Oldalak

2016. július 4., hétfő

Amerika romjaiban hever § William R. Forstchen: Egy másodperccel később

Terrortámadás éri az Amerikai Egyesült Államokat, mégpedig az egyik legrettegettebb módon, az elektromágneses hullámot (EMP) gerjesztő, pusztító fegyverrel. Egy háború, melyet egyetlen másodperc alatt elveszít Amerika, egy háború, mely a középkorba robbantja vissza a világ legerősebb országát. Nincs áram, nincs kommunikáció, leállt a közlekedés, fogyóban a gyógyszerek, őrjöngő bandák uralják az országot, az emberek éheznek és a túlélésért küzdenek. Mit tehet ebben a helyzetben egy volt katona, aki meg akarja menteni a családját, a hazáját, ha úgy tetszik, a modern civilizációt? Az amerikai Kongresszus folyosóin már megjelenése előtt úgy emlegették a regényt, mint az apokaliptikus thrillert, melyet minden amerikainak el kell olvasnia. A történetet a Pentagonban is reálisnak nevezték, a fegyvert pedig úgy tartják számon, mint amely egyetlen pillanat alatt térdre kényszerítheti az Egyesült Államokat.
Ha régebb óta olvassátok a bejegyzéseimet, akkor biztosan tudjátok, hogy én odavagyok a disztópiákért, és az apokaliptikus könyvekért. Mindig is lázba hozott a pusztulásra ítélt jövő bemutatása, ne kérdezzétek miért, ez nekem már régóta mániám... Ezért is vágtam bele ebbe a regénybe nyugodt szívvel, hiszen olyan témát dolgoz fel, amiről általában olvasni szoktam. Lehet, hogy nekem voltak túl nagy elvárásaim a történettel kapcsolatban, de nekem nem tetszett a könyv, sajnos csalódnom kellett benne. Nem ilyenre számítottam, voltak olyan momentumok, amik nálam kicsit kiverték a biztosítékot.

Az alapsztori nagyon ütős, eddig még egy olyan regényről sem hallottam, illetve olvastam, ahol EMP támadás lett volna megemlítve. A leírások fantasztikusak voltak, az író nagyon utánajárt a témának, látszott, hogy olyan dolgokat említ meg, amik tényleg megtörténhetnek, nem pedig csak a feje által kitalált szülemény. Több "fokozatra" lehetne osztani a helyzet súlyosságát: először csak az élelmen kellene gondolkodni, illetve annak a beosztásán, hiszen ha nem működik semelyik elektronikai eszköz, akkor nem szállítja senki sem a városokba az utánpótlást. Miután kiosztották mindenkinek a fejadagokat pontosan kimérve, elkezdhetnek aggódni a város vezetői az emberek egészségügyi állapotán, hiszen egy kevésbé jól táplált társadalom sokkal könnyebben kap el mindenféle vírust, betegséget. Ilyenkor mondhatjuk azt, hogy minek pánikoljunk, hiszen ez a 21. század, amikor már mindenre van gyógyszer. Na igen, de ha jobban belegondolunk akkor a gyógyszerekből sem érkezett utánpótlás, csakúgy, mint az élelemből, tehát vészesen elkezdtek fogyatkozni. Azoknak a betegeknek is elfogy a készletük, akik mondjuk cukrosak, vagy valamilyen más ehhez hasonló helyzetben szenvednek. Egyre csak növekszik a halálozási arány, a városok lakói pedig egyre kétségbeesettebben küzdenek az életben maradásért. Bandák, szekták szerveződnek, amik lerohamozzák az embereket az étel miatt.
Még sorolhatnám a rémisztőbbnél rémisztőbb következményeket, de sokkal jobban át tudja érezni ezt a helyzetet az olvasó, ha elolvassa ezt a történetet.

Az elején említettem, hogy a könyv nem nőtt túlságosan a szívemhez, mégpedig azért, mert egy tipikus amerikai, vállveregetős sztori volt. Ha nem hangzott el legalább ezerszer, hogy mi amerikaiak vagyunk, velünk ez nem történhet meg (dehogynem barátom, veletek minden megtörténhet), vagy ez régen az Amerikai Egyesült Államok volt, hová lett a kitartásunk, büszkeségünk?, akkor biztos, hogy sokkal jobban élveztem volna a cselekményt. Így, hogy minden második sorban az előbb említett mondatokhoz hasonlóak hangzottak el, egyszerűen élvezhetetlenné vált számomra a könyv. Ez annyira felidegesített, hogy legszívesebben néha  a falhoz vágtam volna a regényt. A történet vége meglepően szomorú volt, szerintem az író kicsit több mindenkit ölt meg a kelleténél. Gondolom ezzel is csak azt akarta kihangsúlyozni, hogy a nemzet fiai és lányai milyen hűségesek a hazához, és milyen önzetlenül áldozzák fel a saját életüket az emberek biztonsága érdekében.
Néha teljesen felpörgött a cselekmény, máskor pedig több oldalon keresztül csak azt olvashattuk, hogy összegyűlnek a város vezetői ülésezni, vagy pedig John, a főszereplő, arról folytatott belső monológot, hogy milyen kevés cigije van még hátra... (ezek tették ki a regény kb. 45%-át).

Nem mondom, hogy rossz volt a történet, csak kicsit úgy éreztem, hogy nem nekünk európaiknak szánta az író ezt a könyvet, hanem csak az amerikaiaknak. Nem hiszem, hogy sort fogok keríteni a második részre, bár kíváncsi vagyok, hogyan fog folytatódni a cselekmény.
A borító: 100%
A cselekmény: 70% (-30 az unalmas, érdektelen részek miatt)
A szókincs: 60% (-20% a sok "amerikázós" mondat miatt)
A szereplők: 100%
Összesen: 82.5%

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

h3.post-title, .comments h4 { text-align:center; text-transform:normal; })