Pippa Kenn története nagyon közel áll a szívemhez. Ő az egyik példaképem, megmutatja, hogy érdemes kitartunk, akár több éven át is, mert ha türelmesek vagyunk, akkor elérjük azt, amit szeretnénk. Az akaratereje elképesztő, ha valamikor nehéz helyzetben leszek, akkor biztos Ő fog az eszembe jutni. Nem hiszem, hogy én kibírtam volna öt évig, teljesen elszigetelve a külvilágtól úgy, hogy nincs a közelemben egyetlen ember sem, akihez beszélhetnék, vagy megoszthatnám vele a gondjaimat.

A történetben nagyon sok helyzet van, amiből lenne mit tanulnunk. Mit is jelent számunkra a bizalom? Eltitkoljunk valaki elől fontos dolgokat, csak azért, hogy ne változzon meg semmi? Szerintem az emberek többsége, tisztelet a kivételnek, a rosszabb utat választaná. Ez nem azt jelenti, hogy gonosz emberek lennének, egyszerűen csak néha jobb döntésnek érezzük a könnyebb lehetőséget választani. A könyvek csak jobb emberré tehetnek minket. Erre a regényre is igaz ez a mondás. Ha elolvassuk ezt a sorozatot, akkor a való életben is eszünkbe fognak jutni a szereplők döntései, amit bátran alkalmazhatunk, vagy tanulhatunk belőlük. Nem kell azon aggódnunk, hogy az adott pillanatban nem fogunk emlékezni a cselekedeteikre, mert garantálhatom, mély nyomot hagynak a bennünk.

A történet maga lenyűgöző, ha egyszer elkezdjük, akkor teljesen beszippant minket a világába. Kemese Fanni nagyon hitelesen ír, magam előtt láttam a Vörös erdőt, az erődházat, és a Harcsa tavat... Egyértelmű, hogy nem szeretnék abban a világban élni, talán akkor igen, ha nem lennének a "sápadtak", bár, még így is elég hátborzongató lenne egy szinte kihalt világban lakni. De így, inkább megmaradok a valóságban.

Az írónő a jövőt zordnak írta le. Az emberek megfizettek a hiúságukért, megérettek a pusztulásra. Lehet, sőt biztos, hogy most elég durván fogalmaztam, de ennél szebben nem tudom leírni, hogy mi is történt. A génkezelésért, és az életkapszuláért nagy árat kellett fizetniük. Létrejöttek a sápadtak, akik féltékenyek minden épségben, "életben" maradt emberre.

A Vörös erdő

A könyvben több szívszorító pillanat is volt, amikor muszáj felfelé pislogni. Olvasás közben azt kérdezgetjük magunkban, hogy miért pont a jó embereknek kell szenvedniük? Sajnos, a való életben is így szokott lenni általában. De a boldog befejezés szerintem minden jót cselekvőnek jár. Ha még úgy is tűnik, hogy minden összeomlott körülöttünk, akkor is érdemes kitartani, erről beszéltem már az első bekezdésben is.

Ezt a könyvet most olvastam másodszor, de még mindig ugyanannyira hatása alá kerültem, mint első olvasásnál. Minél többször olvasunk újra valamit, annál több új mondanivalót találunk benne, amit nem vettünk észre régebben. Szerintem az a jó a regényekben, hogy mindig más oldalukat mutatják, találni fogunk olyan részleteket, idézeteket, amik átsegítenek minket a zűrös mindennapokon, vagy problémáinkon.

A második részt is olvastam már, mivel az első résznek kicsit függővége van. Úgyhogy mielőtt még befejeznétek a trilógia első részét, készítsétek magatok mellé a másodikat! (:

A harmadik rész írása már folyamatban van, valószínű, hogy csak jövőre fog megjelenni. Szerintem minden Pippa-rajongó, köztük én is, már nagyon izgatottan várja, hogy a kezükben tarthassák, és olvashassák.

A közeljövőben készülök egy kis meglepetéssel Kemese Fannival kapcsolatosan, remélem, hogy fog majd nektek az is tetszeni. (: