Oldalak

2016. szeptember 7., szerda

A deményizmus megalkotója, és "ugatója" § Magos Judit: Demény

Sajnos nem sikerült fotót
csinálnom a könyvről,
mivel a tacsink nagyon
nem akart modellt
állni a regény mellé...
​​A kétlábúak elég kiszámíthatatlan, ingatag lények, de ha megfelelően tudjátok kezelni, akkor könnyedén az uralmatok alá hajthatjátok őket. Ahogy én, az egész világot…” Demény, aki a szerénységet hírből sem ismeri, karizmatikus egyéniségének köszönhetően szinte fénysebességgel több tízezer hódolót szerzett. Jogosan. A négylábú diktátornak rengeteg ugatnivalója van, amit meg kell osztania a világgal. Az egyedi humorral fűszerezett sorok között kitűnik a felelős állat- és gazditartás fontossága, és hogy a boldogsághoz gyakran nem kell más, csak töpörtyű, béka, hosszúcombú csajok és egy melegszívű kétlábú. Demény nem csupán az első kortárs magyar íróvizsla, de egyben a deményista filozófia megalkotója, véleményvezér, gazditréner és békászó bajnok, de töpörtyű-minőségellenőrként is rövid idő alatt komoly elismertségre tett szert. Ráadásul celEB. 2009 körül született Fejér megyében, de kölyökkorát és családi hátterét homály fedi. Életének első hónapjait méltatlan körülmények között, rácsok mögött töltötte, ez meghatározta későbbi munkásságát. Valódi fordulatot az jelentett számára, amikor örökbe fogadta a kennelsorra tévedt, jobb sorsra érdemes kétlábút, Magos Juditot, akit ma már csak Gazdinak szólít, és aki egyben Demény korszakalkotó és humorral gazdagon átszőtt ugatásait lejegyezte. A négylábú írónak ez az első könyve, amelyről a tőle megszokott szerénytelenséggel állítja: ALAPmű. 


Magos Judit, a Gazdi, humoros, ámde lélekmelengető formában írta meg a magyar vizslája, Demény, az elbeszélő élettörténetét, amiről már szinte mindenki hallott országszerte. A könyvből megtanulhatjuk a deményizmus alapjait, hogyan építs fel egy diktatúrát, de ami a legfontosabb, hogyan bánj az állatokkal. Mert sok ember elfelejti, milyen bánásmódot érdemelnek ezek a védtelen, de szerethető lények a Földön. Demény egy időutazást tesz a múltba, hogy felkutassa a szupertitkos töpireceptet, ami a diktatúrájának fontos részét képezi. Ezalatt az utazás alatt újra átéli az élete fontos eseményeit, és tanácsokkal lát el minket (illetve négylábú barátainkat), hogy különböző helyzetekben milyen viselkedési szabályok érvényesek. 

"Azt hiszed, mindent tudsz? Fogadj örökbe egy kóbor állatot, és olyat tanulhatsz tőle, amit ti kétlábúak képtelenek vagytok önállóan elsajátítani: feltétlen szeretetet. Ha ezt tudod, mindent tudni fogsz."

Mindig is azt hangoztattam, hogy a kutyáknak szebb lelkük van, mint az embereknek... Elfogadnak téged úgy, ahogy vagy, nem akarnak másnak, tökéletesebbnek látni. Megértőbb, hűségesebb, és kitartóbb társak bárkinél, ha egy kis támogatásra van szükséged, akkor biztos lehetsz benne, hogy hozzájuk bármikor fordulhatsz. Persze azon sem kell aggódnod, hogy megértik-e, amit mondasz, mert erre egyértelmű a válasz: 100%-ig igen. Hogy miből is vontam le ezt az elképesztően megdöbbentő következtetést? Nagyrészt a saját kutyánk viselkedéséből, másrészt Demény, a kötsög történetéből. Mert a kemény, diktatórikus külső mögött egy érzékeny, és sebezhető kutyáról van szó. Nagyon sok fontos dolgot tanácsol nekünk négylábú vezetőnk, amin érdemes lenne néha eltöprengenünk. Például szerintetek mi történik egy csomó felnőtt, "többé-már-nem-olyan-cuki-kölyökkutyával"? Vajon miért vannak napjainkban tömérdek éhező, beteg, és kóbor kutyák városainkban, és az utcákon, illetve a sintértelepen? Ez a két dolog sajnos nagy összefüggésben áll egymással, fontos, hogy ne csak "kiegészítőként" válasszunk magunknak társat, mert ezt nemhogy emberekkel, de állatokkal sem lehetne csinálni...



A sok-sok élvezhető könyvfejezet mellet azért kisebb dolgok szúrták a szememet, amelyek mellett nem tudtam csak úgy elhaladni, szóval szeretnék róluk is említést tenni pár mondatban. Demény személyiségét, stílusát az első oldalakon viccesnek, és szórakoztatónak találtam, viszont ahogy haladtam előre a történetben, kicsit már soknak éreztem a felsőbbrendűséget, ami a szavaiból áradt. Azt gondolom, hogy mindennek megvan a maga határa és helye, amit néha kicsit átlépett a főszereplőnk. Ezt leszámítva nem volt gondom a történettel, a karakterek is mind szeretők voltak, a kedvenc kutyus szereplőm Max volt, aki mániákusan gyűjtögette maga köré a plüssállatokat, az ő szavaival élve, a mukikat.

"Szerinte a kanapén heverni móka, meg olvasni móka. Cöh, micsoda időpocsékolás más életét olvasni – kivéve az enyémet –, ahelyett hogy élnéd a sajátodat, nem?"

Ha szeretnétek egy olyan könyvet olvasni, ami szórakoztató, de egyben velős mondanivalóval rendelkezik, akkor ezt nektek találták ki! A regény megvásárlásával támogatjátok a Futrinka egyesületet, úgyhogy nem kell sajnálnotok a pénztárcátokat, mert csupán egy jó cél érdekében cselekedtek. És higgyétek el, megéri elolvasni, mert ALAP.


A borító: 100%
A cselekmény: 80%
A karakterek: 90%
A szókincs: 100%
Összesen: 92.5%

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

h3.post-title, .comments h4 { text-align:center; text-transform:normal; })