Felfedeztem a sokszínű és messzi India világát | Love Commando, Közelstávol | Mini könyvértékelések
augusztus 27, 2018
Bár mindig is tudtam, hogy India egy igen sokszínű, különleges ország, egészen májusig egy burokban éltem ezzel kapcsolatban. Csak akkor tisztult ki előttem a kép, mikor elolvastam Balogh Boglárka: Ezerarcú Föld, majd pedig Stanczik Edina: Közelstávol című könyvét, és rájöttem, többről van szó, mint az előbb felsorolt jelzőkről. A hagyományok, még máig is fennmaradt ősi életformák tisztelete minden indiai lakos tudatába beépültek, ezek határozzák meg mindennapi életüket, múltjukat, jelenüket és jövőjüket. Fel tudnám sorolni ennek a jelenségnek a pozitív és negatív hatásait egyaránt, de az az igazság, hogy mint sok mást, ezeket sem lehetne szétválasztani egymástól. Indiát egyértelműen az „ellentmondás” szóval lehetne a legjobban jellemezhetni, hiszen talán itt tátong a legnagyobb „szakadék” egy-két országrész és a lakosok között.
Mindkét könyv (amelyekről most bővebben írni fogok, igazi kincsnek számít) nem nagyon találkozni ilyen őszinte, szókimondó, nyers, de ugyanakkor ámulatba ejtő útleírásokkal. Abban is megegyeznek, hogy nem egy külföldi ember szemén keresztül ismerkedhetünk meg India igazi arcával, hanem magyar írók tárják elénk az ország látványosságait, az ott élők mindennapjait és természetesen a saját tapasztalataikat. A hosszú-hosszú bevezető után nem is húzom tovább az időt, nézzük meg közelebbről a Love Commando és Közelstávol című könyveket! ↓↓

.png)