Oldalak

2018. február 28., szerda

Téli visszatekintő #9 | 2017-2018


A téli időszak sosem tartozott a kedvenceim közé, így gondolhatjátok, milyen boldog vagyok, hogy beléptünk a tavaszba (még akkor is, ha az időjárás nem ezt tükrözi jelenleg). Viszont a 2017-18-as tél sokkal pörgősebb, eseménydúsabb, és boldogabb időszak volt, mint az eddigi években. Nem voltam olyan sokszor „depressziós” a hideg, sötét napok miatt, valahogy jobban sikerült átvészelnem őket. Rengeteg pozitív és negatív dolog egyaránt jellemezte ezt a három hónapot, az biztos, hogy tanulságokból nem volt hiány. Bár nem szokásom túl sok személyes témát feszegetni a blogon, úgy gondolom, hogy most érdemes lenne kivételt tenni, hiszen annyi mindent megosztanék veletek! Lássuk is az elmúlt pár hónap történéseit, könyves élményeit, beszerzéseit, és persze az elmaradhatatlan terveket a jövőre nézve. ↓↓

A december középpontjában egyértelműen a karácsony állt, több posztot is közzétettem, amely kapcsolódott valahogy az ünnephez. És itt jön képbe az első „személyesebb” megjegyzésem, ugyanis  karácsony előtt érkezett hozzánk egy kis vendég: Zserbó, az egy éves tacskó! Öröm állt a házhoz, minden egyes nap hála és szeretet önti el a lelkemet, hogy újra van egy kajla, de intelligens kutyus a háznál.
December 24.-e reggel egy olyan üzenet fogadott az instagram oldalamon, amelytől egy pillanatra megállt a szívem meglepetésemben: én lettem Karin Dragos youtuber nyereményjátékának szerencsés nyertese, egy fényképezőgéppel lettem gazdagabb! Hihetetlen boldog voltam, ugyanis az utóbbi időben rákattantam a fotózásra, és már épp azt fontolgattam, hogy összegyűjtöm a zsebpénzem, és beruházok egy kezdőknek való készülékre. Úgyhogy teljesült az egyik legnagyobb kívánságom, reméljük, most már jobb felbontású képek kerülnek fel a blogra, és én is egyre ügyesebb, gyakorlottabb leszek.
Majd elfelejtettem megemlíteni, hogy decemberben még egy nyereményjátékon voltam a szerencsés kiválasztott: nyertem egy 10.000 Ft-os utalványt a Kolibri kiadó jóvoltából a Könyvbár étterembe! Ebben csak az a legmegdöbbentőbb, hogy pont oda szerettük volna elvinni a legjobb barátnőmet egy szülinapi ebédre. Hát mi más lenne ez, mint a Sors akarata? A légkör fantasztikus volt, a pincérek nagyon kedvesek és közvetlenek, az ételek egytől-egyig fantasztikusak voltak, még mindig vágyakozva gondolok vissza arra a finom lazacra, csicseriborsó körítéssel. Ezeket fogyasztottuk egyébként:

Matt Haig: A fiú, akit Karácsonynak hívnak inspirálta menü (1. kép és 2. kép), illetve sajtválogatások (3. kép)

A januárt egy rendhagyóbb, de annál izgalmasabb bejegyzéssel indítottam, méghozzá egy videóinterjúval, amelyet Csíkszentmihályi Mihály világhírű pszichológussal készítettem el, miközben Magyarországon tartózkodott egy kis ideig. Hatalmas kaland volt ez számomra, már csak azért is, mert angolul beszélgettünk, én pedig csak 2 éve tanulom intenzívebben ezt a nyelvet, úgyhogy kicsit izgultam, helyt tudok-e állni. Szerencsére aggodalomra nem volt semmi okom, úgy gondolom, hogy igazán jól sikerült a beszélgetésünk. Ha szeretnéd magyarul is megtekinteni a videót, akkor kapcsold be a feliratot a videó alsó sávjában lévő CC gombnál!

✽✽✽

Könyvbeszerzések terén ingadozik a „statisztika”, ugyanis karácsonyra több új lakója lett a polcomnak, viszont januárban semmit nem vásároltam (!!!), és februárban is két olvasmányt tudhatok magaménak. Lássuk is a beszerzéseket:

✽ Joanne Harris: A St. Oswald fiúiskola
✽ Grecsó Krisztián: Harminc év napsütés
✽ Philip Pullman: A borostyán látcső (Az értékelésemet itt tudjátok elolvasni)
✽ Philip Pullman: A titokzatos kés (Az értékelésemet itt tudjátok elolvasni)
✽ Scott Jurek - Steve Friedma: Futni, enni, élni
✽ Anna Gavalda: Életre kelni (Az értékelésemet itt tudjátok elolvasni)
✽ Elena Favilli - Francesca Cavallo: Esti mesék lázadó lányoknak
✽ Rachel Cohn - David Levithan: Dash és Lily 12 napja
✽ Donnie Eichar: Halálhegy (Az értékelésemet itt tudjátok elolvasni)
✽ Fábián Janka: Emma évszázada
✽ Marina Fiorato: Bíbor és csont
✽ Maja Lunde: A méhek története

És hogy mik a terveim a tavaszra nézve? Elmondhatatlanul várom már a Könyvfesztivált... Nálam ez az esemény mindig az év fénypontjai közé tartozik, semmi kincsért sem hagynám ki. Ráadásul úgy tűnik, idén egy külföldi író dedikálásán is részt veszünk majd, jó lenne aláíratni, és pár szót beszélni Maja Lunde-vel, aki A méhek története c. könyvet alkotta meg. Ezen kívül a kerti olvasgatás, új helyek felfedezése is szerepel a listán, meg persze az elmaradhatatlan tavaszi témájú bejegyzések!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

h3.post-title, .comments h4 { text-align:center; text-transform:normal; })