Őszi megjelenésekre várva #2

szeptember 11, 2016

Az ősz az egyik olyan évszak, amikor a nagyon sok könyv jelenik meg az évben (a könyvmolyok legnagyobb örömére). A kívánságlistám ebben az időszakban mindig bővül regényekkel, úgy gondoltam, hogy összeszedem nektek, hogy én melyik könyveket várom a legjobban. Ha gondoljátok, írjátok meg kommentben, hogy Ti milyen megjelenések miatt vagytok izgatottak, illetve mely kötetek fognak a táskátokban landolni szeptemberben, októberben, illetve novemberben!



1. Jeanne Ryan: Nerve - Idegpálya
Biztosan azt kérdezitek magatokban, hogy minek írom fel ezt a könyvet a listára, hiszen már hivatalosan megjelent. Sajnos még nem küldtek értesítőt, hogy elmehetek érte a könyvesboltba, noha már elég régen előrendeltem... Mindenesetre izgatottan várom, hogy belelapozhassak, izgalmas és egyedi történetnek látszik. A filmet is szeretném majd sorra keríteni, viszont arra szeptember végéig várnom kell.

Egy kis ízelítő: A kissé visszahúzódó Vee egyszer csak belecsöppen egy interneten követhető bátorságpróba-játékba, hirtelen azzal szembesül, hogy a névtelen irányítók mindent tudnak róla. [...] De az események komoly fordulatot vesznek, amikor öt másik játékossal egyetemben egy titkos helyszínre irányítják őket, ahol a fődíjért kell harcba szállniuk, s a mindent vagy semmit játékban már az életük a tét. Megjelenés: szeptember 8.


2. Colm Tóíbin: Brooklyn

Mióta láttam a filmet, azóta rabja vagyok az 50'es évek Amerikájának. Nagyon jól megcsinálták a látványvilágot, a maga egyszerűségével, de szépségével nyert meg engem a film, és persze a története, mondanivalója sem elhanyagolható.
Egy kis ízelítő: Az 1950-es évek Írországában vagyunk, és Eilis Lacey sok fiatal ír lányhoz hasonlóan nem dúskál a lehetőségekben. Ezért amikor nővére elintézi, hogy kivándorolhasson New Yorkba, Eilis tudja, hogy mennie kell, s első ízben kell maga mögött hagynia családját és otthonát. Aztán amikor az első tapogatózó lépéseket teszi a barátság és talán valami más felé is, olyan hírt kap, ami miatt vissza kell térnie Írországba. Ott szörnyű dilemmával néz szembe a kötelesség és a nagy szerelem közti rettenetes választással. Megjelenés: szeptember 15.


3. Stephenie Meyer: A vegyész

Mikor meghallottam, hogy az Alkonyat sorozat írónője egy krimit/thrillert fog írni, akkor leesett az állam meglepetésemben. Teljesen más területen ismerhettük meg eddig az írónőt, nagyon kíváncsi vagyok, hogyan tud elhelyezkedni ebben az "új világban".
Egy kis ízelítő: Letehetetlenül ​​izgalmas regény egy okos és elszánt nőről, aki valaha titkosügynök volt, de most folyamatos életveszélyben, korábbi megbízói elől bujkál. Az amerikai kormánynak dolgozott, de ezt nagyon kevesen tudják róla. Amikor a korábbi felettese felajánlja a kiutat, ő belátja, hogy nincs más választása. El kell vállalnia egy utolsó ügyet. De az információ, amelynek birtokába jut, csak még veszélyesebb helyzetbe sodorja. Késlekedés nélkül veti bele magát a dolgok közepébe, ám hamar beleszeret egy férfiba, aki jelentősen rontja a túlélési esélyeit. Megjelenés: november 8.


4. C. S. Lewis: Narnia krónikái - Színezőkönyv

Már kisgyerekként is imádtam Narnia történetét, a sorozatra pedig tavaly kerítettem sort, ami teljesen kielégítette az elvárásaimat. Egy borongós őszi napra tökéletes kikapcsolódás lenne számomra színezgetni ezt a csodálatos világot. Az még jobban megfogott a fülszövegben, hogy nemcsak a sokak által ismert, és látott filmes részeket dolgozza fel ez a kis füzetecske, hanem az egész sorozatra hangsúlyt helyez A-tól Z-ig.
Egy kis ízelítő: Lépj be a szekrénybe, és színezd ki Narnia csodálatos világát, a faunok, a beszélő állatok és Aslan, a Nagy Oroszlán országát! Szegődj Peter, Susan, Edmund és Lucy nyomába, ahogy megküzdenek a Fehér Boszorkánnyal, átszelik a hatalmas keleti óceánt, és utolsó csatájukat vívják Narnia megmentéséért! Ez a lenyűgöző színezőkönyv a sorozat eredeti illusztrátorának, Pauline Baynesnek a képeit felhasználva rengeteg térkép, tekervényes minta, jól ismert idézet és illusztráció segítségével nyújt betekintést C. S. Lewis klasszikus és kedvelt sorozatának mind a hét kötetébe. Megjelenés: szeptember 26.


5. Rachel Cohn és David Levithan: The Twelve Days of Dash and Lily

Nyáron kerítettem sort a Kihívások könyvére, vagyis a sorozat első részére, ami egyértelműen belopta magát a szívembe.  A történtet és a karakterek mind szerethetőek voltak, egy igazi New York-i, karácsonyi könyvélményt kaptam. Most fog ősszel megjelenni külföldön a sorozat első része, ami remélhetőleg nálunk is kapható lesz valamikor, viszont szívesen előrendelném akár angolul is, hogy már az adventi időszakban kézbe vehessem.
Egy kis ízelítő: Dash and Lily have had a tough year since readers first watched the couple fall in love. Lily’s beloved grandfather suffered a heart attack, and his difficult road to recovery has taken a major toll on her typically sunny disposition. With only twelve days left until Christmas—Lily’s favorite time of the year—Dash, Lily’s brother Langston, and their closest friends take Manhattan by storm to help Lily recapture the holiday magic of New York City in December. Megjelenés: október 18.

You Might Also Like

0 megjegyzés

Legolvasottabb bejegyzések

A blog rendszeres olvasói

Facebook oldal