Richard Paul Evans § Hol lehet Noel?

december 06, 2015


„Akadnak történetek, karácsonyi mesék, amelyeket úgy őrzünk, mint a dobozba rejtett füzéreket és színes üvegdíszeket, hogy azután minden évben elővegyük és megcsodáljuk őket. Rájöttem arra, hogy az én történetem is pontosan ilyen, hiszen örökre megváltoztatta véleményemet a karácsonyról.” 

A karácsonyi ünnepek rendszerint örömet hoznak az emberek életébe, Mark Smarttal azonban egészen más volt a helyzet. Az élet egyik csapást mérte rá a másik után: elveszítette az ösztöndíját, és ezért kimaradt a főiskoláról; szeretett édesanyja életét vesztette egy autóbaleset során; a barátnője elhagyta; most pedig, egy havas, késői November éjjelen, lerobban az autója. Egy kávézóba toppanva kér segítséget, hogy vontatót hívhasson. Odabenn egészen váratlan meglepetés várja egy gyönyörű, szokatlan nevű fiatal lány személyében, aki a kedvességével örökre megváltoztatja az életét. 
Macy Wood kevés emléket őriz vérszerinti szüleiről, örökbe fogadott életének képeit pedig legszívesebben kitörölné az emlékezetéből. Egy „Noel” feliratú karácsonyfadísz jelenti az egyetlen nyomot kishúgához, akire már alig emlékszik. Ez a nyom indítja el Markkal együtt azon az úton, amelynek végén sikerül visszaszerezniük Macy múltját és a családját, amelytől régesrég megfosztották. 
A már klasszikusnak számító Karácsonyi doboz szerzőjének legújabb regénye a szeretet erejéről és a karácsony csodálatos szépségéről szóló felemelő történet.

Eredetileg a mai napra egy másik bejegyzést terveztem, de mivel kiolvastam a Hol lehet Noel?-t, ezért úgy gondoltam, hogy leírom nektek, miért ez az egyik kedvenc karácsonyi történetem. A könyvtől nagyon elérzékenyültem, ha egy jelzővel kellene párosítanom a regényt, akkor az érzelmi hullámvasutat választanám.
Ezt a könyvet még tavaly kaptam egy kedves molytagtól, a molyos karácsonyozás keretében. Ennél szebb ajándékot nem is adhatott volna, úgyhogy szeretném még egyszer @Riam-nek megköszönni!

A történetben a szereplők egytől-egyig szimpatikusak voltak számomra, ha jobban belegondolok, akkor eddig nem is volt olyan könyv, aminél így lett volna. A cselekmény tökéletes volt, nem volt benne semmi kiszámítható és sablonszerű. Ha elolvassuk a fülszöveget, akkor úgy tűnik, mintha a "fő szál" az lenne, hogy Macy keresi a kishúgát. Szerintem ez nem így van. Erre én is csak a könyv végén döbbentem rá. A történések az otthon kérdése körül forognak. Fantasztikus a témaválasztás, főleg így karácsony előtt. Biztosan az olvasók között is van olyan, aki néha úgy érzi, hogy nem tartozik sehová, és ha van is szerető családja, csak akkor érezheti jól magát, amikor a saját házában éli mindennapjait. Itt inkább az író a család-dilemmát emelte ki, és nem a lakóhely kérdést. Aki az utóbbiról szeretne könyvet olvasni, annak ajánlom Richard P. Evans Karácsonyi doboz c. könyvét. A blogomon olvashattok arról is kritikát.

Macy miután találkozott Markkal, elhatározza, hogy felkutatja a kishúgát. Miközben keresi, szembe kell néznie a múltjával is. Találkoznia kell azokkal, akiket a legszívesebben örökre elfelejtene. Mégis, ezeknek a találkozásoknak is van jelentősége. Egyre több dolgot tanul meg értékelni, és elfogadni. Mark jelleme is fejlődik, megtanul megbocsátani. Rájön, hogy nem véletlenül lesznek olyanok az emberek, amilyenek. 
Szerintetek a sorsunkat irányítja valaki? Mert szerintem igen... A könyvben többször is feltették ezt a kérdést. Én hiszek abban, hogy nem véletlenül keresztezi az útjainkat egy-egy ember. Biztos, hogy a későbbiekben rájövünk, hogy miért. A történetben sem véletlenül találkozott Macy és Mark. Mindketten megmentették a másik életét, és ezzel most egyáltalán nem túlzok. Aki szeretné megtudni, hogy hogyan, az olvassa el a könyvet. (:

A cselekménysorozat nagyon jól felépített, nem volt olyan rész, ahol unatkoztam volna. Az a rész tetszett az egyik legjobban, amikor értelmet nyer a piros karácsonyfadísz "létezése".
Összegezve a gondolataimat, ez egy nem mindennapi karácsonyi történet. Mindenki meg fogja benne találni azt a "műfajt", ami neki a legjobban tetszik. A történetben van egy csepp romantika, szeretettel fűszerezve.
Ha nem tudod, hogy mit olvass az ünnep előtt, akkor ezt a regényt teljes szívemből ajánlom! Garantálom, hogy ráhangol a karácsonyra. (:

You Might Also Like

2 megjegyzés

  1. Nagyon tetszik a sok "kis" változás, melyek mindig jó hangulatot varázsolnak az oldaladra! :) ...és a kritikák is változatlanul jók!!!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm szépen, igyekszem mindig a legjobbat kihozni magamból.(:

      Törlés

Legolvasottabb bejegyzések

A blog rendszeres olvasói

Facebook oldal