Karácsonyi könyvajánló + Kívánságlista ötletek #5

december 07, 2016


El sem hiszem, hogy az évnek már abban a szakaszában járunk, amikor sorra megjelennek az oldalon a karácsonyi bejegyzések. Ez az egyik kedvenc időszakom, rengeteg bejegyzésötletem van az ünneppel kapcsolatosan, illetve már sok minden előkészítettem az adventi nyereményjátékra, amelyről hamarosan Ti is értesülhettek. Sok könyvajánlót írtam már, viszont kívánságlistát még egyet sem, úgyhogy azt gondoltam, ideje lenne ezt is bevezetnem. Nagyon sok karácsonyi/téli regény jelenik meg idén, bőven van miből szemezgetnünk, nem kell félnünk, hogy idén olvasni való nélkül maradunk.
1. Rachel Cohn és David Levithan: Dash és Lily - Kihívások könyve
Idén nyáron olvastam el ezt a könyvet, a legnagyobb forróság kellős közepén. A történet New York-ban játszódik, ahol Lily és Dash egymásnak küldözgetnek rejtvényeket és leveleket egy piros noteszen keresztül. A helyszín szerintem fantasztikus választás volt, hiszen mi lenne varázslatosabb egy New York-i karácsonynál? Bevallom, nekem is az egyik álmom az, hogy megnézhessem a várost karácsonyi pompájában. A regény nagyon okosan van felépítve, imádtam olvasni a sorokat, a karakterek nem viselkednek elhamarkodottan, a történet is tökéletes tempóban halad előre. Egyébként az értékelés is hamarosan érkezik, már augusztus óta ott csücsül a többi kritika között arra várva, hogy valaki megnyomja a 'közzététel' gombot.
2. J.R.R. Tolkien: Karácsonyi levelek
Bár Tolkien-tól még szégyen szemre nem olvastam semmit, azért az életét már valamennyire ismerem. Tudom, hogy nem véletlenül szeretik annyian a regényeit: a részletes, kidolgozott történetek mellett a karakterekbe bujtatott tanítások sok mindenkit elvarázsolnak, többek között engem is. Ebben a regényben azok a karácsonyi levelek, rövidebb történetek vannak összegyűjtve, amelyeket Tolkien a gyerekeihez írt. Emlékszem, az én gyerekkoromban is volt ilyen levelezés mágikus figurákkal, máig szép emlékek jutnak az eszembe, ha erre gondolok. Szívesen olvasgatnám ezeket a leveleket decemberi estéken egy bögre forró kakaó társaságában.
3. Agatha Christie: Karácsonyi krimik
Nem vagyok egy nagy Agatha Christie rajongó, eddig csak pár könyvét olvastam, a Tíz kicsi néger viszont meghozta a kedvem a többi történetéhez. Egyből megakadt a szemem ezen a regényen, hiszen ki ne szeretne karácsonykor karácsonyi krimiket olvasni? Úgyhogy fel is vettem a kívánságlistámra, remélem, hogy a karácsonyfa alatt találom majd.
Egyébként négy történet található benne: Hercule Poirot karácsonya, Karácsonyi puding, Karácsonyi kaland, és végül a Karácsonyi tragédia, amelyben kivételesen Miss Marple kap szerepet Poirot helyett. Ezek közül egyikhez sem volt szerencsém, úgyhogy most lesz mit bepótolnom.
4. Richald Paul Evans: Hol lehet Noel?
Richard Paul Evans egyike azoknak az íróknak, akiktől minden évben olvasok valamit. Az Ő könyvei általában karácsony környékén szoktak előkerülni, ami nem meglepő, hiszen ebben a témában alkotott főleg. Sokat kellett gondolkodnom, hogy melyik regényét válogassam be ebbe az ajánlóba, végül erre esett a választásom nem is egy ok miatt. Nekem ez a történet jelenti azt a mondanivalót, amelyen szerintem főleg így az ünnepek idején mindenkinek el kellene gondolkodnia. Felmerül a családnak, és az igazi szeretetnek a kérdése, mindezeket egy szerethető, ámde szívszorító cselekményben mutatja be az író. Ha már ezt a könyvét elolvastátok, akkor érdemes a többit is kézbe venni (Karácsonyi doboz, Kegyelem). A regény bővebb értékelését erre a linkre kattintva érhetitek el + a Karácsonyi doboz kritikája is megtalálható a blogon.
5. Sarah Addison Allen: Sugar Queen - Édes élet
Bár ez a regény nem kifejezetten a karácsonyról, mint ünnepről szól, a történet viszont ebben az időszakban játszódik, emiatt nagyszerű hangulat járja át az embert olvasás közben. Kedvenc írónőm Sarah A. Allen, akinek a regényei mindig megnevettetnek, eddig egyik sem okozott számomra csalódást. Az Édes életben előkerül a függetlenné válás, és a megbocsátás témája, amelyek a "nagy központi kérdéseink" között szerepelnek. Ennek a könyvnek nem feltétlenül vannak világmegváltó gondolatai, mégis olvasás után többnek és tapasztaltabbnak éreztem magam. Mindenkinek meleg szívvel ajánlom ezt a történetet, garantáltan megdobogtatja és boldogsággal tölti el a szívünket!

You Might Also Like

0 megjegyzés

Legolvasottabb bejegyzések

A blog rendszeres olvasói

Facebook oldal