Tavaszi visszatekintő #10 | 2018

május 31, 2018

A tavaszt leginkább a fantasztikus olvasmányok, tanulós időszakok és izgalmas meglepetések jellemezték. Azt hiszem, mindig ez az év egyik legpörgősebb időszaka, ami idén sem volt másképp, sőt, ezt még tetézte az érettségi időszak. De ne szaladjunk ennyire előre, rengeteg olyan eseményt, dolgot tartok számon, amelyekről mindenképp szót kívánok ejteni ebben a bejegyzésben!
Március hónap egy csodálatos olvasmánnyal indult, ez pedig nem más, mint a Méhek története című regény Maja Lunde, norvég írónő tollából! Eddig is nagyon érdekelt a méhek élete (rengeteg érdekességet hallottam már róluk), ez a könyv pedig rádöbbentett arra, milyen törékeny az életünk, ha nem lennének többet jelen világunkban. Az értékelésemben nagyon részletesen írtam erről a témáról, amelyet itt tudtok elolvasni. Egyébként a Könyvfesztivál szervesen kapcsolódott ehhez a regényhez, de legfőképpen az írónőhöz! ↓↓
Az idei tavasz nagyon szerencsésen alakult, ugyanis elkezdtem együttműködni három könyvkiadóval is! Hihetetlen hálás vagyok a recenziós példányokért (amelyekről egyébként már elolvashatjátok az értékeléseimet is), remélem, hogy a közeljövőben hasonlóan fantasztikus olvasmányokat vehetek kézbe kínálatukból! Úgyhogy szeretném itt is megköszönni a Cser, Kossuth, illetve Scolar kiadónak, hogy megtiszteltek bizalmukkal!
Márciusban publikáltam még egy igen rendhagyónak mondható bejegyzést, eddig ez volt az első ilyen típusú poszt a blogon. Az #ezvagyokén kihívást töltöttem ki, amelyben személyesebb kérdésekre válaszoltam, így megismerhettetek egy kicsit közelebbről. Köszönöm szépen Hennának, a Papírfecnik Hennától blog írójának, hogy meginvitált engem erre az érdekes feladatra!
A másik különleges poszt egyike volt a (Ki)Borító sztorik rovatnak. Olyan magyar könyvborítókat gyűjtöttem össze, amelyek jobbra sikerültek külföldi verziójuknál.

Április volt a tavasz csúcspontja, ez nem is kérdés! A Föld napja alkalmából idén készítettem először egy bejegyzést, amelyben környezetvédelmet támogató könyveket válogattam be. Nagyon élveztem a poszton gondolkodni és dolgozni, jövőre is biztosan elkészítem újra, de természetesen más, ugyanilyen jó regényekkel.
A második héten indultam az evangélikus iskolák közötti német prezentációs versenyen, és képzeljétek el, második lettem, ráadásul az Osztrák Intézet fődíját (ingyenes nyelvtanfolyam) is megnyertem! Ezt azért mondom el, mert a választott téma nem volt más, mint a blogom, úgyhogy örömöm ezáltal csak nagyobb lett.
A könyvek szerelmeseinek egyik legjobban várt eseménye is ebben a hónapban került megrendezésre, hihetetlenül vártam már a könyvmoly barátaimmal és anyukámmal együtt a Könyvfesztivált. Az esemény előtti napokban egy számomra igen meglepő email fogadott az elektronikus postaládámban: a Twister Media kiadó felajánlott nekem egy könyves csomagot, ami része a Dobozba zárt világ kezdeményezésüknek! Hogy melyik regény és milyen könyves ajándéktárgyak lapultak a dobozban, arról itt tudtok bővebben tájékozódni.
Visszatérve a Könyvfesztiválra, az idei esemény azért is volt különleges, mert találkozhattam a bejegyzésem elején már említett Maja Lunde írónővel. Részt vettünk az előadásán, majd pedig a dedikáláson. A további élményeimről, beszerzéseimről készült egy külön poszt, amelyet ezen a linken érhettek el.
Nem tudom, hallottatok-e már a POKET-könyvautomatákról (bár nagy boldogsággal tölt el, hogy Budapesten szinte nincs olyan ember, aki ne vett már volna apró zsebkönyvet, vagy ne ismerné a kezdeményezést), de végre valahára én is vásárolhattam belőle. Igaz, majdnem meghiúsult a tervem (az automata csak fémpénzt fogadott el, ráadásul azért is izgultam, nehogy üres legyen a gép), de végül Szerb Antal: Utas és Holdvilág című olvasmányával térhettem haza.
És könyves bloggerként kötelező megemlítenem, hogy szülinapomra egy olvasólámpát kaptam, így már esténként is tudok a kis fotelomban ücsörögni és könyvet lapozgatni!
Majdnem elfelejtettem elmondani, hogy egy hatalmas mérföldkőhöz érkezett az oldal április végén: átléptük a 100.000 oldalmegtekintést a blogon! Köszönöm szépen, hogy ennyit olvassátok írásaimat!

Május eleje igazán izgalmas volt, ugyanis ekkor írtam az előrehozott német középszintű érettségit. Nagyon-nagyon boldog vagyok, fantasztikusra sikerült, minden reményemet felülmúlta! Ezt leszámítva ez az időszak igazán nyugisnak mondható, a blogra kivétel nélkül könyvértékelések kerültek fel.
Ha már a könyvértékeléseknél járunk, muszáj megemlítenem pár olyan regényt, amelyekért rajongtam, nem gondoltam volna a tavasz kezdetén, hogy ennyi pozitív olvasmányélményben lesz részem! A már többször is szóba került Méhek történetét mindenkinek meleg szívvel ajánlom, Szerb Antal: Utas és Holdvilág könyve egy zseniális műalkotás, Balogh Boglárka: Ezerarcú Föld című utazásgyűjteménye pedig az év legjobb olvasmánya lesz, érzem előre!
✽✽✽

A Könyvfesztivál miatt tavasszal több könyvet szereztem be, mint év elején, de ebből nem mindet vettem a saját pénztárcámból. Tizenöt regénnyel gazdagodott gyűjteményem, amely elsőre egy kicsit túlzásnak hangzik, de ebből a hatalmas számból csupán kilenc könyv ára terhelte a zsebpénzemet. A kötetek másik része recenziós, illetve ingyen szerzett példányok. Úgyhogy igazán büszke vagyok magamra, lássuk is a teljes listát:

↪ William Golding: Herr der Fliegen
↪ Abigail James: Szeresd a bőröd! (A könyvértékelést itt olvashatjátok el)
↪ Fábián Janka: Koszorúfonat
↪ Elizabeth Enslin: Amíg az Istenek aludtak
↪ Szerb Antal: Utas és Holdvilág
↪ Ken Liu: A papírsereglet és más történetek
↪ Katherine Arden: A medve és a csalogány
↪ Ruth Hogan: Az elveszett tárgyak őrzője (A könyvértékelést itt olvashatjátok el)
↪ Julie Kagawa: The Iron Knight - A vaslovag
↪ Krausz Emma: Osztálykép
↪ Balogh Boglárka: Ezerarcú Föld (A könyvértékelést itt olvashatjátok el)
↪ Csing Li: Sinrin-joku (A könyvértékelést itt olvashatjátok el)
↪ Joan D. Vinge: Cowboyok és űrlények
↪ Balogh Boglárka: Love commando

Egy hét múlva már kezdődik is számomra a Könyvhét, amelyet nagyon izgatottan várok, bár nem hiszem, hogy annyi olvasmányt szereznék be, mint a Könyvfesztiválon. Nézegettem az eddigi megjelenéseket, és sajnos eddig nem találtam olyat, amelyre egyből rávágnám, hogy „márpedig enélkül nem jövök haza”. Aztán meglátjuk, mi lesz, magamat ismerve azért nem zárom ki annak a lehetőségét, hogy ne vásárolnék egy-két kincset!
A nyár rengeteg izgalmat tartogat a blog számára: egyrészt idén lesz az oldal harmadik szülinapja, másrészt jóval több szabadidőm lesz, alig várom, hogy különleges bejegyzéseket alkothassak!

You Might Also Like

0 megjegyzés

Legolvasottabb bejegyzések

A blog rendszeres olvasói

Facebook oldal