Oldalak

2017. február 21., kedd

A szeretet felbonthatatlan kötelék § Jodi Picoult: Szelíd vadak (Találj rám! 0.5)

„Nincs mese: meg fogom szegni a szabályokat. Megint." Alice az egyik utolsó épen maradt édenkertben az elefántok viselkedését kutatja. Botswanában mindennapos rutin a küzdelem az orvvadászokkal, a tragédia azonban nem érintheti meg a kutató lelkét. A feladat: dokumentálni az eseményeket és nem befolyásolni ezeknek a csodálatos állatoknak az életét. Egy nap azonban Alice egy elárvult bébit talál anyja teteme mellett, és a következő napok örökre megváltozatják az életét. Jodi Picoult novellája elemi kérdéseket feszeget. Felülírhatja-e az anyai ösztön a tudós hozzáállását? Lehetséges, hogy egyetlen apró momentum elindíthat egy olyan lavinát, amely emberi sorsokat változtat meg?"
Teljesen tévedtem eddig Jodi Picoult írónővel kapcsolatban. Tudtam, hogy tehetséges író, ügyesen szövi a cselekményszálat, épp ezért soroltam a kedvenceim közé. Viszont miután elolvastam a Szelíd vadakat, akkor tudatosult bennem, hogy az, amit olvasás előtt tehetséges írói vénának véltem, az igazából már művészet. Most lehet, hogy többen is mosolyogtok ezen a soron, de ez az igazság. Soha nem találkoztam még olyan novellával, amely ennyi tanulságot összegzett volna ilyen kis terjedelemben. Nagyobb hatása volt rám, mint egy két 300-400 oldalas regény. Ebből is látszik, hogy egy igazán jó, mondanivalóval rendelkező történet nem függ össze a terjedelemmel.

„…a szeretet, mint tudjuk, nem racionális.”

Az első elefántos könyvemet 2015 nyarán olvastam el, az Elefántsuttogót a Könyvutca blog ajánlására. Azóta rajongok ezekért az intelligens és szerethető állatokért, épp ezért szívesen vettem a kezembe Picoult írónő novelláját is. Egy-két ismerős momentumot felfedeztem, például tudtam, mik azok a bomák és azzal is tisztában voltam, hogyan működik egy vadrezervátum. Ennek ellenére a Szelíd vadakban is találkoztam új dolgokkal, meglepő volt olvasnom, hogy mi történik az árva borjakkal, akiket az emberek különböző intézményekben helyeznek el.

Alice iránt egyből felébredt a szimpátiám, mikor befogadta a kis elefántot. Tiszteltem benne, hogy éjt nappallá téve próbálja megmenteni az állatot, minden módszert bevet, hogy átvegye az anyja gondoskodó szerepét.
Mint minden JP köyvben, itt is van egy „családi” mellékszál. Alice az anyjával már születése óta rossz kapcsolatot ápol, noha főszereplőnk mindent megtett azért, hogy kedvére tegyen. Viszont amikor Alice a saját kezébe vette az életét, akkor romlott el minden közöttük... Nagyon tetszettek a gyermekkori visszaemlékezései, amelyeket minden fontosabb rész után olvashattunk, összehasonlíthattuk a régi életét a mostanival.

„Az anya és gyermeke közötti eltéphetetlen kötelék semmit sem nyom a mérlegen, nem tölti ki a teret a kémcsőben, ép ésszel mégsem jelenthetjük ki, hogy nem létezik.”

Az írónőtől eddig öt történetet olvastam (ezzel együtt hatot), és nem rémlik, hogy bármelyikben is ennyire központi helyet foglalt volna el a szeretet, illetve a megbocsátás kérdése, mint ebben a novellában. Viszonylag könnyű olvasmány volt Jodi Picoult megszokott stílusához képest, de azért nem ért véget szerintem annyira szívderítően. Az az igazság, hogy imádtam minden sorát, sok érdekességet megtudtam, de nem éreztem úgy, hogy az írónő tele akarja tömni a fejemet információkkal. Csak ajánlani tudom, azért mindenki készítsen maga mellé a biztonság kedvéért egy-két zsepit, mert az utolsó oldalak garantáltan megérintik a szívedet.
A borító: 100%
A cselekmény: 100%
A karakterek: 100%
A szókincs: 100%
Összesen: 100%

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

h3.post-title, .comments h4 { text-align:center; text-transform:normal; })