Romantika a szerelem városában § Stephanie Perkins: Anna és a francia csók
május 28, 2017
Anna nagy várakozással tekint végzős évének kezdete elé atlantai középiskolájában, ahol van egy remek munkája, egy hűséges legjobb barátnője, és egy alakulófélben levő, ígéretesnek tűnő kapcsolata. Így aztán eléggé elkeseredik amiatt, hogy Párizsba kell költöznie egy bentlakásos iskolába – egészen addig, amíg ott nem találkozik Étienne St. Clairrel, aki okos, sármos, gyönyörű, szóval tökéletes… lenne, ha nem volna foglalt. De a Fények Városában a vágyak valahogy mindig utat törnek maguknak. Vajon a szerelmes majdnem-ek éve a hőn óhajtott francia csókkal ér véget? Stephanie Perkins a romantikus feszültséget mindvégig sistergőn, a vonzalmat pedig magas hőfokon tartja debütáló regényében, amely garantáltan megbizserget minket a fejünk búbjától a lábujjainkig és megolvasztja a szívünket.
Pont olyan volt, amilyenre számítottam: rózsaszín, könnyed és relaxáló. Én tényleg úgy kezdtem neki a történetnek, hogy nem vártam tőle semmilyen mélyenszántó mondanivalót, tisztában voltam vele, hogy ez egy tipikus töltelékkönyv, melyet a fiatalabb, romantikakedvelő könyvmolyok előszeretettel forgatnak a kezükben. Viszont a klisék ellenére le merem szögezni, hogy nagyszerűen bemutatta Párizs látványosságait, illetve a városra jellemző hangulatot, melyet egyszer én is szívesen megtapasztalnék. Talán a regényt ez teszi annyira híressé, képes minket kiszakítani a valóságból, legyünk akár otthon a kényelmes fotelunkban, akár egy mozgalmas osztálykiránduláson. Esetemben rám az utóbbi helyzet volt jellemző, és annak ellenére, hogy ilyen eseményeken minden percben talpon vagyunk, mégis sikerült befejeznem a könyvet. ↓↓
„Kettőnk számára az otthon nem egy hely. Hanem egy személy. És mi otthon vagyunk végre.”
Anna karaktere igazán kedves és vicces, viszont intelligensnek nem igazán mondanám. A történt az Ő szemszögéből, E/1-ben van megírva, így beleláthatunk a fejébe, gondolataiba. Néha eléggé idegesített, hogy milyen sokszor ábrándozott Étienne-n, rajongása egy kisiskolás diáklányéhoz volt hasonló. Ráadásul a könyv vége felé már olyan döntéseket hozott, melyek teljesen szembe mennek a józan ésszel. Az is zavart, hogy az írónő hibátlannak alkotta meg a küllemét, mely szinte minden fejezetben legalább egyszer szóba jött... Tökéletes testalkat, gyönyörű hajkorona, és a „ciki” ruhák is csak szebbé, aranyosabbá tették Őt. Szóval nem nagyon sikerült megszeretnem a főhősnőt, viszont nem minden könyv felelhet meg az elvárásainknak.
Étienne már sokkal szimpatikusabb volt, először féltem Annából kiindulva, hogy Ő is egy tipikus lányregény-karakter lesz, de ez szerencsére nem így lett. Az tetszett benne a legjobban, hogy az iskolájában való hírneve ellenére nem menőségi-faktor alapján szerzett barátokat. A háttértörténete is érdekes volt, első olvasására nem is gondolnánk, hogy ilyen élete van a „világ legtökéletesebb férfijának”.
Igazából a regény háromnegyedét szerettem annak ellenére, hogy kiszámítható volt a cselekmény. Viszont az utolsó pár fejezet kész kavarodás volt számomra. Olyan volt, mintha az írónő a nagy fordulatot kétszer szőtte volna bele a könyvbe, csak a körülményeket változtatta meg. Ezt nem nagyon tudtam mire vélni, szerintem csak rontott a lezáráson, ráadásul az utolsó pár oldal már csöpögött a szerelmi vallomásoktól, illetve az egyáltalán nem valósághű jelenetektől. Általában nem vagyok híve a romantikus könyveknek, sőt, ha ilyen típushoz van kedvem, akkor csak és kizárólag a történelmi témájú regényekhez fordulok. Ennek ellenére én tényleg bátran ajánlanám azoknak, akik a nehéz, munkával teli napokon nem szeretnének semmi komoly olvasmányt elkezdeni, csupán egy pár órát akarnak Párizsban barangolni.
A borító: 100%
A cselekmény: 70%
A karakterek: 80%
A szókincs: 95%
Összesen: 86.25%
.png)
0 megjegyzés