köszi a nyereményjátékot! :) Most tévedtem csak ide az oldaladra és nagyon megtetszett a design és a tartalom is, csak így tovább! :)
    A feladatokat teljesítettem, az email címet viszont én sem tudtam beírni... (toth.marianna.haneee@gmail.com)

    Üdv,
    Marianna

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia! Köszönöm szépen, igyekszem. (:
      Sok szerencsét!

      Törlés
  22. Szia!:)
    Gyönyörű a design *-*
    Sajnos az email címet nekem sem engedte beírni, ezért ide írom, ha nem baj.:) storiesbyviolet@citromail.hu

    VálaszTörlés
  23. Boldog Blogszülinapot :) Szerintem nagyon jó ötlet az egész :) nem tudom hogy elküldte-e végül a jelentkezésem, de remélem :)

    VálaszTörlés

h3.post-title, .comments h4 { text-align:center; text-transform:normal; })