Oldalak

2019. szeptember 21., szombat

Egy disztópia az elszigetelődésről § Sigrídur Hagalín Björnsdóttir: A sziget

Emlékszel, hol voltál, amikor megtudtad? Az elmúlt évek egyik legérdekesebb izlandi regénye izgalmas, valószerű és borzongató történet az elképzelt jövőnkről. Az általunk ismert világ megszűnik létezni. Izland, az egyik legszervezettebb ország egyik napról a másikra elveszíti a kapcsolatot a külvilággal, és káosz lesz úrrá benne. Senki nem tudja, mi okozza a fennakadást, az állam, a jog és a társadalom építményei pedig repedezni kezdenek. A sziget a thriller, a politikai fikció és a disztópia remek kombinációja, ugyanakkor pontos kórkép is a modern világról. A szerző művével megdöbbentette Izlandot, és élénk vitát váltott ki az állam és a társadalom alapjainak fenntarthatóságáról. Sigrídur Hagalín Björnsdóttir újságíró, az Izlandi Televízió munkatársa. E könyvét az Izlandi Női Irodalmi Díjra is jelölték. ↓↓

Amikor megláttam ezt a kötetet a közeljövőben megjelenő újdonságok között, tudtam, hogy mindenképp vevő leszek a történetre. Biztos észrevettétek már (vagy ha esetleg követtek a moly.hu könyves platformon, láthatjátok), hogy az elmúlt időszakban egész sűrűn vettem kézbe skandináv, illetve északi írók műveit. Ennek nagyon egyszerű oka van: teljesen megszerettem a minimalista, letisztult stílus és írásmód mögött megbúvó mély mondanivalót, a témaválasztás pedig nem mindig számít számomra megszokottnak, de pont a „színfoltjuk”, különlegességük miatt kedveltem meg ezeket a történeteket.
A sziget megjelenését nemcsak az előbb felsorolt okok miatt vártam nagyon, hanem a disztópia besorolás miatt is. Bevallom, ez a másik könyves szenvedélyem... Imádok borzongani azon, hogy vajon milyen lenne a világunk egy globális katasztrófa után, hogyan alakulnának az emberi kapcsolatok, de elsősorban, hogy mi lehetett a pusztulás oka. Aki szintén szeret hasonló regényeket kézbe venni, annak nyugodt szívvel tudom ajánlani ezt az izlandi kötetet is: apokaliptikus elemekből és az északi művekre jellemző zord hangulatból sem lesz hiány.


„ ... jobb minél kevesebbet gondolkodni, jobb nem elképzelni, hogyan bomlik fel a társadalom, mint egy elfeslő kötél, egy ezer szálra foszló szövet.”

Ami legelőször feltűnt számomra a könyv kapcsán, az a felépítése volt. Szerintem hatalmasat tud dobni egy történeten az, ha nem a szokásos, lineáris történetvezetéssel formálja meg az alkotó a sztoriját, hanem egyedi, kiemelkedő módon. Bátran kijelenthetem, A sziget ebben is jeleskedik: váltott szemszögek, újságokból „kivágott” tudósítások jellemzik a könyvet. Van egy hatalmas csavar az idővezetésben is, amit kár és nagy hiba lenne elárulnom, ugyanis az adja a kötetnek az egyik pikantériáját, garantáltan minden olvasó meg fog lepődni.
Érdekes, de ebben a könyvben nem a probléma forrása kerül előtérbe. Ez is több mindenben megmutatkozik, de ha azokat elkezdeném kifejteni, akkor szintén nagy fordulatokról rántanám le a leplet... El sem tudjátok képzelni, milyen nehéz írni, beszélni egy ilyen műfajú könyvről, ahol szinte minden fontos információ valami váratlan történetelemet von maga után.


„Irányvesztett gyerekek vagyunk, akik bekötöt szemmel tapogatóznak egy számukra érthetetlen játékban.

De visszatérve a gondolatom elejére, a probléma forrása helyett sokkal nagyobb szerepet kapnak a következmények, megoldási kísérletek, amik tulajdonképpen a tartóoszlopokat képezik ebben az esetben.
A fülszöveg megemlíti, hogy az írónő művével élénk vitát váltott ki az izlandiak körében. Sokat gondolkodtam, hogy pontosan melyik részlet lehetett az, mely megbotránkoztatta az olvasókat. Végül arra jutottam, valószínűleg az elszigetelődés utáni megoldási javaslatok lehettek azok, amelyek nagyobb port kavartak... Ugyanis ezek a megoldások nem mások, mint a szocializmus, nácizmus és más diktatórikus hatalmak egyes intézkedései. Több olyan rész is van a történetben, amikor a szereplők arról vitatkoznak, bevezethetik-e ezeket, hiszen látták pár évtizeddel ezelőtt, hogy a döntéseknek abszolút nem voltak olyan hatásaik, mint ahogyan azt elvárták az akkori vezetők. A könyvben többek között előkerült bizonyos hatósági csoportok nagyobb hatalommal való felruházása (akik ezt persze a saját javukra használták ki, nem a közjót szolgálták), a fiatalok földművelésre buzdítása, az Izlandon ragadt turisták elzárása és embertelen körülmények között tartása, szólásszabadság eltörlése... Azt hiszem, nem kell több példát felsorolnom, ezek közül legalább egy biztosan mindenkinek ismerősen cseng. Ez felvetette bennem a kérdést, kétkedést, hogy vajon egy országban, ahol eluralkodik a káosz és anarchia, milyen módon lehetne újra rendet teremteni? Gondolom abban sokan egyetértenek, hogy azok az intézkedések nem sok eredménnyel alkalmazhatóak, amelyek békés időszakban tökéletesen működnek, így a kezdetek kezdetén szigorú intézkedésekhez kell folyamodni. De hol van a határ a szigorúság és a diktatúra között? Meddig kell és lehet ezeket az intézkedéseket érvényben hagyni? Hasonló kérdések kavarogtak a fejemben, amikor a kötetet olvastam, és szerintem nemcsak az olvasókban, de az írónőben is felvetődhettek ezek a dilemmák...

Hálásan köszönöm a recenziós példányt a Cser kiadónak! A könyvet itt tudjátok megrendelni -20% kedvezménnyel.

A borító: 100%
A cselekmény: 80%
A karakterek: 90%
A szókincs: 90%
Összesen: 90%

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

h3.post-title, .comments h4 { text-align:center; text-transform:normal; })