Oldalak

2016. május 3., kedd

Szerelem szavak nélkül § Zakály Viktória: Hanna örök (Szívritmuszavar 2.)

Ami köztünk van, soha nem múlik el. Egy lehetetlen szerelemben nem létezhet happy end… Vagy mégis? Hanna hét éven át várt arra, hogy együtt lehessen szerelmével, de a múlt fájdalmát nem képes kitörölni ritmuszavaros szívéből. Olyannyira, hogy ezúttal egy kórházi ágyon meséli el orvosának annak a történetét, miért képtelen rávenni magát, hogy beleegyezzen a szív-transzplantációba. Hanna újra megtalálja az otthonát, elveszít és kap valakit az élettől, újra képes lesz szívből nevetni, de a spanyolországi utazásán is csak a tenger moraját hallja a szíve hangja helyett. Pedig az nem hazudik, súgja neki, mit kellene tennie, csak a fiatal nő ellenkezik. Végül igent mond és megtalálja azt, ami mindig is ott volt a ködön túl, ahol a tengert sejtette. Utóirat: visszatérek Csöngére.

A Hanna örök ugyanott folytatódik, ahol az első rész abbamaradt. Megtudjuk, hogyan alakul a továbbiakban Ádám és Hanna sorsa, vajon képesek mindent ugyanúgy folytatni, mint pár évvel ezelőtt Csöngén?

Nekem ez a rész jobban tetszett, mint az első. Talán azért, mert már mindketten felnőttek lettek, és érettebben, logikusabban gondolkodnak. A másik szempont, amiért ez a kötet jobban a szívemhez nőtt,  az, hogy a szereplők több helyen fordulnak meg, és pörögnek az események. Persze az első részben sem volt hiány a történésekből, azért lényegesen látszik a különbség. Hanna volt Barcelonában, Budapesten, a szülőfalujában, és persze a titokzatos Csöngén is megfordult.

A Hanna örök szintén E/2-ben íródott, ami még élvezetesebbé tette az olvasást. Most egy kórházi ágyon meséli el az életét a főszereplőnk, és próbálja meggyőzni az orvost, hogy ne kelljen szív-transzplantációt alkalmazni nála.

Hanna rendbe hozza a rég elfeledett, és elhanyagolt kapcsolatait, az anyjával újra beszélőviszonyba kerül, és újra tartja a kapcsolatot Patríciával és Lindával, akiket már az első részben megismerhettünk.

Szerintem Zakály Viktória gyönyörű lezárást írt a sorozatnak, ugyanakkor szomorú is volt. Persze mindenki jóban lesz mindenkivel, elrendeződnek a dolgok, de azért mégis ott van egy kis csavar a történet végén. Túl egyszerű lenne egy boldog befejezés a két főszereplőnknek... Miután befejeztem a sorozatot, akkor tudatosult bennem, hogy Hanna és Ádám mennyire szeretik egymást. Az ő kapcsolatuk már tényleg mindent megtapasztalt, de annyira erős köztük a kötelék, hogy túlélnek minden akadályt. Ebből is látszik, hogy nem egy nagy fellángolásról van szó, ami csak hónapokat, sőt heteket bír ki.
Az tetszett még nagyon ebben a sorozatban, hogy Hanna egész felnőttkorát végigkíséri a könyv. Kicsit hasonlított a történetvezetése az Ahol a szivárvány végetérhez (bár még csak a filmet láttam belőle), ott is Rosie fontosabb éveit követhetjük nyomon. 

Andrej egy új főszereplőnként jelent meg a történetben. Bevallom, az Ő karaktere sokkal szimpatikusabb volt számomra, mint Ádámé. Még annak ellenére is, hogy megtudtuk a múltbeli hátterét. Hogy miért "idegesített" Ádám? Főleg azért a mondatért, amit Hannának mondott mindig (nem pontos): "Tegyél úgy, mintha meghaltam volna, de bármikor visszatérhetek hozzád." Szerintem ez szemétség volt tőle, elvárja, hogy a lány várjon rá örökké, míg ő eldönti, hogy kivel is szeretné leélni az életét. Ezeken a részeken nagyon ideges voltam, úgyhogy emiatt nem nőtt a szívemhez a karaktere.
Szóval összefoglalva teljes mértékben elégedett voltam ezzel a befejező kötettel, ahogy a lezáró résszel is. Aki olvasta már, az tudja, hogy nem egy megszokott boldog befejezésről van szó, de néha sokkal jobban passzolnak az ilyesfajta végek egy történethez.

A borító: 100%
A szókincs: 100%
A karakterek: 95% (-5%, az előbb említett Ádámos részek miatt)
A tartalom: 100%
Összesen: 98.75%

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

h3.post-title, .comments h4 { text-align:center; text-transform:normal; })