Az eugenika természetfeletti köntösbe csomagolva § Jodi Picoult: Második látásra
július 03, 2020
Vermont államban egy kisváros élete teljesen felbolydul, amikor az egyik lakó eladja a telkét, hogy egy modern üzletközpontot építhessenek rá. A helyi abenaki indiántörzs tiltakozik, hiszen hitük szerint a föld a törzs ősi temetkezési helye. Amikor sokasodnak a természetfeletti jelenségek a környéken, a befektető, hogy lenyugtassa a kedélyeket, egy szellemvadászt bíz meg, hogy kiderüljön: kísértetek márpedig nincsenek. A megbízott szellemvadász, Ross, kísértetek helyett egy gyilkossági nyomozásban találja magát, miközben ő maga is legszívesebben megszabadulna az életétől. Nyolc éve ugyanis menyasszonyát, Aimee-t halálos autóbaleset érte – a férfi azóta próbálja eldobni magától az életet, de furcsa módon egyik próbálkozása sem jár sikerrel. Egyetlen reménye, hogy egy nap még viszontláthatja élete szerelmét. A kisvárosban megismeri a titokzatos Lia Beaumont-t, akinek Rosshoz hasonlóan minden vágya átjutni azon a láthatatlan határon, amely elválasztja az élők és a holtak világát. Végleg elszakítja-e a halál azokat, akik összetartoznak? Picoult eddigi talán legsejtelmesebb regénye a szellemvilág témája mellett olyan kérdéseket is feszeget, mint az a kevéssé ismert eugenetikai projekt, amelynek során az 1920-as és 1930-as években Vermontban több száz kényszersterilizálást hajtottak végre. ↓↓
Jodi Picoult magyarul megjelent újdonságait mindig szívesen veszem kézbe, mert tudom, hogy izgalmas történetet fogok kapni, és egy nehezebb, talán nem olyan sokat vitatott témát ismerek meg jobban, mindezeket pedig különböző élethelyzetű és sorsú szereplők mutatják be az olvasónak. Az előbb említett „recept” a mostani kötetre is érvényes, a felsorolt összetevők mindegyikét tartalmazta ez a könyv, ugyanakkor egy kicsit más volt, mint az eddigi olvasmányélményeim az írónőtől. A bejegyzés során erre mindeképp szeretnék kitérni, de most lássuk sorjában a gondolataimat, tapasztalataimat a Második látásra című regényről.
Az egyik nagy erőssége ennek a történetnek a szereplői voltak. Sajnos az írónő nem minden kötetében tudott pártatlan maradni a központi témában, de most úgy éreztem, hogy az „erőviszonyok” (amelyeket a karakterek képviselnek), megfelelően ki voltak egyenlítve. Egy sok szereplős kötetről van szó, így az első pár oldal sokaknak, ahogy nekem is, kicsit nehézkesen haladt, néha el lehetett veszni a karakterek kavalkádjában. Viszont a történetben előrehaladva a kép folyamatosan kitisztult, a kirakósdarabok a helyükre kerültek. Ahogyan pedig már említettem, a sok szereplőn keresztül rengeteg nézőpontot be lehetett mutatni, így az eugenika és a természetfeletti erők témáját több szempontból is megismerhettük, amely kifejezetten hasznos megosztó kérdéseknél. De nem csak ebből a szempontból hasznos ez az összetevője a könyvnek: a szereplők egytől-egyig színesek, különbözőek, de ami a legfontosabb, hogy egymás komplementerei voltak: találkozhatunk hitetlennel, hinni akaróval, olyannal, aki a mulandóságot már megtapasztalta, túlvilágra érzékeny személlyel, realistával... És hogyan viszonyultam ezekhez a karakterekhez olvasás során? Az érzelmeim feléjük dinamikusan változott... Rég olvastam már olyan történetet, amely során ennyire átértékelődött volna a viszonyom a szereplők felé, szinte fejezetről fejezetre máshogy álltam hozzájuk. Ez talán annak is köszönhető, hogy a történet is lassabban, fokozatosan bontakozik ki a szemünk előtt, egy-egy apró részlet képes volt megváltoztatni az összképet.
„(…) a világ olyan hely, ahol a különlegest és a hétköznapit csak egy halvány vonal választja el egymástól (…)”
Olvasás közben végig olyan érzésem volt, mintha Alice Hoffman: Átkozott boszorkák című könyvébe, vagy Sarah Addison Allen írónő regényeinek világába csöppentem volna. A mágia és a természetfeletti erők erős részét képezik ennek a kötetnek, a történésekre is erőteljes hatást gyakorolnak. Nem sokszor találkozni olyan Jodi Picoult regénnyel, ahol ez megfigyelhető lenne. Bár a Csodalány, és az Ítélet erősen hajaz erre az atmoszférára, még ott sem kapnak ilyen nagy szerepet a természetfeletti elemek. Így aki kézbe veszi a Második látársa című könyvet, annak nyitottnak kell lennie a természetfeletti jelenségekre, úgy gondolom, hogy csak ennek elfogadásával lesz igazán élvezhető és átélhető a történet.
Jodi Picoult könyveiben azt szeretem az egyik legjobban, hogy gyorsan és lendületesen lehet haladni velük. Mestere az információk megfelelő mértékű adagolásának, nem áraszt el minket már az első oldalakon fontos mozzanatokkal, hanem azok a lassan bontakoznak ki, és mézesmadzagként húzza el az orrunk előtt az izgalmas, fordulatot hozó történéseket. Annak ellenére, hogy inkább a nyugalmas tempójú olvasók táborát erősítem, amikor leültem ezt a kötetet olvasni, nem bírtam letenni, aznapra egyértelmű volt az egész délutános programom. Ezért aki olyan kötetet keres a forró, nyári időszakra, ami sodró lendületű és izgalmas, annak ez tökéletes választás lehet.
A Második látásra regénynek szintén erőssége az időkezelés. A múlt és jelen eseményei felváltva kerültek bemutatásra, amelyek kiegészítették egymást, hiszen csak akkor érthettem meg bizonyos mozzanatokat a jelenben, ha ismertem azoknak a hátterét, illetve a szereplők tettei mögött meghúzódó szándékokat, és az eseményeket előidéző változásokat. Az különösen tetszett, hogy bár egy-két fordulatot hamarabb megtudtunk a szereplőknél az időkezelésnek köszönhetően, rengeteg apró részletre csak akkor derült fény, amikor a karakterek számára is, így nem éreztem laposnak, vagy vontatottnak a könyvet, hiszen nem voltam minden „kirakósdarab” birtokában.
„(…) nem lehet úgy leélni az életet, hogy ne hagynánk nyomot valaki másban.”
És mi volt az a téma, az egyik elengedhetetlen „összetevő”, amely köré a regény íródott? Nos, ennél a pontnál is rendhagyó ez a kötet, hiszen nem egy, hanem két fontos és megosztó kérdés is nagy szerepet kapott: az eugenika helyessége, és a természetfeletti lények, elemek létezése. Az eugenika és a transzcendencia szinte versenyzett egymással a reflektorfényért, és bevallom, ezt néha zavarónak tartottam, mert bár a kettő összefonódott a könyvben egymással, a kapcsolatot közöttük nem éreztem elég erősnek, vagy néha megfelelően indokoltnak. Tisztában vagyok azzal, hogy az egyik téma elhagyásával, vagy háttérbe szorításával nem lenne ugyanolyan erős hatású a történet, de szerintem Jodi Picoultnak a zsúfolt történetszál elkerülésének érdekében néha alkalmaznia kellett volna az előbb említett megoldásokat.
Ugyanakkor szeretnék egy ellentétes példát is megemlíteni: az indiánoknak hangsúlyos szerepe van a cselekményben, de nagyon csekélynek éreztem az életmódjukról, hitükről, vagy világfelfogásukról való részeket. Az írónő csak egy-két szóban tesz ezekről utalást, pedig úgy gondolom, hogy nagyszerűen és látványosan össze lehetett volna az életüket, gondolkodásukat kapcsolni egy-egy fontos mozzanattal a kötetben. De azt is aláírom, hogy egy indiános szál beemelésével a történet még ennél is zsúfoltabb lett volna, érthető, hogy valahol meg kellett húzni a határt.
Összességében egészen az utolsó fejezetekig a pozitívumok voltak túlsúlyban a negatív észrevételeimmel szemben. Viszont az utolsó 50 oldal számomra mélyrepülés volt... Úgy éreztem, hogy az addig gondosan felépített struktúra egy szempillantás alatt összeomlik. A lezárást leginkább egy gyengébb akciófilm-jelenethez tudnám hasonlítani, amelyet teljesen feleslegesnek éreztem a történet szempontjából, ráadásul még fizikai képtelenségek is jellemezték azt (amelyeket még a természetfeletti erők jelenléte sem tud megmagyarázni). Tehát számomra ez a lezárás igen lehúzta az olvasmányélményt, sajnáltam, hogy így kellett a történetnek véget érnie. Ugyanakkor senkit nem szeretnék eltántorítani a könyv elolvasásától, hiszen voltak benne nagyon izgalmas és érdekfeszítő részek, és az is lehet, hogy nem feltétlen lesz hozzám hasonló véleményetek a befejezéssel kapcsolatban. Akárhogy is lesz, én nagyon szívesen elolvasnám a Ti gondolataitokat is a kötetről! Írjátok meg nekem hozzászólásban, hogy nektek mi tetszett és mi nem!
Hálásan köszönöm az Athenaeum kiadónak a recenziós példányt! A könyvet itt tudjátok megrendelni -20% kedvezménnyel!
A borító: 90% (-10%, mert bár gyönyörű a kép, nem sok köze volt a történethez)
A karakterek: 80% (-20% az ambivalens viszonyok miatt)
A szókincs: 100%
A cselekmény: 70% (-30% a történet lezárása miatt)
Összesen: 85%
.png)
0 megjegyzés