Oldalak

2016. január 30., szombat

Szabó Magda § Az ajtó

Ez a könyv, pontosabban mostani új kiadása, több okból kivételes állomás írói életutamon: elsősorban amiatt, hogy míg készült, szüntelenül azt éreztem, hasztalan tettem papírra, senkit nem fog érdekelni Szeredás Emerenc, még kevésbé az én nem is valami vonzó arcképemet rögzítő gyónás, mely összetört tükörcserepekből egybetákolt keretbe szorítja az írót és a megsérthetetlen, mégis megsértett igazságot. A mindig is mitológiai személyiségnek érzékelt Emerenc aztán megtette első csodáját: az első kiadás megjelenése utáni héten már nem volt kapható története, a könyv üzenetét, amelynél magánabb magánügy igazán nem volt elképzelhető, személyes ügyüknek vállalták fel azok, akik az írót élete minden buktatóján átsegítették: az olvasók. A sepregető öregasszony, aki ha teheti, mindenki útjából el iparkodott seperni a bajt, veszedelmet, áthágta a magyar határt, alakját éppúgy ismerik német földön, mint az Északi-tengernél vagy Svájcban, a Columbia Egyetem Kelet-európai Arcképek sorozatából holdtükör arcába nézhetnek az olvasni szerető New York-iak. Lakásomat vadidegenek keresik fel miatta, állnak az erkélyemen, ahonnan még látni egykori otthonát, kértek tőlem már fényképet róla és valami emléket Viola kutyáról.

Szabó Magdát mindig is csodáltam, hogy ilyen jó könyveket ír, és ilyen sikeres nemcsak Magyarországon, hanem külföldön is. A New York Times ezt a könyvet 2015-Top 10 listába beválogatta, ami nem kis teljesítmény. 2012-ben megfilmesítették a történetet, tulajdonképpen emiatt kezdtem el olvasni. A színészek mind nagyszerűen teljesítettek, Emerencet alakító Judi Dench tökéletes volt a szerepre. Az írónővel ovis-kisiskolás koromban ismerkedtem meg, akkor láttam először az Abigélt filmen. Később közösen olvastuk az iskolában, nem kell mondanom, hogy ezt a regényt olvastam a legszívesebben a kötelezők közül. Egyik névnapomra egy dedikált Abigélt kaptam ajándékba, aminek a jelentősége most tudatosult igazán bennem. Szabó Magda a kórházban írta alá nekem a könyvet, a halála előtt. Nemcsak a nevét írta oda, hanem rajzolt még hozzá egy macskát is és még a rúzsának a foltja is ott van a lapon, amit mindig szívesen nézegetek. Még élete végén is gondolt az olvasóira, amikor igazán nem várta el senki tőle.


Szeredás Emerenct alakító Judi Dench
Nagyon bátornak tartom az írónőt, hogy ennyire részletesen lemerte írni az életét. Merthogy ez a könyv róla szól, és Emerenccel való kapcsolatáról. Mikor olvastam a könyvet, el kellett azon gondolkodnom, hogy vajon ki segített a másikon? Emerence az írónőnek azzal, hogy segített neki a háztartásban, vagy Szabó Magda a gondos és becsületes asszonynak, akinek nincs is igazából családja? Hiszek abban, hogy nem véletlen keresztezik az utunkat az emberekkel való találkozások. Ez is egy nagyon jó példa erre.
A kedvenc szereplőm Emerenc volt. A forrófejűség jellemezte, felkapta a vizet minden kis apróságon. De ami legfontosabb: csak nagyon kevés embert engedett közel magához. Ez azért volt, mert nem biztos, hogy kibírta volna a szerettei elvesztését. A múltja sem volt egészen kellemes, de nem szeretnék semmi lényegeset elárulni.

"…mit éreztem, ne kérdezze, csak tanulja meg, ne szeressen senkit halálból, mert rajtaveszít. Ha nem tüstént, hát később. Legjobb, ha sose szeret senkit, mert akkor senkijét nem tudják letaglózni, és maga sem ugrik ki semmiféle vagonból."

Szabó Magda karakterét kicsit negatívnak éreztem. Különös, hogy magát ilyennek gondolta, ezáltal ilyennek írta le. Ezért is nehéz lehetett megírnia ezt a könyvet, nagy lelkierő kellett az igazság leírásához. Mégiscsak ez az időszak az élete egyik legszervesebb része volt.

Az egész történetet körbelengi az ajtó és Emerence házának titokzatos bezártsága. Mindvégig azon gondolkodunk miért tartja mindenkitől elzárva. Mit rejtegethet odabennt?
A másik szimpatikus karakter számomra Viola, a kutya volt. Ő állt legközelebb főszereplőnkhöz, úgy szerette az asszony, mintha a gyereke lett volna.
Nagyon érdekes, hogy Emerenc nem érzelmekkel mutatta ki a szeretetét, hanem tettekkel. Mindenkinek igyekezett segíteni, még akkor is, ha emiatt nem tudott pihenni, még betegen is dolgozott. Az emberek is szerették Őt, az egész utca tisztelte a személyét. 

"Tanulja meg, akinek lepergett a homok, azt ne marasztalja, mert nem tud az élet helyett adni neki semmit. (…) A szeretethez tudni kell ölni is."

Ez a könyv összefoglal minden fontos dolgot az életről. Annyi szép és tanulságos idézetet találtam benne, hogy elég nehéz volt közülük választani. Mindenki olvassa el legalább egyszer az életben, mert maradandó élményben lesz részetek!
A borító: 90% (-10% a sok kék árnyalat miatt)
A karakterek: 100%
A tartalom: 97% (-3% egy-két unalmas jelenet miatt)
A szókincs: 100% (Szabó Magda stílusát nem lehet nem szeretni!)
Összesen: 96.75%

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

h3.post-title, .comments h4 { text-align:center; text-transform:normal; })