Oldalak

2017. március 25., szombat

Gödöllő, a világokon átívelő kapu § Kleinheincz Csilla: Ólomerdő


A kamasz Emesét még gyerekkorában hagyta el az anyja és tért vissza otthonába, a tündérek áthatolhatatlan erdejébe. A lány azóta is visszavárja, de amikor eljön érte egy szív nélküli lovas, kénytelen szembesülni vele, hogy szülei sok mindent eltitkoltak előle, és a mágikusnak hitt másik világ egyáltalán nem olyan, amilyennek képzelte. Tündérek, lovagok, varázslat: mindez csak mese, az igazság sokkal bonyolultabb és fájdalmasabb. Az Ólomerdő egyszerre rendhagyó fantasy és árnyalt családtörténet, amely bátran szembemegy a mesékkel szembeni elvárásainkkal. Egy fiataloknak és időseknek egyaránt ajánlható történet sorsról és döntésekről, ígéretekről és következményekről, valamint arról, hogy néha a mesehősök tetteit is irányíthatja önzés és hatalomvágy. Kleinheincz Csilla könyve 2007-ben már megjelent és sikert aratott, a régóta várt folytatásokat ez az átdolgozott kiadás készíti elő.
Számtalanszor hallottam már Kleinheincz Csilla egyik legkiemelkedőbb művéről, az Ólomerdőről. A könyvmolyok körében ez egy nagyon is elterjedt történet, az első kiadás évétől számítva (2007) a népszerűsége csak nőtt, és nőtt.
Az első pár oldal a hatalmába kerített. Főleg annak köszönhetően, hogy az írónő a cselekményt egy nagyon is ismerős és egyben csodálatos helyszínbe varázsolta, ez pedig nem más, mint Gödöllő. Sokat szoktunk a családommal a Gödöllői Kastélyban sétálgatni, a házunk sincs messze a várostól. ↓↓
Ezért nagyon-nagyon boldog voltam, hogy ismerős tájat láthatok a könyv által magam előtt. Szóval köszönöm Kleinheincz Csillának, hogy a tündérek világát egy olyan környezetben találhatjuk meg, amelyet akár mi is bebarangolhatunk. Maga a regény is sejtelmesen kezdődik: tudjuk, hogy Emesének nem átlagos családja van, ennek okát viszont csak lassan láthatjuk kibontakozni.

„Minden ott kezdődött, a Rengetegben, az ezüstfényű fák alatt, a kék árnyékokban, azzal a hollóhajú lánnyal és az ígérettel, amely mögött nem volt ott a szíve, és amelyet soha nem lett volna szabad megtennie.”

Azt már említettem, hogy a történet eleje fantasztikus volt. Na de mi a helyzet a közepével? Ott már sajnos az én esetemben más volt a helyzet... Bevallom, nem nyerte el nagyon a tetszésemet. A könyv felénél mind a karakterek, és mind az események túl elvonttá váltak. Sok olyan varázslatos lény vagy fordulat volt, amelynek értelmét nem láttam, vagy nem értettem. Kicsit úgy éreztem, mintha az írónő teljesen elveszett volna a saját maga által megalkotott világban, amelynek mozgását és törvényeit már ismerte, viszont az olvasóknak ezeket nem sikerül teljes egészében átadnia. Ez egy részről egy építő jellegű kritika, másrészről pedig egy dicséret, hiszen nem minden írónak sikerül a felépített világában elmélyednie, kihasználnia a lehetőségeit.

„Milyen furcsa, gondolta, az ilyen filmek mindig addig tartanak, amíg össze nem jönnek a szereplők. Ami utána van, az lélektani dráma vagy horror.”

Hogyan tetszett a lezárás? Vegyes érzelmeim vannak vele kapcsolatban. Még mielőtt elkezdeném taglalni a pozitívumokat és negatívumokat, megemlítenék valamit: aki egy könnyed, és boldog befejezéssel teli könyvre vágyik, akkor az inkább forduljon először egy másik sorozathoz. Merthogy az Ólomerdő minden volt, csak nem éppen egy romantikus és rózsaszín tiniregény. Ne értsetek félre, fontos mondanivalóval rendelkezett, amelyről igenis érdemes olvasni: a család témája állt a központban, és hogy egy gyereknél mennyire fontos az, ha vannak szerető és gondoskodó szülei. Térjünk vissza akkor az utolsó oldalakhoz, amelyek teljesen megdöbbentettek. A tragikus befejezéssel nem lenne gond (bár jobban örültem volna egy happy end-nek), viszont volt egy romantikus szál, amelyet szívem szerint kitöröltem volna a történetből.
Igen nehéz helyzetben vagyok ezzel a történettel, mert egyfelől nem éreztem tökéletesnek, másfelől pedig tudom, hogy nem jó időben kezdtem neki. Szóval nem szeretném nagyon lehúzni az értékelésemmel, mert komoly és értékes témát dolgoz fel. Szerintem a következő részhez, az Üveghegyhez majd egy hosszabb idő után, tiszta lappal fogok visszatérni, addig is érlelem magamban az Ólomerdő mondanivalóját.
A cselekmény: 72%
A borító: 65% (sajnos nekem nem a GABO kiadás van meg)
A szókincs: 100%
A karakterek: 98%
Összesen: 83.75%

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

h3.post-title, .comments h4 { text-align:center; text-transform:normal; })