Oldalak

2018. január 21., vasárnap

Egy történet, amelyet több embernek kellene megismernie § Sue Monk Kidd: A méhek titkos élete

A tizennégy éves Lily félárván nő fel apja farmján, szeretetet csak fekete bőrű dajkájától kap. Életét egy tragikus nap emléke árnyékolja be: négyéves volt, amikor kezében elsült egy puska, és édesanyja meghalt. A padláson Lily talál egy fekete Madonnát ábrázoló képet, amely az anyjáé volt. A nyughatatlan kislány megszökik érzéketlen apja házából, magával viszi a rasszista támadások elől menekülő dadáját is. A rejtélyes Madonna-kép elvezeti a méhészkedéssel foglalkozó fekete nővérekhez, akik befogadják. Lily új otthonra talál, és a mézkészítés művészete mellett fontos dolgokat tanul meg: mi az, ami igazán számít az életben, hogyan lehet túlélni a veszteségeket, fájdalmakat, mi a szeretet. ↓↓
A könyv, amelynek borítóját kiskoromban számtalanszor nézegettem, csodáltam, és ízlelgettem a varázslatosnak hangzó címét. Egy szó, mint száz, több éve kerülgetem ezt a regényt, és mikor teljesen véletlen rábukkantam a filmadaptációjának előzetesére, akkor döntöttem el, hogy nekem bizony ezt haladéktalanul sorra kell kerítenem. Nem is húztam-halasztottam az olvasást, és legnagyobb örömömre egyáltalán nem bántam meg, hogy így tettem. Biztosan Ti is voltatok már úgy egy-két olvasmánnyal, hogy nem értettétek, miért nem kapott nagyobb figyelmet, olvasótábort, hiszen legalább ezerszer jobb, mint a mai felkapott regények. Én is így éreztem, és sajnálom, hogy ez a helyzet, remélem, hogy a kritikámnak köszönhetően utánanéztek ennek a történetnek (ha eddig még nem ismertétek), de tényleg az lenne a legfantasztikusabb, ha belevágnátok ebbe a nem könnyű, viszont abszolút maradandó élményt szerző könyvbe.
„Az ember azt hiszi, tudni akar valamit, de amikor megtudja, már csak azon jár az esze, miképp törölhetné ki az emlékezetéből. Ezentúl, ha megkérdezik tőlem, mi akarok lenni, ha nagy leszek, azt mondom majd: amnéziás.”
Ritkán találkozni olyan történettel, amelyben a szereplők egytől-egyig különlegesek, és mindannyiuk életét részletesen megismerhetjük, mintha mindenki főszereplő lenne. Ez egy ilyen könyv volt, és ebből is látszott, hogy az írónő (akinek egyébként ez volt a legelső próbálkozása) nagyon megszerette regényvilágát. Szerintem ez az a dolog, amelytől fantasztikussáválhat egy történet, hiszen ha valamit szívvel és lélekkel, teljes erőbedobással megalkotunk, az általában mások tetszését is elnyeri. Visszatérve a karakterekhez, mindannyiukat megszerettem, de legfőképpen Auguste-ot, aki a kiapadhatatlan jóságával életeket tett jobbá, sorsokat változtatott meg.
A hangulat és a cselekmény is nagyon emlékeztetett kedvenc klasszikusomra, a Ne bántátok a feketerigót! című regényre. Időben is körübelül akkor járunk, és itt is szintén a rasszizmus volt középpontban. Be kell vallanom, Harper Lee írónő regényre számomra hatásosabban és ütősebben bemutatta ezt a témát, noha Ő nem rakott könyvébe „durvább” jeleneteket, pont a visszafogottsága miatt ért el nagyobb hatást.
De egyébként nemcsak ez a ma is közkedvelt és felkapott téma kapott reflektorfényt, hanem a hibáink feldolgozása, és a továbblépés egy tiszta lappal induló jövő felé. Nem szeretném elmondani, hogy a föszereplőnknek, Lilynek mi nyomja a lelkét, miért nem tudja a múltját maga mögött hagyni... Biztos vagyok benne, hogy mindenki óriási megdöbbenéssel olvassa majd az okot, erre a csavarra senki sincs felkészülve.
„Negyven éve járt templomba, de egyre csak rosszabb lett. Ebből már Isten is levonhatta volna a tanulságot.”
A  méhészet és a méhek voltak a fő mozgatórugói ennek a könyvnek, amelynek személy szerint nagyon örültem. Szerintem ők a legtitokzatosabb élőlények, hiszen már a létezésük is valóságos csoda (tudósok kiszámították, hogy lehetetlen felemelniük apró szárnyukkal a kicsi testüket, mégis repülnek). És még rengeteg érdekes dolgot tudni mesélni róluk, ahogy A méhek titkos élete c. könyv is tette.
Ez egy olyan történet volt, amelyet nem felejt el könnyen az olvasó, és bár nem került be a kedvenceim közé, örülök, hogy több év után végre sorra kerítettem. Aki valamilyen komolyabb hangvételű olvasmányra vágyik, annak ez tökéletes választás, tényleg meleg szívvel tudom ajánlani.
A borító: 67%
A cselekmény: 80%
A karakterek: 100%
A szókincs: 100%
Összesen: 86.75%

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

h3.post-title, .comments h4 { text-align:center; text-transform:normal; })