Oldalak

2015. november 15., vasárnap

Michelle Hodkin § Mara Dyer eszmélése

Mara Dyer azt hiszi, az élete furcsább már is nem lehet, miután egy kórházban tér magához, és nem emlékszik, hogy került oda. Pedig lehet.
Amnéziája ellenére meggyőződése, hogy a barátait megölő, őt viszont titokzatos módon életben hagyó baleset nem egyszerű véletlen volt. Tényleg nem.
Nem hiszi, hogy mindazok után, amin keresztülment, lehet még szerelmes. Nagyon téved.

Mostanában egyre többen írnak olyan könyvet, amiben a főszereplő amnéziás. Ez tényleg jó fogás a történet szempontjából, mivel lehet csűrni-csavarni az eseményeket. Az olvasó a szereplővel együtt emlékezik vissza a történtekre, ezzel is fokozni lehet a feszültséget. A Hazudósok erre nagyon jó példa, viszont annak az ötlete eredeti volt, nem pedig tömegsztori.
Mara Dyer semmire sem emlékszik, csak azt tudja, hogy a barátaira, és őrá ráomlott az épület. A többi tényező számára teljesen ködös, a részletek elvesztek a fejében. Ironikus nem igaz? Ott van valahol az agyadban a megoldás, mégsem vagy képes rájönni az igazságra. Ez tényleg elég dühítő lehet. Gondoljunk csak arra, hogy milyen idegesítő, amikor nem jut eszünkbe egy szó, de mégis ott van a nyelvünk hegyén. Én ezt a helyzetet is ilyennek képzelem el, de természetesen ennél százszor rosszabb lehet...
Mara hallucinációkkal küzd, egyfolytában az elhunyt barátait látja mások, vagy maga helyett például a tükörben. Emellett még képes valamire, amire senki más nem. Különleges ereje van, amivel az emberek cselekedeteit, és a jövőt tudja befolyásolni. Ennél többet nem szeretnék elárulni, nem lenne jó azok előtt lelőni a poént, akik még nem olvasták. Én mondjuk nem lepődtem meg különösebben ezen a bizonyos fordulaton, szerintem ez a könyv az elejétől már eléggé kiszámítható volt.

Ha már megvolt a rejtélyes főszereplőnk, akkor ki hiányzik mellé? Igen, hát persze, hogy egy helyes, ám titkokat tudó fiú, aki a suli egyik alfahímje. A romantikus YA könyveknek ez már kötelező eleme, enélkül nem történet, a történet.  Nem tudom, Ti hogy vagytok vele, de én ezt már eléggé meguntam... Belefáradtam, hogy egyfolytában két ellentétes ember vívódását hallgassam, amikor tudjuk, hogy úgyis össze fognak jönni. A lány szemet huny a fiú múltján, elnézi neki, hogy minden második héten kavart valakivel. A fiú megváltozik, beleszeret a lányba, és végül boldogan élnek, amint meg nem halnak! Sajnálom hogy le kell lomboznom az olvasókat, de ezzel a könyvvel sem volt másképp. Erre még rátett egy lapáttal, hogy a könyv szerint az összetalálkozásuk biztos, hogy nem véletlen. Ez nem csak a viselkedésükben nyilvánul meg, hanem valami másban is, de azt már tényleg nem szeretném elmondani, mert ez az egész könyvnek a nagy csattanója. Illetve van még egy nagyobb durranás, de arról csak az utolsó oldalon olvashatunk, és az sem derül ki, hogy miért történt az az esemény úgy, ahogyan történt.
Mara Dyer karaktere nem volt szimpatikus, értem én, hogy rosszul van a betegségétől, de a végén már elég idegesítő volt, hogy egyfolytában hisztizik, és azt mondogatja, hogy "veszélyes vagyok". Noah sem volt számomra az a bizonyos "álompasi", bár még jobb eset volt, mint a lány.
Az egész könyvnek, igazából az volt a baja, hogy nem volt rendesen kidolgozva a történet. Az írónőnek sok jó ötlete volt, de nem csinált velük semmit, szimplán csak megemlítette őket. Ezért a regény maga is lassú, unalmas volt. Persze nem számítottam egy C.S. Lewis, vagy egy Tolkien színvonalra, mégis úgy éreztem, hogy ennél jobban is meg lehetett volna az egész regényt írni. Mintha, a szerző türelmetlen lett volna, alig várta, hogy a végén megírhassa a csavarokat.
Összefoglalva, szerintem azért nem volt annyira rémes ez a könyv, de jól döntöttem, hogy a könyvtárból kölcsönöztem ki, és nem vettem meg. A trilógia 2. és 3. része még nem jelent meg magyarul, de nem valószínű, hogy valaha elolvasnám azokat is. Aki szereti a romantikus,  szirupos, rózsaszín történeteket, annak szerintem érdemes egy próbát tennie vele, hátha neki tetszeni fog.



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

h3.post-title, .comments h4 { text-align:center; text-transform:normal; })