Sigríður Hagalín Björnsdóttir: Szent szó & az olvasás folyamatának pszichológiája
október 24, 2021
Egy fiatal nő, Edda eltűnik az otthonából, újszülött gyermeke mellől. A rendőrség tanácstalan, és a család a nő öccsét kéri meg, hogy keresse meg Eddát. A rejtély megoldásához egy idegen világban kell követnie a nő nyomait, és meg kell küzdenie a család nem mindennapi múltjával. A Szent szó szenvedélyekről és olvasásról, menekülésről és utazásokról és az emberi elme bámulatos labirintusáról szól.
Az írónőtől már volt szerencsém elolvasni A sziget című disztópiát (melynek értékelését itt tudjátok elérni), és ott egy vérbeli izlandi kötetet kaptam. Hasonló elvárásaim voltak így a Szent szó esetében is, melyek véleményem szerint teljesültek. Bár a kötetnek igen kurta és titokzatos fülszövege van, mégis több minden megragadta a figyelmemet. Különlegesnek tartottam, hogy egy családi történet keveredik rejtélyekkel, eltemetett múlttal, utazásokkal, de legfőképpen az olvasással és az emberi elme mélységeivel. Főleg az utóbbi két elem miatt nagyon izgatottan vágtam bele az olvasásba, és elégedetten jelenthetem ki, hogy egy nagyon izgalmas és rendhagyó északi történettel ismerkedtem meg.
Hol is lenne érdemes elkezdenem a könyv pozitívumainak ismertetését? Talán az egyik legalapvetőbb „összetevőnél” a karakterek ábrázolásánál. Ha a fülszöveg azt harangozza be, hogy a kötet középpontjában többek között az emberi elme áll, akkor mi, olvasók azt várjuk, hogy részletes és pontos jellemábrázolásokat kapunk majd. Ez így is történt, nagyon tetszett az, hogy az írónő a szereplők jellemére, gondolataira, érzelmeire hatalmas hangsúlyt helyezett, valójában ez adta a történet sava-borsát. Ezt a hatást elősegítette az, hogy a történet váltott szemszögből íródott, így majdnem minden karakter bőrébe bele tudtunk bújni, megértettük cselekedeteik és szándékaik motivációját. A középpontban egy testvérpár áll, akiknek dinamikája vitte előre a cselekményt, a köztük lévő különbségek nagyon lényegesek voltak a történet alakulása szempontjából. És olyan érdekes, mert olvasás során rádöbbenünk, hogy a köztük lévő ellentétek szorosan összefonódnak egymással, és ehhez nem feltétlen szükséges erős vérbeli kötelék (de ennél többet már igazán nem árulhatok el). Ha már a családnál tartunk, egy nagyon érdekes, és egyáltalán nem szokványos családmodell jelenik meg a könyvben, ami az emberi érzelmek egy igazán új és erős oldalát mutatja be számunkra.
„Nem számít, hogy tényleg megtörtént-e. Valaki kitalálta, és leírta, én pedig felolvastam, és most már mindig létezni fog. Bármikor elővehetem és elmondhatom, ezzel fájdalmat okozva magamnak és másoknak. A történeteket nem lehet el nem hangzottá tenni, ha egyszer elmondtuk őket.”
De ejtsünk pár szót a hangulatról is. Nagyon tetszett, hogy a könyvet a misztikum járta át, ami keveredett az izlandi regényekre jellemző zordabb hangulattal... Ezt a hatást fokozta még az, hogy a múlt fokozatosan tárult fel a szemünk előtt, és az írónő stílusa sem elhanyagolható tény, ami szerintem abszolút fejlődött A sziget című könyv megjelenése óta. Olyan gondolatokat fogalmazott meg, amelyek biztosan el fognak kísérni a jövőben, és olyan szituációkat bontakoztatott ki, amelyek mélyen megérintettek.
Ha ki kellene emelnem egy olyan részt, amivel nem voltam annyira elégedett, vagy amin változtattam volna, akkor az biztosan a lezárás momentuma lenne, vagyis a főszereplő egyik nagy titkának és sorsfordító élményének feltárása. Valahogy úgy éreztem, hogy az kilóg a történet hangulatából és menetéből, de ez a fejezet ennek ellenére sem nem vont le nálam az összehatásból.
Összességében nagy öröm volt olvasni a Szent szó című könyvet, élveztem az izgalmas és pörgős történetet, aminek hála kicsit úgy éreztem, mintha én is Izlandon járnék. Tökéletes választás borongós, novemberi napokra, tipikusan olyan kötet ez, amelyet nehezen tud letenni az olvasó. Én jobban élveztem ezt, mint A szigetet, az írónő másik könyvét, így ha esetleg azon gondolkodtok, hogy melyik kötetét lenne érdemes elsőként olvasni, én a Szent szót tudnám javasolni. De aztán kerítsétek sorra a disztópiáját is, mert az egy nagyon különleges és hátborzongató szituációt jelenít meg a lelki szemeink előtt.
Hálásan köszönöm a Cser kiadónak a recenziós lehetőséget! A könyvet itt tudjátok megrendelni -15% kedvezménnyel.
A cselekmény: 90% | A szókincs: 100% | A karakterek: 95% | A borító: 100% | Összesen: 96.25%
✽✽✽
A könyv elég sokat foglalkozik az olvasással, egy nagyon érdekes szempontból közelíti meg ezt a témát, amit természetesen nem szeretnék elárulni, hiszen ez az egyik nagy fordulata a történetnek. Viszont lényeges a cselekmény szempontjából a mesékben, regényekben való elmerülés, a fantáziavilágba menekülés. Így a bejegyzés másik részében szeretnék arról írni, hogy tulajdonképpen milyen pszichológiai folyamat játszódik le bennünk olvasás közben, és hogyan jön létre a cselekménybe való bevonódás, szakszóval kifejezve: a narratív abszorpció.
De mit is jelent ez a bonyolult kifejezés? Nemcsak az orvosok, hanem a pszichológusok is imádnak szakterminusokkal dobálózni, de az esetek többségében ezeknek létezik köznyelvi megfogalmazása is: narratív abszorpciónak, vagyis történetbe való bevonódásnak nevezzük azt a folyamatot, amely során mi, olvasók a könyv segítségével eltávolodunk a valóságtól, és mire visszatérünk az eredeti kiinduló pontra (vagyis a való életbe), valami megváltozik bennünk a „megtett út” során (Gerrig, 1999). Tehát ez a folyamat többet feltételez, mint információk egyszerű befogadását: teljesen beleéljük magunkat a történetbe, aktívan átéljük a kontextust, továbbá az érzelmeink is folyamatosan és erőteljesen változnak (Wang, 2006). Érdekesség, hogy a bevonódást nem mindig tartották pozitív dolognak: például Appel (2008) munkájában arra utal, hogy az abszorpció összezavarhatja az olvasó (filmek esetében pedig a néző) realitásérzékét, és ezen felül a művek negatív attitűdök felvételére hajlamosíthatnak minket. Ha már a filmek szóba jöttek, az abszorpció természetesen akkor is jellemző, amikor képi világú műveket (filmek, sorozatok, színházi darabok) fogadunk be. Sajnos a szakirodalmak többsége ezekre vonatkozik és nem az olvasásra, de a bejegyzésemben a narratív bevonódást a könyvek szempontjából értelmezem.
Mi jellemző erre a folyamatra, vagyis ránk, miközben olvasunk? Élénk képzeleti tevékenység, a figyelem beszűkülése, és a megélt érzelmek intenzitásának erősödése (Green és Brock, 2000). Busselle és Bilandzic (2009) 4 összetevőt azonosít, amely az előbbi felsorolásnál talán pontosabb és részletesebb képet nyújt:
1. narratív megértés= realizmus, valószerűség2. figyelmi fókusz= fókusz iránya és koncentráltsága, figyelemelterelődés mértéke3. érzelmi bevonódás= szereplőkkel való együttérzés, értük való aggódás4. narratív jelenlét= valóságos világtól való távolság, képzeleti jelenségbe belemerülés
Viszont nagyon lényeges megemlítenem, hogy a bevonódás mértéke és minősége egyénenként nagy eltérést mutat! Így sokan azt vizsgálták, hogy ezt mi határozhatja meg. Többen azt állítják, hogy létezik bennünk egy hajlam, ami a visszajátszásra, vizualizációra, mentális megjelenítésre sarkall minket (fizikai ingerek hiányában), és ez befolyásolhatja a belemerülés kialakulását.
Érdekes gondolat, hogy a kötődési stílusnak (vagyis az intimitásra és érzelmi elköteleződésre való képességnek) is szerepe lehet ebben az esetben. Azt állapították meg, hogy a bizonytalanul kötődők hajlamosabbak a fikció során átélt élményeiket hosszabb ideig magukkal hordozni a való világban. Ennek az az oka, hogy a karakterek megfigyelésén keresztül biztonságosan átélhetik az érzelmeiket. Nagyon hosszan lehetne a kötődési stílusokról is írni, de röviden csupán annyit említenék meg, hogy a bizonytalan kötődésnek is több csoportja van, és azoknak az összesített jellemzőik a következők: intimitás kerülése (vagy attól és a cserbenhagyástól félelem); kevés érzelem és distressz átélése konfliktushelyzetben (vagy épphogy erős negatív érzelmek megjelenése); attól való félelem, hogy mások nem szeretnének bensőséges viszonyt kialakítani stb. Ez egy nagyon elnagyolt felsorolás volt, melyben a jellemzők keverten jelentek meg, nem pedig típusokhoz párosítva. De talán ezekből is láthatjuk, miért képesek a bizonytalanul kötődők az olvasás során keletkezett élményeiket hosszabb ideig magukban hordozni, és miért érzik azt, hogy az olvasás egy biztonságos terep számukra az érzelemkifejezés szempontjából.
Nekem személy szerint Csíkszentmihályi Mihály pszichológus gondolata (1991/2001) a kedvencem. Szerinte természetes igényünk van arra, hogy a kaotikus elmetartalmainkat (pl. érzések, gondolatok, szándékok) valamilyen módon rendezzük és rendszerezzük. Ezt tehetjük a belső rend kialakításával (pl. meditációval), vagy egy rajtunk kívül álló rendre való összpontosítással (pl. egy történet rendjére való figyelmi fókuszálással). És tényleg, néha én is azt érzem, hogy jó egy olyan fiktív világban elmerülni, ahol megszűnnek egy időre a saját gondjaim, és a szereplők képesek olyan kihívásokat megoldani és azokkal szembenézni, amelyek elsőre lehetetlennek tűnnek. De még számtalan okot fel tudnék sorolni (és biztosan Ti is), hogy miért szerettek belemerülni az olvasásba...
Nagyon érdekes és fontos kérdés, hogy milyen következményei vannak a narratív bevonódásnak? Augusztus során írtam egy olyan bejegyzést, ahol az olvasás pozitív és pszichológiai hatásait mutattam be. A most következő hatások az előző bejegyzésben bemutatottaktól különbözni fognak, ugyanis ebben az esetben az olvasás minőségi folyamata lesz fókuszban, a másik posztban inkább a mennyiségi olvasás eredményeit mutattam be.
Az egyik legfontosabb következmény, az a narratív meggyőzés. Igen, tudom, megint szakterminussal dobálózok, de ez sem jelent egy bonyolult folyamatot. Azt jelenti, hogy minél nagyobb a történet befogadása során megélt élménymódosulás, annál erőteljesebb a történet üzenetével egyirányú és önkéntelen hiedelemváltozás az egyénben (Appel és Richter, 2010). Tehát minél intenzívebb élményeket élünk át olvasás közben, annál inkább jellemző lesz ránk az olvasottakkal megegyező véleményváltozás, ami nem egy tudatos folyamat.
Az énképünkre is hatással lehet az elmélyülés (Sestir és Green, 2010): a bevonódás elérhet egy olyan magas szintet, hogy a fiktív szereplő tulajdonságait az egyén átmenetileg beépíti saját magáról alkotott énképébe (gondolom emiatt is állították, hogy az abszorpció nem mindig pozitív dolog; hiszen beépíthetjük énképünkbe a szereplők nemcsak pozitív, hanem negatív tulajdonságait is).
Nagyon izgalmas elmélete a pszichológiának az elmeteória (Theory of Mind - TOM). Eszerint kialakul bennünk az a képesség, hogy mentális állapotokat tulajdonítunk a rajtunk kívülálló személyeknek (pl. gondolatokat és szándékot), illetve felismerjük azt, hogy mások céljai, gondolatai, szándékai nem egyeznek meg a miénkkel. Ez általában késő óvodáskorban szokott kialakulni, több teszt is van ennek mérésére. Ez a képességünk még jobban fejlődik a későbbiekben, ha sokat olvasunk: ugyanis a történetek segítenek a szereplők gondolataiba, érzéseibe bepillantást adni, így a való életben is fejlődni fog az elmeteóriánk (Mar és Oatley, 2008).
Érdekes kutatási terület a narratív abszorpció a pszichológián belül, nagyon remélem, hogy a jövőben minél alaposabban fogják az olvasást is vizsgálni, hiszen számtalan technikai újítás van, mely a bevonódás mértékére és minőségére is hatással lehet (pl. Vajon a hangoskönyvek és ekönyvek során is hasonló folyamat játszódik le bennünk?).
A bejegyzésben felhasznált szakirodalmak és cikkek:
→ Prentice, D. A., & Gerrig, R. J. (1999). Exploring the boundary between fiction and reality. In S. Chaiken & Y. Trope (Eds.), Dual-process theories in social psychology (pp. 529–546). The Guilford Press.
→ Wang, J. (2006). Lost in the Story: Factors That Affect Narrative Transportation and Advertising. Advances in Consumer Research, 33, 406-408.
→ Appel M. (2008). Fictional Narratives Cultivate Just-World Beliefs. Journal of Communication, 58 (1), 62–83.
→ Green, M. C., & Brock, T. C. (2000). The role of transportation in the persuasiveness of public narratives. Journal of Personality and Social Psychology, 79(5), 701–721.
→ Busselle, R., & Bilandzic, H. (2009). Measuring Narrative Engagement. Media Psychology, 12(4), 321–347.
→ Csíkszentmihályi, M. (1991/2001). Flow: az áramlat, a tökéletes élmény pszichológiája. Akadémiai.
→ Appel, M., & Richter, T. (2010). Transportation and need for affect in narrative persuasion: A mediated moderation model. Media Psychology, 13(2), 101–135.
→ Sestir, M., & Green, M. C. (2010). You are who you watch: Identification and transportation effects on temporary self-concept. Social Influence, 5(4), 272–288.
→ Bálint K. (2015). „Feldagad a film a fejemben” – a történetekbe való bevonódás élménye mint módosult tudatállapot. In Rábeszélőtér - A szuggesztív kommunikáció környezetpszichológiája. 465-488.
→ Peszeki N. és Dr. Papp-Zipernovszky O. (2017). A filmekbe való bevonódás, az emlékezet, és a preferenciaítéletek a médium.
→ Papp-Zipernovszky O. (2012). A személyiségkoherencia és az esztétikai válasz összefüggései - A művészetbefogadás pszichoanalitikus és narratív pszichológiai vizsgálata.
→ (Szerk.) Hakemulder, F., Kuijpers, M. M., Tan, E. S., Bálint, K., Doicaru, M. M. (2017). Narrative Absorption.
Köszönöm szépen, hogy elolvastad a bejegyzésemet! Ha bármi kérdésed van, írd meg nekem kérlek a komment szekcióban!
Csenge
.png)
0 megjegyzés