5 fontos dolog mielőtt megnyitod a blogodat + ingyenesen letölthető bejegyzéstervező

augusztus 27, 2017

A múltkori sikeren felbuzdulva, amelyet az öninterjús bejegyzésem kapott, úgy döntöttem, hogy lesz folytatása a dolognak, és írok még a blogolás témájában, hiszen rengeteg gondolat kavarog a fejemben. Szerintem ezek a tapasztalatok számotokra is hasznosak lehetnek, mostanában sok kérdést kapok tőletek, úgyhogy remélem, tudok nektek segíteni az ilyen típusú posztokkal. Ebben a bejegyzésben 5 dolgot említek meg, amelyeket érdemes lenne még az újdonsült oldalad megnyitása előtt elintézned. Illetve a tanácsok után egy ingyenes bejegyzéstervezőt is letölthettek, amit én állítottam össze a rendszerezett blogok érdekében. A legfontosabb tipp, amelyet érdemes lenne megfogadnotok az az, hogy... ↓↓

vállald fel önmagadat és az oldaladat, ne félj mások véleményétől!

Nekem ezt a kezdetek kezdetén nem egészen sikerült elsajátítanom, az első hónapokban körübelül 4-5 ember tudott csak arról, hogy elkezdtem írni. Féltem, hogy a többiek az olykor személyes jellegű bejegyzéseimet olvasva milyen képet fognak rólam alkotni. Pont gimikezdés előtt nyitottam meg a Varázstintát, így gondolhatjátok, hogy duplán nagy volt a stressz rajtam, hiszen egy teljesen új közösségbe kerülve egyértelmű, hogy a legjobb oldaladat szerettem volna adni. De jegyezzétek meg, semelyik titok sem tart örökké, itt is egy idő után kitudódott, hogy mivel is foglalkozom az olvasás mellett. És nagy meglepetésemre egyáltalán nem bántam meg, hogy mások is tudomást szereztek róla, ugyanis nem volt olyan, aki ne támogatott, vagy mondott volna dicsérő szavakat, amelyek akkor számomra egy hatalmas önbizalom lökettel értek fel. Úgyhogy semmiképp se féljetek felvállalni az új hobbitokat, hiszen a komfortzónátokból kilépve élhettek át nagyszerű kalandokat és szerezhettek hasznos tapasztalatokat! Illetve a személyes jellegű bejegyzésektől se riadjatok vissza, hiszen az olvasók sokkal szívesebben térnek vissza olyan oldalakra, ahol megismerhetik a gép mögött ülő írót.
Ha már megvan benned az elhatározás, hogy márpedig Te igenis blogolásra adod a fejed, akkor talán a következő lépés a...

témaválasztás, de laza korlátokkal, kötöttség nélkül.

Fontos, hogy tudd, milyen témában szeretnél alkotni, így az írásaid hasonló érdeklődésű emberekhez fognak majd eljutni. Viszont muszáj megemlítenem, hogy ne skatulyázd be magad szigorúan a választott témába, nyugodtan írjál más típusú posztokat is. Ne feledd, a blogod elsősorban a magad szórakoztatására és kiteljesedésére jött létre, az olvasóid szívesen megismernének Téged több oldaladról is. Ha szeretnél sok látogatót, akkor ügyelned kell...

a blogod és a rovatok elnevezésére.

Szerintem sokat nyom a latba, ha olyan nevet adsz az oldaladnak, amely természetesen nincsen senkinek, illetve kiemelkedik a sablonnevek közül. Könnyebben jegyzik meg az emberek, és olvasnak egy kreatív és egyedi felületet. Ez a helyzet a rovat-, illetve bejegyzéscímekkel is. Például ha egy könyvkritikát teszek közzé, akkor adok a posztnak egy „plusz címet” is (legutóbbi: Egy letűnt Magyarország hihetetlen kalandjai § Fábián Janka: Az angyalos ház és más történetek), mert így jellemezni tudom pár szóval a történetet, jobban megtalálhatom a megfelelő célközönséget. De egyébként szimplán jópofa, ha vicces, vagy különleges nevekkel tarkítod az oldaladat. A legfontosabb teendő mégis az, hogy...

legyél jelen az oldalad nevében több közösségi felületen is.

Ha szeretnéd, hogy a gondolataid minél több olvasóhoz jussanak el, akkor ez kihagyhatatlan lépés számodra, enélkül nem tudsz egyről a kettőre jutni. Mikor útjára bocsátottam a blogomat, akkor még egyáltalán nem volt külön facebook és instagram profil hozzá, pedig ez az a két hely, ahol szerintem a legjobban tudnak terjedni a posztok. Szóval érdemes ezen a két felületen mindenképp jelen lenni, illetve egy külön email címet is létrehozni, különben később, mikor már több emberrel tartod a kapcsolatot (legyen szó könyvkiadókról, írókról, bloggerekről...) káosz lesz a beérkező leveleid között. Ráadásul így kisebb lesz annak az esélye, hogy véletlen elsiklasz valami fontos üzenet fölött... Az utolsó tanácsom pedig az, hogy...

alakíts ki egy szabályos rendszert, tervezd meg előre a bejegyzéseidet

és a publikálások idejét. Ez egyrészt egy jó nagy segítség, amelyet önmagadnak nyújtasz, mivel lesz egy „belső órád”, amely jelezni fog neked, ha itt az idő elkezdeni írni a blogposztokat, és közzétenni őket. Én általában heti kétszer szoktam a Varázstinta felületén aktív lenni, a suli mellett pont megfelelő ez a mennyiség számomra. Ráadásul, ha megfogadjátok ezt a tippet, akkor ez az olvasók számára is kedvező lesz, ugyanis a statisztikák azt mutatják, hogy szívesebben térnek vissza egy rendezett oldalra.
Szerettem volna még egy kis pluszt is belevinni ebbe a bejegyzésbe, úgyhogy készítettem egy bejegyzéstervezőt, amely az előbb említett rendszerességet segítené elő a bloggerek számára. Ingyenesen, pdf formátumban letölthető bárki számára, remélem, hogy nektek is hasznosnak bizonyul majd. A kipontozott vonalakra a publikálási dátumot, illetve a poszt címét tudjátok feljegyezni. Mellettük pedig a közösségi médiás ikonokat tudjátok kipipálni, ott vezethetitek, hogy mely oldalakon osztottátok már meg az új bejegyzéseket. Alul pedig a megjegyzések hely található, ahová bármilyen fontos információt jegyezhettek fel magatoknak.

You Might Also Like

0 megjegyzés

Legolvasottabb bejegyzések

A blog rendszeres olvasói

Facebook oldal