Richard Powers: Égig érő történet & ismertető a klímaszorongás jelenségéről
pszichológia szeptember 12, 2021
Vaskos kötet ez, tele értékesebbnél értékesebb üzenetekkel, és egy égetően aktuális témával. Az Égig érő történet volt nálam az év egyik legjobb, de egyben legtöbb meglepetést tartogató olvasmánya, amelyet legszívesebben minden olyan emberrel elolvastatnék, aki nem becsüli eléggé a természet kincseit, a minket körülvevő környezetet és embereket. Terjedelmes és részletes történettel állunk szemben, de úgy gondolom, hogy ez is egy olyan könyv, aminek mondanivalója és cselekménye hosszú időn át elkísér minket. Nem véletlen, hogy 2019-ben irodalmi Pulitzer-díjat nyert a regény.
A történet különlegességét és alapját tulajdonképpen a cselekmény felépítése adja. Tényleg olyan ez a könyv, mint egy fa: különböző (és elsőre egymástól független) karaktereket ismerhet meg az olvasó, akiknek élete egy idő után párhuzamosan és összekapcsolódva fut egymással (akárcsak egy törzs), egészen az elágazásig, a lombkoronáig, ahol bár egy-két közös momentum még összeköti a szereplőket, ezek is szétválnak egy idő után. Végül pedig következnek a magok, vagyis a tettek következményeinek bemutatása. De ez a felépítés mit sem ért volna a különleges, abszolút nem hagyományos életutak és jellemrajzok nélkül. Ez a könyv bővelkedett ezekben, nagyon tetszett, hogy nem tudtam előre megjósolni, milyen fordulatok következnek. Mivel kliséktől mentes volt a regény, úgy éreztem, mintha egy igaz történetet olvasnék (ezt az érzést tovább erősítette bennem az, hogy az író hihetetlenül részletesen utánajárt egy-két témának, de legfőképpen a fák biológiai és kémiai működésének; mintha egy ismeretterjesztő könyvet tartottam volna végig a kezemben, természetesen olvasmányos formában megírva).
„Így szokták ezt az emberek – mások életében oldják meg a saját problémáikat.”
De az ok, ami miatt bekerült a kedvenceim közé a könyv, az nem más, mint egy többször megjelenített, és nagyon pontosan bemutatott életérzés, gondolat, amivel én is rengetegszer azonosultam már. Hogyan tudnám ezt a legkönnyebben megfogalmazni? Két Murakami Haruki idézettel, amiknek sajnos nem találtam meg a magyar fordítását, de talán érzékletesebbek is angol nyelven. Az egyik így szól: „Have you ever had that feeling that you'd like to go to a whole different place and become a whole different self?” A másik hasonló az előbbihez: „Don't you think it would be wonderful to get rid of everything and everybody and just go someplace where you don't know a soul?”
Amikor nehéznek és megoldhatatlannak érzem a rám nehezedő feladatokat, az engem körülvevő környezetet pedig kifejezetten hátráltatónak, akkor egy nagyon erős belső késztetést érzek arra, hogy teletömjek egy bőröndöt, és elinduljak valamerre mindenféle úti cél nélkül. Az egyetlen kikötés csupán az lenne, hogy minél messzebbre kerüljek a nyomasztó szituációtól, és egy teljesen új helyre kerüljek, ahol valami teljesen mást csinálnék, mint eddig. Biztos nem vagyok egyedül ezzel az érzéssel, ahogyan a könyv szereplői sem... Szeretem azokat az írásokat, amelyek a kimondatlan gondolataimat jelenítik meg, és a karakterek hasonló módon éreznek, mint én. Ettől mindig megerősödik bennem a 'nem vagyok egyedül' érzés.
Ami a történet egyik előnye, az a hátránya is: egy-két cselekményszálat nem találtam olyan fontosnak a többihez képest. A könyvben összesen kilenc karakter élete van bemutatva, ami nem kis szám, még egy több mint 600 oldalas regényhez képest is. Úgy éreztem, hogy három olyan szereplő volt, akiknek hiánya teljesen rendben lett volna a történet és a végső kifutás szempontjából. Ők lazábban kapcsolódtak a többi karakterhez és a fő cselekményszálhoz, így néha a zsúfoltság érzetét keltették bennem.
„Nagy, aranyszínű villanásban látja az egészet: a fákat és az embereket, amint összecsapnak a földért, a vízért és a légkörért. És már hallja, hangosabban, mint a nyárfalevelek zizegését, melyik oldal fog veszíteni azáltal, hogy nyer.”
Összességében mindenkinek meleg szívvel tudom ajánlani ezt a könyvet. Tipikusan azt az érzetet keltette bennem, mintha egy hosszú utazáson vettem volna részt: én is átéltem a szereplők érzelmeit, izgultam, aggódtam, küzdöttem velük együtt... Ha szeretnétek felfedezni a természet rejtett csodáit, különösképpen a fák egyedi és megdöbbentően fejlett világát, és szeretnétek teljesen más szemmel nézni a minket körülvevő környezetre, akkor semmiképp se hagyjátok ki ezt az olvasmányt.
A cselekmény: 90% | A borító: 100% | A szókincs: 100% | A karakterek: 90% | Összesen: 95%
✽✽✽
Mikor befejeztem a könyvet, egyre jobban erősödött bennem az az érzés, hogy tennem kell valamit a természet, különösképpen a fák megmentéséért. Szinte már nyomasztott az a gondolat, hogy napról napra csökken az erdők száma, amivel párhuzamosan pedig annyi más káros hatás folyamatosan erősödik. Ekkor tudatosult bennem, hogy a történet hatására eluralkodott rajtam a klímaszorongás, másnéven ökoszorongás. De mit is jelent ez? Ez a szorongásfajta akkor jellemző ránk, amikor a környezetünket ért pusztító folyamatok, illetve az így bizonytalanná vált jövőnk miatt szorongunk. Fontos kiemelni, hogy ez nem számít neurotikus jelenségnek, tehát nem mentális zavarról vagy betegségről van szó! Ugyanakkor a klímaszorongás során olyan gyászfolyamatot élhetünk meg, mint egy szeretett tárgy elvesztésénél (ami mellett megjelenhet az önvád és a bűntudat is); ez főleg a természeti katasztrófát átélt embereknél jelentkezik (ezt nevezzük egyébként klímagyásznak). Minden szorongástípusra igaz, hogy a szorongás nem egyenlő az egyszerű félelemmel: a szorongásnak nincsen konkrét tárgya (így nem fóbiáról van szó). Fontos, hogy az ökoszorongás nemcsak akkor alakulhat ki, ha közvetlen tapasztaljuk a környezetünk pusztítását, vagy esetleg környezeti katasztrófát élünk át, hanem akkor is, amikor ezekről csupán olvasunk. Így nem csoda, hogy bennem is elkezdett kibontakozni ez a folyamat, miközben az Égig érő történetet olvastam.
Milyen tünetekről ismerhető fel a klímaszorongás? Negatív érzelmek széles skálájáról: gyászról, félelemről, szomorúságról, dühről stb. Emellett jellemzőek természetesen a szorongásos tünetek is: álmatlanság, depresszió, pánikroham, gyomorbajok. Az aggodalom és őrlődés szintén gyakori tünet, ez eredményezheti a tudatunk beszűkülését.
Bár a jelenség az utóbbi években terjedt csak el a köztudatban, már 1972-ben megjelent a definíció, ami Harold Searles nevéhez köthető. 2020-ban kiértékelték egy reprezentatív számú kérdőívnek az adatait (Clayton és Karazsia), melynek eredményeként két negatív tünetcsoportot különböztettek meg: érzelmi és kognitív sérülés, illetve funkcióbeli sérülés. Ugyanis nemcsak érzelmeinket és gondolatainkat, hanem a tetteinket is befolyásolhatja a szorongás: kialakulhat a bénultság, és így eluralkodhat rajtunk a cselekvésképtelenség (ezt nevezzük öko-paralízisnek), ami miatt nem fogunk tenni végül semmit azért, hogy környezetünket megóvjuk. Ez főleg katasztrófa sújtotta területeken élőkre jellemző, akiknél nagyobb arányban fedeztek fel depressziós tüneteket és öngyilkosságra való hajlandóságot is.
De a klímaszorongás nem mindig maladaptív, vagyis káros folyamatokat indít el bennünk! Sokszor ez kell ahhoz, hogy tényleges tetteket hajtsunk végre környezetünk megóvása érdekében (ilyenkor válunk ökotudatos egyénekké). Vagyis feltehetünk egy nagyon lényeges kérdést: a klímaszorongás valójában káros vagy hasznos? Szeretném válaszként egy magyar pszichológus, Dr. Kőváry Zoltán szavait idézni (akitől rengeteg ilyen témájú cikket, interjút lelhetünk fel az interneten): „A fokozottan klímaszorongó emberek képviselik számomra valahol az új normalitást, mert megmutatják, hogy túl lehet lépni a létezéssel, az élettel kapcsolatos rövidlátó önzésen és hedonizmuson egy etikai, felelősségteljesebb viszonyulás felé, az egocentrizmusból az ökocentrizmus irányába.” (idézet forrása).
De mégis mit tehetünk az ellen, ha eluralkodnának rajtunk a tünetek, amelyek egy idő után nemcsak kellemetlenné, hanem kifejezetten károssá válnak? Különféle technikák léteznek ezek intenzitásának csökkentésére:
→ „átkeretezés” - jelenre és azok lehetőségeire való fókuszálás a bizonytalan jövő helyett
→ napló vezetése - gondolataink, érzelmeink szavakba öntése, így a felgyűlt feszültség csökkentése
→ tájékozódás a lehetőségeinkről (áttérés ökotudatos életmódra)
→ kognitív viselkedés terápia
→ meditáció
Az ismertetőt szeretném pár statisztikai adattal zárni, amelyek igazán megdöbbentőek: egy friss felmérés (ALTEO csoport, 2021 április) szerint a magyar emberek 87%-ra jellemző a klímaszorongás (a válaszadók 31%-a súlyosabb tünetekről számolt be). És kikre jellemző ez a tendencia? Nagyrészt a budapesti lakosokra és egyetemistákra, fiatal felnőttekre. Nagyon hasonló eredményt kaptak egy 2016-os kutatás során, melyet Európa több országában végeztek el: az európai emberek 20-40%-a szorong, legfőképpen a fiatal felnőttek.
Számomra a bejegyzésben ismertetett tényekből a legnagyobb tanulság az, hogy ne várjunk egy hatalmas megoldásra, ami mindet elrendez egy pillanat alatt, de legfőképpen ne várjunk arra, hogy mások majd helyettünk cselekednek. Legyünk mi a változás, tegyünk mi azért, hogy egy élhetőbb és egészségesebb bolygón élhessünk, és a következő generációnak is legyen erre lehetősége! Ismeritek a mondást: gondolkodj globálisan, cselekedj lokálisan!
Ha felkeltette az érdeklődéseteket a könyv, vagy a bemutatott téma, akkor az alábbi könyveket tudom ajánlani:
A bejegyzésben felhasznált szakirodalom és cikkek:
→ Clayton, S., Karazsia, B. T. (2020). Development and validation of a measure of climate change anxiety. Journal of Environmental Psychology, volume 69. https://doi.org/10.1016/j.jenvp.2020.101434.
→ K. Steentjes, N. Pidgeon, W. Poortinga, A. Corner, A. Arnold, G. Böhm, et al. (2016). European Perceptions of Climate Change: Topline findings of a survey conducted in four European countries in 2016.
Köszönöm szépen, hogy elolvastad a bejegyzésemet! Ha bármi kérdésed van, írd meg nekem kérlek a komment szekcióban!
Csenge
.png)
