Egy disztópia az elszigetelődésről § Sigrídur Hagalín Björnsdóttir: A sziget
apokalipszis szeptember 21, 2019
Pippa Kenn egész életében hús-vér embereket akart megismerni, és döbbenetes élmény számára a kolónia. Átkelt a Vörös erdőn, de vajon megérte, ha súlyos árat fizet érte? Új családja szeretete körbeveszi, de elég ez? Mya Mavis életét gyökeresen felforgatja Pippa és a két fiú, akik a sápadtak hordája elől menekültek. Mya ismeri az egyik idegent, ezt a különös, sárga szemű lányt, akiről már az érkezése előtt álmodott. Tudja, hogy a lány olyan események sorozatát indítja el, amelyek az utolsó emberi menedék bukásához vezetnek. Az összeomlást egyedül Mya akadályozhatja meg, ha megfejti az álmai rejtélyét, és időben figyelmezteti az embereket a veszélyre. A sápadt horda megérkezik, és elzárja a kolóniát a külvilágtól. Egyre több feszültség tör a felszínre. Amikor évtizedek óta először gyilkosság történik, az emberek ráébrednek, hogy nem attól kell igazán félniük, ami a falakon kívül vár rájuk.
Ha valamit többször olvasunk el, akkor sok olyan dolog szembeötlik, amit eddig nem is vettünk észre. Velem is hasonló helyzet alakult ki, mivel már másodszorra vettem kézbe a sorozatot, így jobban bele tudtam élni magam a történetbe, Pippa életébe a kolónián.
Csak most tűnt fel igazán, hogy Kemese Fanni mennyire jól bánik a szavakkal. Nem viszi túlzásba a jelzők használatát, mégis olyan szófordulatokat, kifejezéseket használ, amik teljessé, izgalmassá és felejthetetlenné teszi a regényt. Sokszor belefutok olyan problémákba, hogy az író küszködik a leírásokkal, vagy csak egyszerűen tőmondatokat használ. Fanni a nagysikerű, külföldi társai közt is megállná a helyét, olyan, mintha ez lett volna a 6. vagy 7. könyve (mindenesetre biztos, hogy nem csak a második).
.png)
