Liebster Award § A blog 3. díja

április 09, 2016

A kezdeményezés Németországból indult, amelyet bloggerek adják egymásnak. Leginkább azt szeretnék vele elérni, hogy az olvasók jobban megismerjék a bloggert, illetve megtudják azt is, hogy ő kiket olvas, és kiket ajánl olvasásra. Éppen ezért van egy marketing háttere is, hiszen a blogger tovább is adja a díjat, nemcsak megkapja.
A liebster szó jelentése egyébként kellemes, értékes, legkedvesebb, amely utal arra, hogy az odaítélő szívesen jár vissza az adott blogra, és éppen ezért is ajánlja. Fontos megemlíteni azt is, hogy a lánclevelekhez hasonló módon terjed, és a jelölés során nincsen semmilyen tartalmi megkötés. Nemcsak könyves, filmes blogok kaphatják meg, hanem ugyanúgy oda lehet ítélni egy kismama blognak, vagy akár egy gasztroblognak. A jelölésekkel is elárulja egy blogger magáról, hogy melyek azok a területek, amelyekről szívesen olvas. A Liebster Blog Award-ot egyébként nem kötelező továbbadni, de felesleges megszakítani a láncot, hiszen ez mindenkinek elismerést jelent, és ha valami tetszik, akkor dicsérjük meg nyugodtan. Díjat adni pedig szép gesztus.



Nagyon szépen köszönöm a díjat Annienek, nem is gondoltam volna, hogy megint ki fognak hívni. Egy picit változtatok a szabályokon, mivel az előző ilyen bejegyzésnél már írtam 10 érdekes dolgot magamról. És hát valljuk be, már akkor is nagyon nehéz volt annyi érdekességet összegyűjteni, nemhogy még újakat írni. (:


Szabályok
- Írd meg, hogy kitől kaptad a díjat, linkeld be a posztodba a blogját!
- Írj 10 olyan dolgot magadról, ami nem köztudott!
- Válaszolj a jelölő személy által feltett kérdésekre!
- Nevezd meg az új jelölteket és tegyél fel tíz kérdést nekik!
- Értesítsd a blogokat arról, hogy díjat kaptak tőled!

1. Miért kezdtél el blogolni?
Nyáron kezdtem el írni a blogomat, július 20-án tettem fel az első bejegyzésemet, Celia Reestől a Farkasszemet. Elsősorban magam miatt kezdtem el írni, nem pedig az olvasóközönség miatt. Miután elolvastam egy könyvet, egy csomó gondolat kavargott a fejemben. Zavart, hogy 1-2 nap után semmire sem emlékszem belőlük, ezért úgy döntöttem, ideje, hogy legyen a véleményemnek írásos nyoma is.

2. Melyik a kedvenc filmed, és miért?
Ez egy elég nehéz kérdés. Könyvekből egy listát össze tudnék állítani, de az az igazság, hogy filmekből mindig más tetszik a legjobban. Ha kikapcsolódásra vágyok, akkor bármikor újra tudom nézni a kedvenc csajos filmjeimet pl. Az ördög Pradát visel, 27 idegen igen, Beépített szépség, Nász-ajánlat...
Ezeken kívül szeretem még a Narniát, Éhezők viadalát, Csontvárost, és a Jane Austen adaptációkat is.

3. Mit szoktál csinálni a szabadidődben?
Milyen kérdés ez egy könyvmolytól?? Természetesen megpróbálom minden szabadidőmet az olvasásra fordítani, de szoktam még sorozatokat nézni, és a blogomon dolgozgatni.

4. Mi az, ami motivál a blog működtetésében?
Szeretnék másoknak segítséget nyújtani az értékeléseimmel. Nagyon szoktam örülni azoknak, akik az ajánlásomra olvasnak el egy könyvet, vagy csak felcsigáztam a kritikámmal az érdeklődésüket. Főként ezek a kommentek motiválnak, meg persze jó szórakozás szerkesztgetni a kinézetet, megfelelő képeket keresni a fejlécre, vagy csak figyelemfelkeltő képeket csinálni.

5. Melyik közösségi portálokat használod?
Az új bejegyzéseket mindig moly.hu-n, és facebookon osztom meg, de megtaláltok még instagramon, weheartiten, és pinteresten. A fiókjamat megtaláljátok a menü alatt.

6. Melyik az a három város, amit a legszívesebben meglátogatnál, és miért?
Elsőnek biztos, hogy Oxfordba látogatnék el. Az angol tájak nagyon közel állnak a szívemhez, a bakancslistám egyik eleme az előbb említett város. Megnézném még a Jane Austen helyszíneket, és jó sokat sétálgatnék az utcákon.
Emellet még elutaznék a Prince Edward szigetre (Anne Shirley ott lakott). Most több nem nagyon jut az eszembe, ezek a fő kívánságlistás elemeim.

6. Könyvtár vagy könyvesbolt?
Én a könyvesboltot jobban szeretem, mivel inkább olvasok olyan könyvet, ami még friss, mint hogy teljesen gyűrött, leöntött, és szétszakadt legyen... Persze azoknak is megvan a saját hangulata, de az ágyban nem szívesen veszem kézbe őket.

7. Melyik volt az idei év eddig legnépszerűbb bejegyzése?
A tavaszi nyereményjáték mellett (amit 1149-en tekintették meg!!!), Stephen King: Tortúra könyvkritikája volt a legsikeresebb.

8. Van-e háziállatod, és milyen?
Van egy szálkásszőrű tacskóm, akit Szöcskének hívnak.

9. Van-e valamilyen fóbiád?
Rettenetesen félek a pókoktól, nem tudom, hogy ez miért alakult ki nálam, már kiskoromban is utáltam őket...

Ennyi lett volna a kérdéssor, én Virágot, a Never Let Me Go blog vezetőjét jelölném meg a díjra. 

You Might Also Like

4 megjegyzés

  1. Nagyon szívesen! :) Látom, ez a tíz dolog összeszedése nem csak nekem okozott gondot :D

    VálaszTörlés
  2. Még egyszer köszönöm a jelölést ^^ Kérdéseket viszont nem írtál, így nincs mire válaszolnom :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Azt elfelejtettem odaírni, hogy azok lennének a kérdéseim, amiket megválaszoltam. :))

      Törlés

Legolvasottabb bejegyzések

A blog rendszeres olvasói

Facebook oldal