A rasszizmus még sosem látott oldala § Jodi Picoult: Apró csodák // Megjelenés előtti értékelés
június 21, 2017
Ruth Jefferson már több mint húsz éve dolgozik szülész szakápolóként egy connecticuti kórházban, amikor egy újszülött vizsgálatát követően váratlanul másik páciens mellé osztják be. Az újszülött szülei a fehér felsőbbrendűséget hirdetik, ezért nem akarják, hogy az afroamerikai Ruth akár csak hozzáérjen a gyermekükhöz. A kórház helyt ad a kérelmüknek, másnap azonban a kisbaba életveszélyes állapotba kerül, miközben egyedül Ruth tartózkodik a csecsemőszobában. Engedelmeskedjen a főnöke utasításának, vagy avatkozzon közbe? Ruth habozik megkezdeni az újraélesztést, s ennek eredményeként emberöléssel vádolják. Kennedy McQuarrie közvédő vállalja az ügyét, de már a legelején váratlan tanáccsal szolgál: ragaszkodik ahhoz, hogy faji kérdések szóba sem kerülhetnek a bíróságon. Ruth, aki értetlenül áll a döntés előtt, próbálja folytatni az életét – már csak kamasz fia érdekében is –, miközben az ügye egyre nagyobb port kavar. Miután megkezdődik a tárgyalás, Ruthnak és Kennedynek ki kell vívnia egymás bizalmát, ám eközben mindketten szembesülnek azzal, hogy talán alapvetően elhibázott minden, amit a másikról – s önmagukról – tudni véltek. Jodi Picoult végtelen alázattal, empátiával és alapossággal közelít kiváltság, előítélet és igazság kérdéséhez, s nekünk, olvasóknak sem kínál egyszerű, könnyen emészthető tanulságokat. Az Apró csodák egy rendkívüli író csúcsteljesítménye. ↓↓
Jodi Picoult ismét nagyot nőtt a szememben ezzel a történettel. Már ez volt a hetedik olvasmány, amelyet az írónő tollából kerítettem sorra, de még most is meg tudott lepni a lehengerlő stílusával, kifejező leírásaival. Alapvetően nem szoktam a rasszizmusról olvasni, sőt, az első regény ebben a témában a Ne bántsátok a feketerigót! volt. Az a történet abszolút pozitív csalódás lett számomra (még a kedvenceim közé is bekerült), így nagyobb reménnyel álltam neki az Apró csodáknak. És milyen jól tettem, hogy a félelmeimet félretettem! Jodi Picoult, ahogyan a fülszövegben is olvashatjuk, alázattal közelíti meg ezt az igen megosztó dolgot, amely nagy mértékben jelen van a világunkban.
Konkrét főszereplőt nem tudnék kiválasztani, ugyanis az írónő az alapos karakterkidolgozásról, és a nézőpontok váltakoztatásáról híres. Mindenkinek beleláthattunk a fejébe, megismerhettük a gondolatait, amely azért is volt nagyon jó, mert különböző perspektívákból ismerhettük meg a cselekmény mozgatórugóját. Így a rasszizmust három különböző ember szemszögéből figyelhettük meg: egy visszahúzódó fekete nőéből, egy fehér ügyvédéből és egy gyűlölettel teli, árja férfiéból.
Az események Ruth-hoz vezethetőek vissza, aki már 20 éve remek munkát végez szülész szakápolóként egy kórházban. A problémák ott kezdődnek, hogy találkozik egy olyan fehér családdal, akik felsőbbrendűnek érzik magukat azoknál, akik nem olyanok, mint Ők. Megtiltják az ápolónőnek, hogy hozzáérjen a babához, viszont gyermekük egy rohamban életveszélybe kerül. Ruth nem hallgat a szülők utasítására, minden erejével azon van, hogy megmentse az újszülött életét, akiért végül nem tehetnek semmit. A család persze bűnbaknak a fekete nőt állítja be, pert is indítanak ellene szándékos emberölés vádjával.
Gondolhatjuk azt, hogy simán bebizonyítja egy jó ügyvéd az igazságot, hiszen Ruth egyértelműen nem akart ártani a babának. De higgyétek el, hogy mikor beperelnek egy feketét gyilkosságért, akkor semmi sem egyszerű. Hajlamosabbak vagyunk akár akarva, akár akaratlanul bőrszín alapján megítélni másokat, nem pedig a tetteik alapján. Talán az tetszett az egyik legjobban ebben a könyvben, hogy erre a problémára Jodi Picoult nagyszerűen rávilágított. Senki sem tökéletes, mindenkinek vannak előítéletei, hibái, az a legnehezebb feladat, hogy ezeket az érzéseket megpróbáljuk irányítani, jobb irányba terelni.
Ruth és a védőügyvédje, Kennedy, bár azt vallják magukról, hogy nem szokásuk mások felett elhamarkodottan ítéletet hozni, mégis beleestek ebbe a hibába. Miközben haladt előre a tárgyalás, rájöttek, hogy mindketten bizalmatlanok és elfogultak voltak a másikkal szemben. Új alapokra kellett helyezniük a kapcsolatukat, őszintébbnek és nyíltabbnak kellett egymással viselkedniük.
Természetesen előkerült a bírósági jelenet is, azt hiszem, az írónőnek ez már a védjegye lett. Egy-két másik regényével ellentétben ez igazán érdekfeszítő volt, nagyon izgalmasak voltak a vádak, friss bizonyítékok, de főleg Kennedy védőbeszéde fenomenális.
Tudjátok mi volt a legjobb a történet befejezésében? Hogy mindenki pontosan azt kapta, amit megérdemelt. A sors hihetetlen játékot űzött a szereplőkkel, olyan megdöbbentő és igazságos lezárást olvastam, amilyet talán még soha. Összességében nagyon szerettem ezt a regényt, az egyik kedvenc Picoult könyvem lett. Gyorsan lehet haladni az olvasással, ha egyszer belekezd az ember, akkor mondjon le minden más programot, mivel nem tud majd elszakadni az oldalaktól. Szerintem bárki élvezetét lelné a történetben, olyan oldalról mutatja be az írónő a rasszizmust, amelyet eddig nem nagyon ismerhettünk.
Konkrét főszereplőt nem tudnék kiválasztani, ugyanis az írónő az alapos karakterkidolgozásról, és a nézőpontok váltakoztatásáról híres. Mindenkinek beleláthattunk a fejébe, megismerhettük a gondolatait, amely azért is volt nagyon jó, mert különböző perspektívákból ismerhettük meg a cselekmény mozgatórugóját. Így a rasszizmust három különböző ember szemszögéből figyelhettük meg: egy visszahúzódó fekete nőéből, egy fehér ügyvédéből és egy gyűlölettel teli, árja férfiéból.
Gondolhatjuk azt, hogy simán bebizonyítja egy jó ügyvéd az igazságot, hiszen Ruth egyértelműen nem akart ártani a babának. De higgyétek el, hogy mikor beperelnek egy feketét gyilkosságért, akkor semmi sem egyszerű. Hajlamosabbak vagyunk akár akarva, akár akaratlanul bőrszín alapján megítélni másokat, nem pedig a tetteik alapján. Talán az tetszett az egyik legjobban ebben a könyvben, hogy erre a problémára Jodi Picoult nagyszerűen rávilágított. Senki sem tökéletes, mindenkinek vannak előítéletei, hibái, az a legnehezebb feladat, hogy ezeket az érzéseket megpróbáljuk irányítani, jobb irányba terelni.
Természetesen előkerült a bírósági jelenet is, azt hiszem, az írónőnek ez már a védjegye lett. Egy-két másik regényével ellentétben ez igazán érdekfeszítő volt, nagyon izgalmasak voltak a vádak, friss bizonyítékok, de főleg Kennedy védőbeszéde fenomenális.
Tudjátok mi volt a legjobb a történet befejezésében? Hogy mindenki pontosan azt kapta, amit megérdemelt. A sors hihetetlen játékot űzött a szereplőkkel, olyan megdöbbentő és igazságos lezárást olvastam, amilyet talán még soha. Összességében nagyon szerettem ezt a regényt, az egyik kedvenc Picoult könyvem lett. Gyorsan lehet haladni az olvasással, ha egyszer belekezd az ember, akkor mondjon le minden más programot, mivel nem tud majd elszakadni az oldalaktól. Szerintem bárki élvezetét lelné a történetben, olyan oldalról mutatja be az írónő a rasszizmust, amelyet eddig nem nagyon ismerhettünk.
Hálásan köszönöm a recenziós és előolvasási lehetőséget az Athenaeum kiadónak! A regény június 22.-én jelenik meg, itt tudjátok előrendelni -20% kedvezménnyel!
A borító: 100%
A cselekmény: 100%
A karakterek: 100%
A szókincs: 100%
Összesen: 100%
.png)
0 megjegyzés