Oldalak

2016. június 11., szombat

Így telt a Könyvhét - Élménybeszámoló + Szerzemények | 2016

Idén kijutottam kétszer is a könyvmolyok egyik legfontosabb eseményére a Könyvhétre. Mindkét nap fantasztikusan jól telt, első alkalommal két barátnőmmel látogattam ki, akikkel rendesen szétjártuk a lábunkat. A suli után egyből leraktuk a cuccunkat, azután pedig egy-egy szelet finom pizzát ettünk ebédre. A pizzástól az utunk a Vörösmarty térre vezetett, ahol szerencsére még nem volt akkora a tömeg. Be is vásároltam 3 db könyvet: az új Böszörményi Gyula kisregényt, Zakály Viktóriától a Szívritmuszavar sorozat első részét, és Jane Austen Értelem és érzelem című regényét. Eredetileg csak 2 könyvet szerettem volna venni, de mikor megláttam, hogy az amúgy is olcsó Austen kötetre 30% van, egyszerűen nem volt szívem otthagyni. Az eső csak kicsit csepegett, ami nem nagyon zavart minket, pont tökéletes idő volt a nézelődéshez, mivel nem is volt 30 fok, de hűvös sem volt. A "guberálás" után beültünk egy kávézóba, ahol hűsítő limonádét és gyümölcslevet ittunk. 


A második, szombati nap is ugyanilyen jó volt, több időt töltöttem kint a téren, mint pénteken. Anyával mentem ki, ezt a programot "Anya-Lánya-napnak" szántuk. Mi mindig együtt szoktunk kilátogatni rendezvényekre pl. Könyvfesztivál, Mesterségek Ünnepe. Segíteni szokott a választásban, a fotózásban, és a cipekedésben is.

Valahogy mindig sikerül félrenéznem a dedikálások időpontjait, most is 11 óra helyett 10 órára emlékeztem. Így már ott ácsorogtunk a standoknál fél 10 körül, még épp, hogy kinyitott egy-kettő... Addig is körülnéztünk a Maxim kiadó részlegénél, ahol meglepődve vettük észre, hogy 1+1-es akció van. Anya és én is kiválasztottunk egy-egy könyvet, így szereztem meg a Kezünkben a jövő c. regényt. A fülszöveg nagyon megfogott, szeretem az ilyen időutazós, "életváltoztatós" típusú dolgokat. 
Ekkor végre már dél felé közeledett az idő, így beálltam a dedikálós asztal elé. Várakozás közben kiszúrtam Zakály Viktóriát, akivel beszélgettem pár szót, és neki is átadtam a kis ajándékcsomagom, amiben házi készítésű levendulakeksz lapult. Mikor már folyt az 'aláírás', akkor kaptam Tőle a Szívritmuszavar sorozathoz készült könyvjelzőket, és persze a könyvét is dedikálta nekem.
Fanninak is átadtam a kis csomagomat, nagyon örültem, amikor láttam rajta, hogy  megismert, és már szinte ismerősként beszélgettünk egymással. A Pippa trilógia befejező részének a címét is megtudtam, de egyenlőre az még titok! Ha szeretnétek megtudni Ti is ezt a fontos információt, akkor figyeljétek vasárnap az írónő oldalát! (:


Fél 12-kor volt egy találkozóm az egyik blogos barátnőmmel, aki jó messziről utazott fel, Annie-vel, az Annie könyves blogja nevű oldal vezetőjével. Nagyon sokat és jót beszélgettünk, érdekes dolgokat tudtam meg a külföldi tanulmányairól, illetve még az orosz szakról is (sőt, még egy kicsit politikáról is volt szó!). Remélem máskor is össze fogunk majd futni, érdekes volt személyesen is megismerkedni.
Ezután még egy kicsit nézelődtünk Anyával, majd pedig elmentünk a Cserpesbe ebédelni, mivel elég fáradtak voltunk, egész nap csak mászkáltunk "ezer könyvvel".
Összességében tetszett a rendezvénynek az elrendezése, jó volt, hogy a standok nem ültek annyira egymás nyakán. A Könyvfesztivált viszont valahogy jobban kedveltem. Talán azért, mert oda esős napokon is el lehet menni, vagy kényelmesebben le lehet ülni, és ott a kis tó halakkal a Millenáris-parkban. Ez sem volt rossz..., valószínűleg jövőre is meg ellátogatok ide! (:


7 megjegyzés:

  1. Ilyenkor hüppögök szomorúan a szobám rejtekében. De örülök, hogy ennyi élményben volt részed :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Egyszer biztosan Te is el fogsz jutni vagy a Könyvfesztiválra, vagy a Könyvhétre! Talán jövőre már a Te blogodon is lesz élménybeszámolós, szerzeményes bejegyzés! ((:

      Törlés
    2. Én is ebben reménykedem :)

      Törlés
  2. Örülök, hogy ilyen jól érezted magad a Könyvhéten! Nagyon jó volt, hogy végre személyesen is találkoztunk, és remélem, máskor is sikerül összefutnunk! :)))

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Én is remélem, hogy nem utoljára találkoztunk, jó volt beszélgetni élőben is! ((:

      Törlés
  3. Örülök, hogy a Ti napotok is jól telt!
    Kár, hogy nem találkoztunk, de ami késik, nem múlik! :) :)
    Zsófi

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Remélem összefutunk mi is hamarosan, már alig várom a Ti élménybeszámolótokat, és a szerzeményeitek bemutatását! ((:

      Törlés

h3.post-title, .comments h4 { text-align:center; text-transform:normal; })