Betegség mögött meglátni az embert § Oliver Sacks: A férfi, aki kalapnak nézte a feleségét
január 29, 2020
Ismeritek azt az érzést, amikor egy kevésbé izgalmasabb tanórán csak bámultok ki az ablakon, a gondolataitok pedig szerteszét cikáznak, csak éppen nem arra koncentrálva, amire kéne? Ha igen, akkor biztosan az is ismerősen csenghet, amikor hirtelen meghallotok egy szót, vagy egy érdekes mondatot, ami egyből visszarántja a figyelmeteket (koktélparti jelenség - csakhogy tudjak menőzni az újonnan szerzett tudásommal). Velem ugyanez a szituáció esett meg az egyik egyetemi tanórán, és az a bizonyos szó nem volt más, mint Oliver Sacks neve. Nagyon ismerős volt számomra a név, amikor pedig a tanár megemlítette a prozopagnózia betegséget, majd A férfi, aki kalapnak nézte a feleségét című könyvet, sikerült összeraknom az infómorzsákat. Egyből meg is gugliztam a kötetet, kívánságlistáztam, és mivel töretlen lelkesedésem nem szűnt meg még hónapokig a könyv iránt, ezt kértem karácsonyra. És milyen jól tettem... Ugyanis egy fantasztikus írással találtam magam szembe, ami igazán mély benyomást tett rám. A kötetnek köszönhetően egy nagyon ütős kezdettel indítottam a 2020-as év olvasmányainak sorát. Ha Ti is hasonló élményre vágytok, akkor hagyjátok, hogy meggyőzzön benneteket a könyvértékelésem!
„Az ember csak akkor jön rá, hogy egész élete emlékekből áll, amikor elkezdi elveszíteni az emlékeit, akárha pillanatokra is. Emlékek nélkül nem élet az élet… Emlékezetünk fűzi össze a bennünk meglevő dolgokat, emlékezetünk határozza meg az értelmünket, a cselekedeteinket, az érzelmeinket. Emlékezet nélkül nem létezünk…”
Bár furcsa lehet ez a kijelentésem, de nem nagyon szeretek olyan könyveket olvasni és filmeket nézni, amelyek középpontjában halálos betegség áll, vagy pedig egyértelműen nem pozitív a lezárás. Persze, néha ilyen is kell az ember lelkének, én sem mellőzöm őket száz százalékig, hiszen minden ilyen történet után csak még jobban becsülöm azt, hogy élek, egészséges vagyok, és azok is, akiket legjobban szeretek a világon. Viszont ez a könyv rádöbbentett arra, hogy talán eddig rossz szempontból közelítettem meg ezt a témát, vagy pedig azok tették így, akik egy betegségről írtak regényükben. Valójában egészen idáig az zavart, hogy annyira a szenvedésre és a negatív kicsengésre helyezték a hangsúlyt, hogy teljesen elvesztette a szereplő az emberi mivoltát, annak helyét a nagy betűs betegség vette át. Ahogyan a fülszöveg is említi, Oliver Sacks pont ezt szeretné elkerülni A férfi, aki kalapnak nézte a feleségét írásgyűjteményével: ő arra törekedett, hogy a lelkileg-testileg sérült emberek mindennapjait ne nyomja el a sérülésük, hanem azt használják fel eszközként arra, hogy életüket egy teljesen más szempontból szemlélhessék és élhessék; olyan szempontból, ami egy egészséges ember számára nem adatott meg. Ez nem feltétlen rosszabb, vagy jobb; az biztos, hogy teljesen más, és ez nem mindig átok, hanem egy új lehetőség.
Elsőéves pszichológus hallgatóként rengeteg mindent tanultam, és még mindig tanulok a testünk felépítéséről, észlelésről, viselkedésmintákról. Ha valakit érdekel a pszichológia (és ne adj' isten, esetleg pont erre a szakra készül), annak tökéletes választás ez a kötet. Rengeteg olyan betegségről olvastam, ami előjött az órán, de nyilván nem szántunk mindegyikre egy teljes alkalmat, inkább az alapokra helyeztük a hangsúlyt. Így egy csomó olyan dolgot tudhattam meg a könyvnek köszönhetően, amikről csak nagy vonalakban volt fogalmam. Ráadásul ezt a kötetet legjobb döntés volt a vizsgáim előtt/közben olvasni: sokkal jobban megmaradtak a fejemben az információk, ráadásul a tételeimbe is be tudtam egy-két részt építeni belőle.
Elsőéves pszichológus hallgatóként rengeteg mindent tanultam, és még mindig tanulok a testünk felépítéséről, észlelésről, viselkedésmintákról. Ha valakit érdekel a pszichológia (és ne adj' isten, esetleg pont erre a szakra készül), annak tökéletes választás ez a kötet. Rengeteg olyan betegségről olvastam, ami előjött az órán, de nyilván nem szántunk mindegyikre egy teljes alkalmat, inkább az alapokra helyeztük a hangsúlyt. Így egy csomó olyan dolgot tudhattam meg a könyvnek köszönhetően, amikről csak nagy vonalakban volt fogalmam. Ráadásul ezt a kötetet legjobb döntés volt a vizsgáim előtt/közben olvasni: sokkal jobban megmaradtak a fejemben az információk, ráadásul a tételeimbe is be tudtam egy-két részt építeni belőle.
„A klasszikus mesékben archetipikus alakok jelennek meg: hősök, áldozatok, mártírok, harcosok. A neurológiai betegek egy személyben testesítik meg mindet – sőt, a saját történetükön belül még valami mást is…. Az én szememben utazók ők, akik fantasztikus világokat tárnak föl – olyan világokat, amelyekről máskülönben tudomásunk vagy elképzelésünk sem lenne.”
A másik erőssége a kötetnek a stílusa volt. Senki ne féljen attól, hogy száraz, orvosi leírásokkal fog találkozni, ugyanis Oliver Sacks a tapasztalatait szépirodalmi stílusban tárja elénk, ezzel is szélesítette olvasóközönségét. Szerintem ez nem csak az előbb említett indok miatt volt jó döntés, hanem azért is, mert a szépirodalmi stílus sokkal alkalmasabb célja hangsúlyozására, tehát a beteg ember belső világának felderítésére, bemutatására.
Hogy mit adott számomra a könyv? Egy teljesen új perspektívát, amelynek segítségével most már biztosan máshogy fogok tekinteni nemcsak a fizikai és mentális betegségekre, de a gyógyításra, orvosokra, pszichológusokra, pszichiáterekre is egyaránt. Megterhelő munkájuk van, de ha a páciensben nem a diagnózist látják meg, hanem az embert, teljesen más lesz a hozzáállásuk nem csak embertársaikhoz, de az élethez egyaránt. Biztos, hogy nem ez volt az utolsó könyv, amit az író tollából elolvastam, kíváncsian és lelkesen veszem majd kézbe a többi kötetét is.
A cselekmény: 90%
A szókincs: 95%
A szereplők: -
A borító: 95%
Összesen: 93.33%
.png)
0 megjegyzés