Coraline története már hosszú évek óta szerves része az életemnek. Nem tudom miért, de évről évre újraolvasom a könyvet, néhány havonta újranézem a filmet, és valamiért mindig úgy érzem, hogy minden alkalommal csak jobban megszeretem az atmoszférát... Biztos nektek is van olyan könyvetek, amely mintha kifejezetten nektek íródott volna, szívetek-lelketek erősen kötődik a szereplőkhöz és a leírt szavakhoz.
Még régebben írtam a blogra egy könyv- és filmértékelést, melyben hosszasan kifejtettem, miért is lett Coraline a kedvencem. Így a mostani bejegyzés másról fog szólni, ami hűen illeszkedik a blog új arculatához. Bár a halloween-t én sem ünneplem, szeretem az októbert félelmetesebb olvasmányoknak, őszi dekorációknak, spooky filmeknek, na meg természetesen sütőtökös sütinek és forró teának szentelni. Így ennek a napnak a hangulatát fokozva készült többek között ez a poszt, melyben a Coraline című könyvről készült filmadaptációt fogom elemezni: bemutatom, hogy a karakterek Jung mely archetípusát jelenítik meg, és később azt is ismertetem, milyen szimbólumok tűnnek fel a filmben. Biztos vagyok benne, hogy ezek után Ti is más szemmel fogjátok nézni a filmfeldolgozást... És hogy miért a filmet választottam a könyv helyett? Nos, az esetek többségében abszolút a könyvek táborát erősítem a filmadaptációkkal szemben, az elemzésnek viszont több teret és lehetőséget ad az, ha a képi világot is figyelembe vesszük.
A bejegyzés írása során rájöttem, hogy nagyon hosszú poszt lenne, ha minden fontos dolgot elmesélnék a témával kapcsolatban... Így az írásomnak 2 része lesz: az első részben bemutatom a szereplők által megjelenített archetípusokat, a második részben (külön bejegyzésben) pedig a szimbólumokat.
Talán kezdjük azzal, hogy mit jelent az archetípus szó? Természetesen görög eredetű, melynek jelentése kezdet, eredet, lenyomat. Ezek tulajdonképpen bizonyos ősi lenyomatok, amelyek lelki és viselkedési formaként egyedileg és kollektíven is jellemzik az embert. Jung sokat foglalkozott az archetípusokkal, több fajtájukat leírta és feltárta. Ezeknek vannak egyetemes formái, de vannak olyanok is, amelyek kevésbé ismertek és használtak.
Coraline történetében tulajdonképpen két főszereplő van, így két nagy típus bontakozik ki: az egyik Coraline-hoz, a másik pedig a Másik Anyához köthető. Coraline a gyermek archetípusát jeleníti meg. A cselekmény során két szereppel hozható összefüggésbe: kezdetben a kiszolgáltatottságot, a történet végén pedig a beteljesedést szimbolizálja – így válik a lány a Teljesség szimbólumává. Hiszen a cselekmény a szülői elhanyagolással, a gyermeki védtelenséggel, a „másik-szülőnek” való kiszolgáltatottsággal kezdődik; ugyanakkor a végén Coraline „töri meg az átkot”, ő győzi le a boszorkányt (a Másik Anyát), aki több gyermek életét is elvette. Így válik Coraline kiszolgáltatott szerepből egy aktív és cselekvő egyénné.
Így lesz ő egy ellentéteket egyesítő szimbólum is, tehát a Selbst, vagyis Mélymag megjelenítése. Mit jelent ez a kifejezés Jung pszichológiájában? Selbst-nek nevezzük a Tudat és Tudattalan központját, az ember teljességét. Életünk célja ennek a struktúrának a tudatosítása, ez az individuáció folyamata. A Selbst nemcsak a múlt ismereteit foglalja magába, hanem egyediségünk hordozója is. Fontos lesz még a szimbólumok ismertetésénél, hogy ezt a személyiség részt a kör jelképezi (teljesség és tökéletesség).
Vagyis Coraline több mint egy gyermek-archetípus, ugyanis beteljesíti a Selbst, másnéven Abszolút Én szerepét: ez az Abszolút Én a történetben mindig ott lakozott benne, csak egy magszerű, az elején kifejletlen állapotban (ahogyan kezdetben bennünk is). Ez volt jellemző rá, amíg a Másik Anya ajándékait, és teremtményeit örömmel fogadta; és addig tartott, amíg nem szembesült a gonosz valódi céljával, eddigi tetteivel, a lelkek és életek elrablásával). Viszont amikor elkezdte felismerni célját és beteljesíteni küldetését (a gonosz, vagyis Másik Anya elpusztítását, illetve a fogva tartott lelkek, vagyis szellem-gyerekek felszabadítását), elkezdett az Abszolút Énnel is azonosulni. Ez túlnőtt mindenen, magába foglalt mindent, világokon átívelt (a gonoszt elpusztította, a foglyul ejtett lelkeket kiszabadította, és egy negyedik próbatétel során a másik, gonosz világba vezető átjárás lehetőségét is felszámolta) – tehát Coraline megegyezik Jung megállapításával, miszerint a Gyermek nem csak kezdeti, de bevégző lény is; öregebb és ifjabb a tudatnál, amit időben és térben átfog.
Bár Coraline karaktere is sok „rejtett” tartalommal azonosítható, véleményem szerint a Másik Anya jóval komplexebb és kidolgozottabb szereplő a jungi archetípusok szempontjából. A Másik Anya tulajdonképpen a Nagy Anya archetípusa: a történetben végig jellemző rá az anyaság kettős aspektusa, ami ennek az archetípusnak a fő lényege. Az Anya életet ad, táplál és oltalmaz, ugyanakkor fogva is tart. A Másik Anya elárasztja Coraline-t a vágyott ajándékokkal, tárgyakkal, a kedvenc ételeit készíti számára, berendez neki egy tökéletes világot. Viszont célja az, hogy a lány örökre ott maradjon vele, csapdába akarja ejteni, a lelkét (amit a történetben a szemek jelképeznek) pedig elvenni (amelyet a szemek gombokra való cserélése szimbolizál). Tehát látványosan kirajzolódik az ölel és öl kettőssége, így pedig a Nagy Anya archetípusa (amit csak erősít a Másik Anyának az a felfogása, hogy szeretettel a gyerek örökre ott tartható, pl.: „A legbüszkébb lelket is megtöri az anyai szeretet.”).
Erre az archetípusra jellemzőek a pozitív és negatív vonások is: bölcsesség, szellemi magasság, átváltozás, növekedés, ami ellentétben áll az elcsábító, megmérgező és elnyelő jellemzőkkel. Ez az archetípus gyakran ölti magára a boszorkányság vonásait – a Másik Anya a történet előrehaladtával (ahogyan Coraline ellenállóbbá válik, és erőteljesebben kibontakozik benne a Mélymag) egyre jobban magára ölti ezeket a vonásokat, olyan lesz, mint egy pókszerű boszorkány. Ezt nevezzük transzformatív karakternek, hiszen a pszichés, lelki átalakulások mellett megjelennek a fizikai elváltozások is.
Ugyanakkor a történet vége felé egyre jobban azt éreztem, hogy a Másik Anya karaktere az Árnyékot, mint archetípust is megszemélyesítheti. Az Árnyék a psziché félelmetes, sötét oldala, jellemző rá a vadság és a káosz. Jung szerint minden olyan személyes és kollektív lelki elem, ami nem egyeztethető össze a tudatosan választott életformával, Árnyékot alkot. Ez a Tudattalan személyiségrészben lakozik, és ha betör a Tudatba, morális konfliktus alakulhat ki az egyénben.
Az ezzel (tehát a Másik Anyával) való találkozás olyan, mintha Coraline alászállt volna az alvilágba (találkozott a tudattalan elfojtott részével, vágyaival, hiányosságaival gyengeségeivel). Így a másik világba való átlépés egy határ-szimbólum is lehet: Coraline lelke belemerítkezik az ismeretlen veszélyeibe. A tudattalan őserő, indulatok és ösztönök a film végén a felszínre törnek, nemcsak a Másik Anya szavain, viselkedésén, hanem a kinézetén is keresztül: egy pókká változik (ahogyan az Árnyék sokszor bestia alakjában jelenik meg), a világa (ház) pedig felbomlik, és csak a pók hálója marad, középen a csapdába esett lánnyal. Jegyezzük meg, hogy a pók is egy fontos szimbólum, melynek jelentését a következő bejegyzésben fogom kifejteni. Coraline-nak ezzel a szörnyeteggel való szembenézése, a vele való megküzdése, majd pedig legyőzése nem más, mint maga a beavatás motívuma, így az individuáció folyamata, amely során beteljesedik a sorsa, elkezdődik az Abszolút énnel való azonosulása, a kezdeti, kiszolgáltatott lényéhez pedig a bevégző szerep is társul. Így az individuáció csak úgy mehet végbe, ha Coraline megismeri önmaga félelmetes aspektusát. Az Árnyék ráadásul sokszor azonos neműként, de ellentétes státuszú szereplő formájában jelenik meg (ami itt megfeleltethető az anya-gyerek kapcsolatnak).
Érdemes a két idős szomszédról is pár szót ejteni. Ők megfelelhetnek a Persona archetípusának: a színésznő szerepét veszik fel mindketten, ezen keresztül érintkeznek a társadalommal. Jung pszichológiájában Personának nevezzük azt a szerepszemélyiséget, amivel a világban mozgunk. Ez tulajdonképpen nem más, mint amiről magunk és mások azt gondolják, hogy mi vagyunk. Ez védelmet nyújt nekünk a külső hatások ellen, és segíti a belső működésünk lehatárolását.
Viszont (ahogy erre Jung is felhívta a figyelmet), ha valaki mereven rögzül a szerepében (ami a történetben helytálló, hiszen az idős néniket csak hivatásuk határozza meg), az gátolhatja a lelki fejlődést. Ez a megrekedés a cselekményben úgy jelenik meg, hogy folyamatosan vitatkoznak egymással (évtizedekkel ezelőtti színdarabokon, fellépéseken és jelenlegi szituációkon), miközben a való életet, a többi embert (Coraline-t, mint a náluk lévő vendéget) nem veszik figyelembe; vagyis elszalad mellettük az élet, miközben ők megrekedtek egy bizonyos szerepben. De egyben betöltik az öreg mesebeli tanácsadók szerepét is, akik a lélekben az ősök tapasztalatait hordozó kollektív tudat reprezentációi. Ők adják Coraline-nak a varázskövet, és ők jósolnak neki a tealevélből, a jóslat pedig történet végén értelmet nyer („Egy nagyon fura kezet látok.” – a Másik Anya karomszerű kezét, ami később átjut a való világba; „Szerezz be egy hosszú létrát, és légy nagyon óvatos!” – hogy a lány ki tudjon mászni a pók hálójából).
A filmben nem egyértelműen jelenik meg a másik világ: az esetek többségében álomképként utalnak rá. Nem lenne meglepő, hiszen Jung szerint az archetípusok és szimbólumok sokszor álmon keresztül bontakoznak ki. A másik világban csak olyan dolgok léteznek, amelyek tetszenek Coraline-nak. Ugyanakkor egy álomban nem rendelkezünk akarattal, ki vagyunk az álomesemények sodrásának szolgáltatva; de itt (a másik világban) Coraline rendelkezik akarattal, és van tudata is. A Másik Anya így egy fenyegetett pozícióba kerül az „álomban” is öntudattal rendelkező lány által – ezért a gonosz célja a lélektől való megfosztás lesz („a szem a lélek tükre”), így az akaratának, Coraline életének elvétele.
Ne feledjétek, ez csak az első része volt a bejegyzésnek, jövő héten érkezik a második felvonás, melyben ismertetem a filmben megjelenő szimbólumokat! Jó borzongást kívánok Halloween napjára! Ha pedig szeretnétek egy igazi őszi filmet sorra keríteni, a Coraline-t semmiképp se hagyjátok ki...
Ha felkeltette az érdeklődéseteket a film, vagy a bemutatott téma, akkor az alábbi könyveket tudom ajánlani:
→ Nagy Ágnes: Szimbólumok, archetípusok a mesében
→ Antalfai Mária: IV.2. Személyiség és archetípusok Jung analitikus pszichológiájában
Köszönöm szépen, hogy elolvastad a bejegyzésemet! Ha bármi kérdésed van, írd meg nekem kérlek a komment szekcióban!
Csenge