Féléves Könyves Kiadás Tag

augusztus 09, 2015

Sziasztok! (:
Először is szeretném megköszönni Babó Bucának, hogy kihívott. Az Ő válaszait itt olvashatjátok. (:
Tudom, hogy már túl vagyunk a féléven, de azért remélem, hogy szívesen fogjátok elolvasni.

1. Legjobb 2015-ös olvasmányod?
Ebben az évben nagyon sok jó könyvet olvastam el, de talán mégis Kemese Fanni Pippa Kenn trilógiája hagyta bennem a legmélyebb nyomot. Már izgatottan várom, hogy mikor fog megjelenni a harmadik rész. (:
A másik könyv Julie Hearn Nell című regénye volt.


2. Legjobb folytatás, amit 2015-ben olvastál?
Julie Kagawa Vaskirálynő könyve, ami a Vastündérek trilógia befejező kötete. Ehhez a könyvhöz szép emlékek is kötődnek, mivel a felvételi megírása után vettük meg, mint "jutalomkönyv".

3. Friss megjelenés, amit még nem olvastál, de szeretnél?
Michelle Hodkintól a Mara Dyer eszmélésére nagyon, de nagyon kíváncsi vagyok, úgyhogy valószínű, hogy nemsokára már a könyvespolcomon fog csücsülni. Még a Könyvfesztiválra jelent meg, csak akkor még nem nagyon tudtam, hogy miről szól...

4. Legjobban várt megjelenés az év második felére?
A legjobban talán a Halálparancsot várom, ami az Útvesztő trilógia előzménye. Bár az utolsó részét még nem olvastam a sorozatnak, ettől függetlenül biztos vagyok benne, hogy rossz nem lehet. (:

5. Legnagyobb csalódás?
Sajnos ebben az évben a jó olvasmányok mellett a csalódások is helyet kaptak. Persze, nem volt annyira sok könyv, amit nem szerettem, de hát kevés sem volt... Kezdeném a legnagyobb csalódással, a Csillagporral. Neil Gaimann első könyve, amit olvastam, az a Coraline volt. Imádom azt a könyvet, már többször is vettem a kezeimbe. Emiatt felbúzdúlva kezdtem bele a Csillagporba is. A másik nagy csalódásom, az az Obszidián. Amikor belekezdtem, már akkor sejtettem, hogy egy olyan könyvet fogok elolvasni, ami nem az én műfajom. Ez be is bizonyosodott. Én csak olyan romantikus könyveket tudok élvezni, amik a Viktoriánus korban játszódnak, vagy esetleg még régebben.

6. Legnagyobb meglepetés?
Egyértelműen az Itt voltam Gayle Formantól. Még mielőtt olvastam volna, belekezdtem a Ha maradnékba. Annyira nem vált a kedvencemé, ezért a felénél abbahagytam. Többet nem is szerettem volna olvasni az írótól. Viszont a fülszövege ennek a könyvnek nagyon megnyerő és érdekes volt, ezért adtam neki egy esélyt. És milyen jól tettem! :)

7. Kedvenc új szerző ( debütáló vagy számodra új ) ?
Számomra új szerző Frances Hodgson Burnett volt. Két könyvet olvastam tőle, a Titkos kertet, és a Padlásszoba kis hercegnőjét. A könyvei hangulata leginkább L. M. Montgomeryéhez hasonlít. (:

8. Legújabb könyves szerelem?
Újra, és újra beleszerettem Ashbe a Vastündérek trilógiából. :D

9. Legújabb kedvenc karakter?
Aslan lett a Narnia krónikái sorozatból. Mindig szívesen olvastam a bölcsességeit.

10. Egy könyv, amin sírtál?
Olyan eddig még nem volt, amin igazán zokogtam volna, inkább csak megkönnyeztem. Ilyen könyv volt W. Bruce Camerontól Egy kutya négy élete című könyve.

11. Egy könyv, ami boldoggá tett? 
A mesélő lány volt L. M. Montgomery tollából. Mindig, ha az ő könyveit olvasom, akkor megnyugvás tölti el a lelkem. Úgy is kifejezhetném, hogy "léleksimogatóak" a regényei.

12. Kedvenc filmes adaptáció, amit az idén láttál?
Az útvesztő nagyon tetszett, bár, mint általában a többi filmnél a könyv izgalmasabb volt. Jövő héten fogom megnézni a Papírvárosokat, amire nagyon kíváncsi vagyok.

13. Kedvenc értékelés, amit az idén írtál?
Talán a Farkasszem írását élveztem a legjobban, de azt Ti tudjátok eldönteni, hogy melyik sikerült a legjobbra... ;)

14. Legszebb könyv, amit idén vásároltál?
A Párválasztó negyedik része, a Koronahercegnő.

15. Melyik könyvet szeretnéd elolvasni év végéig?
Ehhez a ponthoz szerintem bőven tud írni mindenki könyveket. :P
Az Eragont, Hamuvárost, Mrs. Lincoln varrónőjét, Halálkúrát, Jane Eyre-t, Alice Csodaországban és Tükörországbant ... És még egy csomót, de mire felsorolnám, beesteledne. Remélem sikerül ezeket elolvasnom, mert mindegyikükről nagyon jókat hallottam.

16. Kiket jelölsz?
Én Vivit jelölném, remélem nem baj, hogy kicsit későn szólok neki, és persze ha kedvetek van, akkor Ti is nyugodtan töltsétek ki! :)

-Lonette


You Might Also Like

0 megjegyzés

Legolvasottabb bejegyzések

A blog rendszeres olvasói

Facebook oldal