Amikor a mese és valóság találkozik § R. M. Romero: Karolina és a krakkói babakészítő
június 20, 2019
Karolina a Babák Földjén élt, ahol a babák és a patkányok háborúban álltak. A helyzet egyre reménytelenebbé vált, és Karolina azt remélte, hogy az emberek földjén talál majd megoldást. És egy napon egy furcsa jó szél elviszi Babaországból… Krakkóban, a németek által megszállt Lengyelországban találja magát, a Babakészítő társaságában, 1939-ben. A játékgyáros fájdalmas múltú, rendkívüli, varázserejű férfi. Már régóta egyedül él, ám Karolina bátor és szeretetteljes társaságában néha újra képes mosolyogni. Közben telnek a napok, és a Babakészítő mindenhova magával viszi Karolinát. De amikor elkezdődik a zsidók begyűjtése, a férfi és Karolina nem maradhatnak tétlenek. De mit tehet egy varázserővel bíró játékgyáros és egy baba? Visszajut még valaha Karolina a Babák Földjére? ↓↓
Hosszú kihagyás és az érettségis időszak után nagyszerű érzés végre újra a billentyűzeten pötyögni, és könyvértékelést írni. Sajnos az elmúlt pár hónapban a kötelező olvasmányokon kívül nem volt túl nagy kapacitásom az „örömolvasásra”, így a recenziók is elmaradoztak. A nyáron ez a helyzet biztosan változni fog, jelenleg egy majdnem negyven kötetet tartalmazó listával állok szemben, éppen ideje lesz már visszatérni a rendes kerékvágásba.
A Karolina és a krakkói babakészítő könyvet egy-két hónapja kerítettem sorra, megfogadtam magamban, hogy mindenképp fogok róla írni a blogon. A szemfülesebbek láthatják, hogy nem nagyon olvasok a második világháború témakörében, holott érdekel az esemény, és általában a történelmi regények a kedvenceim közé sorolhatóak. Kicsit idegenkedem az ebben az időszakban játszódó regényektől, rengeteg feldolgozást olvashatunk, láthatunk, de néha úgy érzem, nem tudják átadni megfelelően az igazságot, vagy legalábbis felszínesen érintik az eseményeket. Amivel tulajdonképpen nincs semmi baj, hiszen nem várhatjuk el az íróktól, hogy minden létező perspektívából megvizsgálják a történéseket (akkor egy történelemkönyvet tartanánk a kezünkben), de mégis hiányolni szoktam a nyitottságot a másik oldal felé. Kimondom kerek perec, azt sajnálom legtöbbször, hogy mindig megbélyegeznek valakit/valakiket a kollektív háborús bűnösség címkéjével. Körülbelül ilyen érzelmekkel álltam neki ennek a regénynek, nézzük, hogy megfelelt-e a nézeteimnek, elvárásaimnak.
„A varázserő furcsa dolog. Sohasem olyan formában jelenik meg, amilyenben várná az ember.”
Szerintem minden tinédzser, felnőtt olvasó azon gondolkodik el először, hogy vajon tényleg az ő korosztályának szánták-e ezt a történetet? A borító meseszép, a babakészítő ötlete egyedi, a kettős cselekményszál, amely Lengyelországot és Babaországot mutatja be felváltva ötletes, de egytől-egyig arról árulkodnak, hogy tulajdonképpen ezt gyermekeknek írták, és így akarják nekik bemutatni ezt a borzalmakkal teli időszakot. Ezt mind le lehet szűrni a borítóból, fülszövegből, és amikor elkezdjük olvasni a történetet, úgy érezhetjük, hogy a sejtésünk beigazolódott. Az írásmód igen egyszerűnek mondható, nincsenek benne barokkos körmondatok, a párbeszédek sem túlbonyolítottak.
Mindezek ellenére (előrehaladva a cselekménnyel) a tartalom nem nagyon illeszkedett a „külsőségekhez”. A második világháborúról sok szépet nem lehet elmondani, ha szeretnénk a hitelességhez és valósághoz ragaszkodni. Nem tudom, hogy ezt az egészet megértené-e egy 10-13 éves gyerek, illetve pontosítva: nem tudom, hogy megértené-e a látszat mögött húzódó valóságot, tettek mögött húzódó mozgatórugókat. Talán nem is szükséges abban a korban még átlátnia, de így picit úgy érzem, hogy igencsak tompítva jeleníti meg a regény az igazságot. Szelektíven kiválogatja azt, amit fontosnak talál, a hangsúlyt pedig abszolút a tettekre, nem pedig az előbb felsorolt dolgokra helyezi. Ezért előny, ha felnőttként veszzük kézbe a könyvet, vagy együtt olvassuk a kisebbekkel, és kiegészítjük a történetet a való élet darabkáival.
De hogy ne csak a negatívumot emeljem ki, a pozitívumokat is mindenképp le szeretném írni. Azt kell mondjam, ami a hátránya, az egyben az előnye is a könyvnek: a tények hitelesen, sorrendben követik egymást, mégha nem is keresi sokszor az író a miértekre a választ, kronologikus sorrenddel állunk szemben. Hasznos kézbe venni, főleg akkor, ha át szeretnénk ismételni a háború kezdeti éveit, illetve megismerni a nácik működését megszállt országokban.
„Ne adja fel! Nekem annyi hitem van, hogy kettőnknek is elég.”
A valóságos elemek a varázslatra épülnek, rengeteg fiktív részlettel van tarkítva a cselekmény. Adott egy alapötlet, ami Babországról, gonosz és jó varázslók harcáról szól. Néha, de legfőképpen az utolsó oldalakon úgy éreztem, ez a szál egészen el lett hanyagolva, nem nagyon derült ki, hogyan kapták bizonyos szereplők a varázserejüket, és az sem, hogy esetleg mi célból. Ezzel szemben abszolút ki volt hegyezve a sztori a németek kollektív bűnösségére (ahogy a bevezetőben is említettem), nem találni olyan mondatot, ami mondjuk megcáfolná a leírtakat, hogy az egész német nép velejéig gonosz.
Egyébként a másik pozitívum ebben a könyvben a végkifejlet volt. Mivel ez egy gyerekeknek szánt könyvnek indult (legalábbis ezzel a gondolattal álltam neki), nem nagyon tudtam, hogy mire számítsak: egy boldog, cukormázas befejezésre, vagy a kegyetlen, való életre? Ezt nem szeretném elárulni, szerintem az egyik legjobb dolog ebben a regényben, hogy döbbenten fejezi be az olvasó az utolsó sorokat, de természetesen jó értelemben. Nem sokszor hatódok meg könyveken (érdekes, hogy ahogy idősebb leszek, egyre jobban), de ez a kötet, főleg a befejezés, abszolút megérintett és felkavart.
A borító: 100%
A cselekmény: 75%
A karakterek: 70%
A szókincs: 65%
Összesen: 77.5%
.png)
0 megjegyzés