Olvasós bakancslista az idei nyárra | 2019

július 11, 2019

Minden évben készítek egy olyan listát, amelyen a nyár alatt olvasandó könyvek szerepelnek. Ettől a hagyománytól nem idén szerettem volna megválni, és bár már javában kitört a vakáció, most jutottam oda, hogy összegezzem magamban az elkövetkezendő időszakra szánt terveimet. Szerintem ezek a könyves bakancslisták nemcsak azért hasznosak, mert inspirálnak arra, hogy minél többet olvassak, hanem azért is, mert esetleg Ti is tudtok belőle egy-két olvasmányötletet szerezni. Nem is szaporítom tovább a szót, lássuk azokat a köteteket, amelyeket az elkövetkezendő két hónapban mindenképp sorra szeretnék keríteni! ↓↓

1. Scott Jurek - Steve Friedman: Futni, enni, élni
A futás már több éve életem szerves része, nagyon büszke vagyok arra, hogy sikerült arra a szintre eljutnom, amikor ez a mozgásforma már igazi kikapcsolódást, felfrissülést jelent számomra, nem pedig nehéz, szenvedésekkel teli kilométereket. A távot is egyre jobban tudom emelni, de ahogy fejlődök, annál jobban érzem, hogy szükségem lenne egy profi iránymutatásra, hogy javíthassak technikámon. Ez a könyv szerintem tökéletes segítségem lesz, alig várom a bemutatott és javasolt trükkök alkalmazását.
2. William Kamkwamba - Bryan Mealer: The Boy Who Harnessed the Wind
Még márciusban láttam az ugyanezen a néven futó filmet a netflixen, és miután az utolsó képkockák is leperegtek, az első gondolatom az volt, hogy ezt a könyvet semmi áron sem szabad kihagynom, muszáj megrendelnem. Egy inspiráló életsorsot tár az olvasók / nézők elé William Kamkwamba, aki bebizonyította, hogy bármilyen lehetetlennek tűnik egy szituáció, van belőle kiút, ha van hitünk a szeretteinkben és magunkban. Az előzetest itt tudjátok megnézni.
3. Alison Weir: Aragóniai Katalin
Nagyon szeretem a történelmi regényeket, imádom megismerni a különböző korokat és azoknak nagy embereit. A Tudor-kor különösen érdekel, az Aragóniai Katalin című kötet pedig tökéletes lehetőséget nyújt arra, hogy egy kicsit mélyebb, összetettebb képet formálhassak magamban a 15.-17. század Angliájáról. A könyv vaskossága (közel 800 oldalról beszélhetünk) szintén jó indok a nyári időszakban való olvasásra, amikor sok a szabadidőm.
4. William paul Young: A viskó
Ez a regény szerepel azon könyvek között, amelyeknek olvasását már évek óta halogatom. Az utóbbi időben készült a történetből egy filmadaptáció, de azt addig semmiképp sem szeretném megnézni, amíg nem volt szerencsém az „eredeti verzióhoz”. Egyébként A viskó egyértelműen a megosztó könyvek táborát erősíti, van olyan, aki egyetért minden leírt szavával, valaki pedig felháborítónak / nevetségesnek találja. Kíváncsi vagyok, hol fogok elhelyezkedni, mindenesetre abszolút nyitottan állok hozzá.
5. Roy Jacobsen: A láthatatlanok
Egyre többször olvasok skandináv író tollából, eddig az a tapasztalatom, hogy egészen más témához nyúlnak, más stílusban írnak, mint amit mi, európai olvasók megszokhattunk. A láthatatlanok főleg a helyszínválasztás miatt fogott meg, egy norvég szigetről lenne szó. Ez az olvasmány igen aktuális számomra, biztosan rá tudna hangolni a közelgő norvég utazásunkra.
6. Jordan B. Peterson: 12 szabály az élethez
Bár nem sűrűn olvasók életmóddal, önfejlesztéssel kapcsolatos köteteket, ennél mindenképp kivételt fogok tenni. Beleolvasva a könyvbe rengeteg érdekes sztorit találhatunk, illetve bibliai párhuzamokat is, amelyek igazán különlegessé tehetik ezt az írást. Ha belegondolunk, nem sok ilyennel találkozhatunk önfejlesztő könyvekben.
7. L. M. Montgomery: After Many Years
Bár még nem kerítettem sorra az összes magyarul megjelent Montgomery kötetet, ezt az angol történetválogatást most előnyben fogom részesíteni. Nagyon hiányzik az írónőnek a megnyugtató, gyönyörű írásmódja, kíváncsi vagyok, mit tartogatnak ezek a (végül is „elveszett”) novellák.
8. Kortársak: Grecsó Krisztián: Harminc év napsütés, Závada Péter: Ahol megszakad
Bevallom őszintén, nem az én asztalom a kortárs irodalom, ugyanakkor szeretnék a legkiemelkedőbb művekkel megismerkedni. Nem egyszer volt olyan, hogy kellemesen csalódtam egy-egy ilyen történetben. Ez a két kötet régebb óta polcom lakója, remélem, hogy idén nyáron sikerül velük zöld ágra vergődnöm.

You Might Also Like

2 megjegyzés

  1. Az 1. és 6. könyvhöz az én érdeklődésemet is felkeltetted, örülök, hogy végül megírtad ezt a posztot. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Én is nagyon örülök, hogy sikerült egy-két jó ötletet adnom, előre is jó olvasást kívánok! (:

      Törlés

Legolvasottabb bejegyzések

A blog rendszeres olvasói

Facebook oldal