Mary Ann Schaffer és Annie Barrows: Krumplihéjpite Irodalmi Társaság értékelése + Filmadaptáció kritikája
szeptember 16, 2018
Több dolog miatt is igazán szívembe zártam ezt a könyvet, történetet. Egyrészt a Krumplihéjpite Irodalmi Társaság életem első levélregénye, amely hatalmas pozitív csalódás volt. Mindig is abban a hitben éltem, hogy nem lehet leveleken, csupán kiragadott részleteken keresztül átadni az igazi hangulatot, ezzel csak azt érheti el az író, hogy a „lecsupaszított” cselekményt ismerhetjük meg, a szereplőkről pedig főleg nem kaphatunk színes képet... Hogy én mekkorát tévedtem! Ebben az esetben az előbb felvázolt szituáció egyáltalán nem állta meg a helyét, sőt, talán egy szimpla történetvezetéssel nem is lett volna ilyen különleges. A karakterek stílusát a levélváltások kihangsúlyozták, a fogalmazásmódok váltakozása ezt elősegítette. Olyan információkat is megtudhattunk, amelyeket egy más típusú regénybe nem lehetett volna beilleszteni, akasztotta volna az előmenetelt. Itt viszont kifejezetten szükség volt egy-két ilyen jelenetre.
A másik ok, amiért nagyon tetszett a könyv, az a témaválasztás volt. Tudjátok, hogy ma már milyen nehéz egy igazán fantasztikus könyvet írni a második világháborúról, aminek a középpontjában kivételesen nem a sok szenvedés áll, hanem a továbblépés, gyógyulás? Hát igen, nem sok ilyet ismerhetünk... A két írónő nagyon finoman nyúlt a témához, ráadásul benne volt kettejükben az a törekvés, hogy nem egyoldalúan ábrázolják ezt az eseményt. A könyvben szereplő szigetet lerohamozó német katonák ugyanúgy áldozatnak számítottak, egy rendszer rabjai voltak, csupán a másik szemszögből nézve. Az érem mindkét oldala gyönyörűen ki volt dolgozva, és éppen ezért nem is számít a történet nagyon brutálisnak a kategóriájában. Nem jobb így egy borzalmas időszakot visszanézni, mintha csak nagyon „egyszerűen” közelítenénk meg a tényeket?
„Ezért imádok úgy olvasni. Az ember érdeklődését felkelti egy icipici részlet, amelynek nyomán eljut egy újabb könyvhöz, és onnan egy apróság révén egy harmadikhoz. Mint egy mértani haladvány, amely soha nem ér véget, és az ember merő gyönyörűségből foglalkozik vele.”
A levélregény középpontjában természetesen a könyv névadója, a Krumplihéjpite Irodalmi Társaság állt. Még sosem hallottam ilyen nyakatekert klubnevet, és biztos vagyok abban, hogy még Ti sem. Viszont amennyire faramuci elnevezésről van szó, legalább olyannyira megható és megdöbbentő a társaság megalakulásának története. Nem szeretnék sokat elárulni erről a históriáról, mert nem szokásom spoilerekkel tarkítani beszámolóimat, ráadásul a könyvértékelések sem arra valóak, hogy elmeséljük a cselekményt. Helyettük csak annyit mondanék, hogy aki nem kíváncsi a K.I.T. fontosabb eseményeire, sorsának alakulására, az nagyon rosszul teszi, már csak ezért is érdemes lenne megismerkedni ezzel az olvasmánnyal!
A helyszín szerintem fantasztikus választás volt a két írónő részéről. Guernsey a Csatorna-szigetek második legnagyobb tagja, közel van Franciaországhoz. A festői képek szinte megelevenednek körülöttünk, a cselekménynek kifejezetten jót tett, hogy nem egy nagyvárosban játszódott, hanem a nagy embertömegtől, modern vívmányoktól távol, egy családias hangulatú terepen. Ez egyértelműen az egyik legjobb döntés volt a sok közül, a hihetetlen és egyedülálló atmoszféra, amely a lapokból sugárzik, az részben ennek köszönhető.
Örülök, hogy a filmnek köszönhetően a Park könyvkiadó újra kiadta ezt a könyvet, ugyanis alig lehetett már belőle egy-két példányt találni, ráadásul biztos vagyok abban, hogy így több ember is megismerkedik majd ezzel a nagyszerű regénnyel. És természetesen aki elolvassa, az már biztosan tiszteletbeli tagja lesz a Krumplihéjpite Irodalmi Társaságnak!
A helyszín szerintem fantasztikus választás volt a két írónő részéről. Guernsey a Csatorna-szigetek második legnagyobb tagja, közel van Franciaországhoz. A festői képek szinte megelevenednek körülöttünk, a cselekménynek kifejezetten jót tett, hogy nem egy nagyvárosban játszódott, hanem a nagy embertömegtől, modern vívmányoktól távol, egy családias hangulatú terepen. Ez egyértelműen az egyik legjobb döntés volt a sok közül, a hihetetlen és egyedülálló atmoszféra, amely a lapokból sugárzik, az részben ennek köszönhető.
Örülök, hogy a filmnek köszönhetően a Park könyvkiadó újra kiadta ezt a könyvet, ugyanis alig lehetett már belőle egy-két példányt találni, ráadásul biztos vagyok abban, hogy így több ember is megismerkedik majd ezzel a nagyszerű regénnyel. És természetesen aki elolvassa, az már biztosan tiszteletbeli tagja lesz a Krumplihéjpite Irodalmi Társaságnak!
A cselekmény: 88%
A karakterek: 93%
A szókincs: 100%
A borító: 100%
Összesen: 95.25%
Már alig vártam, hogy elérkezzem a bejegyzés ezen részéhez! Imádom a könyvértékelések mellett a filmfeldolgozásokat is górcső alá venni, sajnos csak nagyon ritkán olvashatóak ilyen posztok a blogon. A netflix előfizetésének köszönhetően megnézhettem a Krumplihéjpite Irodalmi Társaság filmadaptációját, jelentem: azóta már kétszer is láttam egymás után... Igen, ugyanis annyira szívemhez nőtt, hogy a kedvenceim közé sorolom már őt.
A hangulatot fantasztikusan tükrözi, sőt, tudom, hogy egy könyvmoly nem nagyon szokott ilyen kijelentéseket tenni, de talán még jobban is tetszett, mint a regényváltozatnak az atmoszférája. A vágóképeknek, zenéknek és a kameraállásoknak köszönhető mindez, meg persze a színészek utánozhatatlan munkájának. Szerintem egytől-egyig tökéletesen alakítják karakterüket, főleg Juliet Ashton szerepében tündöklő Lily James teszi fel az i-re a pontot.
Ugyanakkor, akik nem nagyon szeretik, ha megváltoztatják a történet menetét a filmekben, azoknak lehet, hogy ez az adaptáció kicsit zavaró lesz. Bár a készítők több vonalon is hűek maradtak az eredeti sztorihoz, sőt, voltak olyan részek, amelyek jobban is ki voltak dolgozva, azért nem teljes egészében minden úgy megy, ahogyan a regényben. Egy-két szereplőt kivettek, gondolom amiatt, hogy jobban ki tudják fejteni a főszereplők részeit. A cselekmény sem száz százalékig hű, de valljuk be, melyik filmadaptáció szokta teljes egészében feldolgozni a könyvet?
Ezektől eltekintve igazán semmi panaszunk nem lehet a filmre, ahogy már az előbb is említettem, egyike kedvenceimnek. Jó volt a világában egy picit elbújni, elfelejteni a mindennapok problémáit, és tagja lenni (még ha csak a puha fotelemben ülve is) a Krumplihéjpite Irodalmi Társaságnak. Nem utoljára néztem meg, valószínűleg hamarosan újra sorra fogom keríteni, talán egy őszi, esős és hűvös hétvégén!
.png)
2 megjegyzés
Mindig is hallottam a könyvről, de nálam is a film közeledtével került fel a listámra :) Én sem olvastam még levélregényt, így nagyon kíváncsi leszek :)
VálaszTörlésMindkettőt érdemes sorra keríteni, egyik nem teljes a másik nélkül, nagyon jól kiegészítik egymást. Ráadásul első levélregénynek tökéletes választás, egyáltalán nem volt "hiányérzetem". Előre is jó olvasást, illetve filmnézést! ((:
Törlés