Kedvenc íróink és szerelmeik | Valentin-napi projekthét 2017

február 07, 2017

Boldog vagyok, hogy már harmadszorra vehetek részt Virág Projekthetén, amelynek a témája most a Valentin-nap körül forog. Az embernek először a giccses plüssmackók, szívecske alakú bonbonok és vörös rózsák jutnak az eszébe. Én sem vagyok nagy híve ennek az ünnepnek, viszont nem kell teljesen elzárkóznunk ezektől a dolgoktól, kellemessé is tehetjük őket. Egy szuper bejegyzésötlet jutott pár napja az eszembe: kiragadok egy-két érdekes momentumot a leghíresebb írók szerelmi életéből, amelyek valamiért különlegesek, esetleg megdöbbentőek. Remélem, hogy sikerül majd felkeltenem az érdeklődéseteket az említett írók és műveik iránt! A bejegyzés alján megtaláljátok a projekthéten résztvevő blogokat, oldalakat. 


1. Jane Austen - Vajon annyi elképesztően sikeres romantikus regény megírása után Ő is megtalálta a boldogságot?
Biztos vagyok benne, hogy Austen kisasszony neve senkinek sem ismeretlen, hiszen az Ő tollából származik többek között a Büszkeség és balítélet, Értelem és érzelem, és még sorolhatnám... Az inspirációkat általában a saját életéből, mindennapjaiból merítette, így a történeteiben is megjelenik pár fontos momentum, amelyek megtörténtek vele. Sokan azt hiszik, hogy a legnagyobb szerelme Thomas Lefroy volt, aki sokáig udvarolt neki. Botrányosan viselkedtek táncmulatságokon, ünnepléseken, ám amikor a család számára is nyilvánvalóvá vált, hogy az érzelmek kezdenek komolyak lenni kettejük között, akkor elküldték a fiút. Lefroy idős korában beismerte, hogy régen szerelmes volt Jane Austenbe, viszont nem őt vette el, hanem egy örökösnőt. (A kettejük kapcsolatáról egy film is készült, amely a Jane Austen magánélete címet kapta). ↓↓
Írónőnk Bath-ban a tengerparton ismerkedett meg az igazi szerelemmel, sajnos viszont ennek a kapcsolatnak sem volt happy end a kimenetele. Egy ideig nem találkoztak, noha Jane a fiú lelkére kötötte, hogy látogassa meg őket. Nem sokkal később a titkos udvarló haláláról érkeztek hírek.
Sajnos többet nem nagyon tudunk Jane Austen párkapcsolati életéről, személyes dolgairól, mivel a hűséges nővére halála után megsemmisítette szinte az összes levelét, naplóbejegyzését.

2. Beatrix Potter - Hiszel a második esélyben?
Beatrix Potter rajzai és gyermekkönyvei az egész világon nagy népszerűségnek örvendnek. De azt tudtátok, hogy az első története csak harminchat éves korában jelent meg? Elnézést a kifejezésért, de az akkori korban vénkisasszonynak számított, ugyanis még a szüleivel élt férj nélkül, amikor megjelent nyomtatásban az első könyve. Meséi hamar szárnyra keltek, ugyanis az ismerősök, barátok, családtagok szívesen vásárolták meg történeteit a gyerekeknek ajándékba. Beatrix legelső szerelme Norman Warne volt, úgy ismerkedett meg vele, hogy Ő volt az írónő szerkesztője. Sajnos nem sokáig lehettek együtt, ugyanis Beatrix szülei erősen ellenezték ezt a rangon aluli házasságot (egyébként az írásban sem támogatták lányukat), ráadásul Norman hamar meghalt még a házasságuk előtt leukémiában. Beatrixben hosszabb ideig elhallgatott az író, csak évekkel később adott ki új történetet. A sors egy gyermekkori barátjával, William Heelis-szel hozta össze, aki ügyvéd volt a Hill Top Farm környékén, ahol Beatrix élt. Ha jól tudom, akkor csak nyolc évvel az újbóli találkozás után házasodtak össze. Harminc évig élt boldog házasságban újdonsült férjével. Az életéről egy könyv is íródott, amelynek az értékelését a blogon is olvashatjátok.

Beatrix Potter, J.R.R Tolkien és Jane Austen

3. J.R.R. Tolkien - Mesébe illő szerelem
Hobbit, Gyűrűk ura, Szilmarilok... Igen, többek között ezeket a világsikerű regényeket köszönhetjük Tolkiennak. Az írónak nem volt könnyű élete, már négy évesen elvesztette az apját, tizenkét évesen pedig az édesanyját. Az akkor még kisfiú író elképzelt magának egy világot, hogy elmenekülhessen a kegyetlen valóság elől. A családi otthonból a gyámjuk otthonába költöztek, ahol megismerkedett a jövendőbeli feleségével, Edith Mary Brattel. A nevelője eltiltotta a lánytól felnőtt koráig, mivel úgy vélte, hogy Tolkien gondolatai nem a tanuláson járnak, amikor Edith a közelében van. A tanító azt is kifogásolta még, hogy anglikán vallású, nem pedig katolikus. A jövőbeli feleség azonnal felbontotta a szülei által kiszemelt férfival kötött jegyességet, amikor Tolkien megkereste őt. A tilalom lejártával végül egybekeltek, ugyanis az évek során a barátság szerelemmé alakult át. Edith pedig katolikus vallásra tért, amiben már senki sem talált kivetnivalót.


A projekthétben résztvevő blogok:

You Might Also Like

3 megjegyzés

  1. Szia!

    Amint kikerül Virág bejegyzése, nála is le fogom írni, de itt se mehetek el szó nélkül a mellett, milyen remek kezdeményezésnek, illetve lassan hagyománynak tartom ezt a projekt hetet. :D Mindig szívesen olvasom ezeket a bejegyzéseket :D
    Ez a mostani bejegyzés különösen tetszett, mivel Jane Austen és Miss Potter neve bennem is kedves emlékeket ébresztenek. Austen összes nagy regényét olvastam, azokat is, amiket más fejezett be helyette, és mind Miss Potter életéből, mind a mesekönyvéből készült filmet láttam. Gyönyörűek a rajzai.

    Kíváncsian várom a projekthét további bejegyzéseit! :D

    üdv, Zsazsi :3

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia! Szerintem is fantasztikus kezdeményezés a projekthét, tök jó, hogy a bloggerek egy közös témában alkotnak. Én pedig nagyon-nagyon boldog vagyok, hogy én is ebbe a közösségbe tartozom. (:
      Örülök, hogy tetszik a bejegyzés, nekem is nagy kedvencem Beatrix Potter és Austen kisasszony, bár még csak a leghíresebb történeteikhez volt szerencsém. Tolkiennal pedig még csak most ismerkedek, pár napja kezdtem el olvasni a Hobbitot, ami eddig szerintem csodálatos történet. ((:

      Törlés
  2. Szuper ez a bejegyzésed is!!!! :-)

    VálaszTörlés

Legolvasottabb bejegyzések

A blog rendszeres olvasói

Facebook oldal