Miért érdemes meséket olvasnunk?
november 21, 2015
Szerintem az egyik legnagyobb dilemma a könyvmolyok körében az, hogy ciki-e a gyermekkor elmúlásával is a kezünkbe venni mesét, vagy valamilyen kalandos történetet. Nem tagadom, én is szembesültem már sokszor azzal, hogy ferde szemmel néztek rám csak azért, mert "nem mai" regényt olvastam. Elég rosszul esett, ezek után kicsit el is szégyelltem magam... Igen, ez egy nagyon nagy hülyeség volt részemről. Gondoljunk bele, csak azért éreztem magam kellemetlenül, mert nem olyat olvastam, amit a közösség elvárt tőlem. Ahogy egyre több ilyen eset fordult elő velem, a végén már nem is zavart, illetve nem érdekelt, hogy mások mit gondolnak rólam. Nem nőhetünk ki történetekből, éppen ez a jó az olvasásban. Mindig fogunk találni a cselekményben egy-egy olyan részt, ami igazán fontos lesz számunkra. Ezt a kis bevezetést egy idézettel zárnám le, a Kis herceg c. filmből. Ez elég jól összefoglalja azt, amit szerettem volna mondani.
"- Azt hiszem, már nem akarok felnőtt lenni.
- Nem a felnőtté válás a gond, hanem a felejtés."
Na de miért fontos, hasznos, ha meséket olvasunk?
Aki már több éve, vagy hosszabb ideje könyvmoly, az biztos észrevette magán a változást. A szókincs nagy mértékben bővült, a helyesírás is láthatóan javult, arról nem is beszélve, hogy a kreativitás fejlődött a legtöbbet. A mesék egyértelműen a legjobb gondolkodás-, és készségfejlesztők, ha valamilyen jó ötlet szeretnénk akár egy történetünkhöz, vagy novellánkhoz, hozzájuk bátran fordulhatunk segítségért és eligazításért.
"Felejtsük el egy pillanatra a való világot! Felejtsük el mindazt, amit tudunk! Néha olyanban is hinnünk kell, amit nem látunk: egy álomban, egy regény képzelt világában, ahol az élet következetesebben alakul, és a mesék egyre izgalmasabbak lesznek, mielőtt kialakulna a cselekmény megoldása. De kik vagyunk mi, hogy erőltessük a valóságot? Hiszen sohasem tudhatjuk, hogy a jószerencse angyala mikor kelti életre könyvünk egy lapját, és vet elénk egy kis csodát." (Everwood c. filmből)
A legfontosabb ok mégis talán az, hogy kiutat nyitnak nekünk a való életből. Ezt a tulajdonságot most kiterjeszteném a fantasy könyvekre is. Szerintem csomóan
Mi lenne velünk, ha nem tudnánk sehová sem elbújni? Tudom, hogy vannak más megoldások is, de hozzám ez áll a legközelebb. Néha elalvás előtt azt szoktam képzelni, hogy egy könyv világába csöppenek, bebarangolom azt a vidéket, és természetesen találkozom a szereplőkkel. Ettől mindig lenyugszom, kipihenem a nap fáradalmait, érdemes ezt egyszer mindenkinek kipróbálnia, bár szerintem nem mondtam nagyon ujjat. (:
A bejegyzés végére érve szeretném kicsit összefoglalni a gondolataimat. Lehet, hogy most első olvasásra ez az egész eléggé kusza, de ha ezeket a pontokat végiggondoljuk magunkban, akkor biztos vagyok benne, hogy ki fog tisztulni a kép.
Először is nem kell törődnünk mások véleményével. Építő kritikát érdemes elfogadnunk, de ha valaki csak azért beléd köt, mert nem tetszik neki az amit olvasol, akkor csak eresszük el a mondandóját a fülünk mellett.
Néha jó újra gyereknek lenni, nosztalgiázni egy kicsit. Bátran vegyük elő a kedvenc mesekönyvünket, és merüljünk el a világában! Nem tanulok pszichológiát, de biztos vagyok benne, hogy jót tesz a léleknek, hogyha egy kis időre elfeledkezünk a gondjainkról. Én ezeket a könyveket egyszerűen csak "lélekmelengetőknek" hívom. Számomra ilyen volt az Anne Shirley könyvsorozat. Bátran ajánlom kicsiknek és nagyoknak is, mindenki meg fogja benne találni a saját mondatát, gondolatát. A kötetről még biztos fog bejegyzés születni, ott majd jobban kirészletezem a regény iránti érzelmeimet... (:
Remélem tetszett nektek ez a "kis" szösszenet, eddig még nem írtam ehhez hasonlót. Ha szeretnétek még ilyeneket olvasni, vagy csak van valamilyen ötletek, hogy miről írhatnék, akkor nagy örömmel várom a megjegyzéseket. További szép napot, és jó meseolvasást kívánok mindenkinek! (:
.png)
0 megjegyzés