Oldalak

2017. június 19., hétfő

Elengedni és búcsúzni a világ legnehezebb feladata § Fredrik Backman: A hazavezető út minden reggel egyre hosszabb

Noah életében különleges szerepet tölt be nagyapja, akivel nagyon hasonlítanak egymásra, és akivel minden beszélgetés egy új kalanddal ér fel. Nagyapó már rettentően öreg. Olyan öreg, hogy a dolgok kezdenek elmosódni a fejében. Szeretett számjegyei, remek ötletei, egy sátor a szigeten, a képek a fiáról, az unokájáról, nagyanyó emléke. Mindezek gyönyörűséges, szívszorító képekben kavarognak agyának egyre fáradó tekervényeiben. Olyan, mint egy kihunyóban lévő csillag. Vagy egy különleges táj, amely lassan eltűnik a vastag hótakaró alatt. Ez a kötet az emlékekről és az elengedésről szól. Azért született, hogy az írója megértsen bizonyos dolgokat. És mi, az olvasói is megérthetünk általa valamit. Valami fontosat a búcsúzásról. Mert ez a könyv búcsú és találkozás egyszerre. ↓↓
Tudtam, hogy nem fogok csalódni ebben az apró, ám annál több mondanivalóval rendelkező könyvecskében. Fredrik Backman mesterien bánik a szavakkal, lehengerlő a stílusa, és képes arra, hogy 90 oldalba rengeteg érzelmet és tanulságot sűrítsen. A könyv eleje kicsit zavaros volt számomra, ugyanis nem nagyon tudtam, hogy a cselekmény hol játszódik, vagy éppen kinek a gondolatait olvasom. De szerencsére pár oldal után képben voltam, és utána már csak sodort magával a történet megállíthatatlanul. Alapvetően a könyv egy nagypapának, apának és unokának a helyzetét mutatja be. A nagypapa életének a végén jár, így átértékeli az elmúlt éveket, melyeket a szeretteivel töltött. Visszaemlékszik a feleségére, aki a legfontosabb szerepet kapta az életében, hálát ad az unokájáért, Noah-ért, aki a koránál sokkal érettebben gondolkodik. Igazán torokszorító volt a cselekmény, hiszen a fő témája az elengedés, illetve a búcsúzás, amelyekkel a sors újra és újra próbára tesz minket.

„Az ember fura szerzet, mert látszólag jobban fél az öregedéstől, mint a haláltól.”

Ahogy az előbb is említettem, az író rengeteg tanulságot, fontos mondanivalót belesűrített a történetébe. Nemcsak a búcsúzásról, elengedésről volt szó, hanem megemlítette még az időt, amely homokként pereg ki a kezünkből, a gyermeknevelést, az örök szerelmet... Szóval igazán „tömör” könyvről van szó. Csupán egyetlen dolgot tudnék felhozni negatívumként: túl rövid a történet. Igaz, hogy a bevezetőben Backman megemlítette, hogy ezt eredetileg nem tervezte kiadni, csupán azért vetette papírra a gondolatait, hogy megértse az élet nehéz dolgait, mégis lehetett volna összetettebb könyvet teremteni az alapokból. Szívesen olvastam volna még az unokáról, apukáról és nagypapáról, a bővebb háttérinformációk az amúgy is magas színvonalat még magasabbá tennék.
Szerintem kísérőkönyvnek fantasztikusan funkcionálna, bár nehéz témát dolgoz fel, mindenki csak tanulna a leírtakból. Ez egy igazi „lelki fröccs” volt számomra, és valószínű, hogy a többi olvasónak is. A torokszorító részek mellett helyet kaptak a megnevettető jelenetek is, de mégsem éreztem úgy, hogy ez a két dolog ellentétben állna egymással. Ugyanis minden rosszban van valami jó, és minden jóban van valami rossz. Ezeket az érzéseket nem lehet feketén-fehéren szétválasztani, és ezt Fredrik Backman is nagyon jól tudta. Ha van egy szabad háromnegyed órátok, akkor feltétlenül kerítsétek sorra ezt a könyvet. Higgyetek nekem, bölcsebben és jobb emberként fogjátok utána folytatni a mindennapjaitokat.

Hálásan köszönöm a recenziós példányt az Animus kiadónak!
A borító: 100%
A cselekmény: 80%
A szókincs: 100%
A karakterek: 93%
Összesen: 93.25%

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

h3.post-title, .comments h4 { text-align:center; text-transform:normal; })