„Ennek a házasságnak vagy válás, vagy gyilkosság lesz a vége” | Gárdonyi Géza: Ida regénye
múlt szeptember 07, 2022.png)
Minden egy hirdetéssel kezdődött: Férjhez adnám a lányomat művelt fiatalemberhez, akinek foglalkozása vagy hivatala hacsak kissé is úri, de nem iszákos, nem kártyás és ép, egészséges. A lányom móringja most 300 ezer korona készpénzben. Később örökség ennél is nagyobb, talán milliókra is rúgó.
A szabados életet élő Ó Péter borkereskedő mielőbb szeretne megszabadulni a zárdából nemrég hazatért lányától. A pénz nem számít, így elhatározza, hogy a jelentékeny hozomány ígéretével kerít férjet Ida számára. Jönnek is a kérők tucatszám: villás bajszú katonatisztek, cilinderes fiatal- és kevésbé fiatal emberek. Az apa választása a festőművész-újságíró Balogh Csabára esik, akinek sürgősen pénzre van szüksége. A kényszer szülte házasság szigorúan üzleti alapokon köttetik – az esküvő előtt Ida és Csaba megfogadja: a külvilág felé eljátsszák a boldog ifjú párt, míg egymás számára idegenek maradnak, és egy év elteltével megszabadulnak kötelékeiktől. A fiatalok ártatlan titkokkal terhelt múltja számos félreértéshez vezet, ígéretüket azonban egyre nehezebb megtartaniuk. 1918 körül új „műfaj” bukkant fel a pesti lapok hasábjain: a házassági hirdetés. Ez ihlette meg Gárdonyit is, aki 1920-ra megírta ezt a lélekmelengető regényt két tiszta szívű, egymásra szemérmesen pillantgató fiatal lassan kibontakozó szerelméről. ↓↓
Ismeritek azt az érzést, amikor alig várjátok, hogy elkezdhessetek olvasni egy könyvet, mert biztosak vagytok abban, hogy az nektek íródott? Nos, bennem is hasonló érzések kavarogtak az Ida regénye című kötet kapcsán, de messzebb nem is állhattam volna az igazságtól... Sajnos, nem egyszer fordult már elő, hogy egy felkapott és sok ember által kedvelt könyv nekem egyáltalán nem nyerte el a tetszésemet. De ne szaladjunk ennyire előre, nézzük szépen sorjában, hogy nálam miért került „feketelistára” végül az Ida regénye.
Az első fejezetek során kifejezetten rossz érzés volt Ida sorsáról olvasni, aki határozottan az elnyomott és akaratától megfosztott női karaktert testesítette meg. Nagyon kíváncsi voltam, hogy a történet előrehaladtával változik-e a dinamika a főszereplők, vagyis Ida és Csaba, illetve Ida és édesapja között? Bár olyan volt olvasni ezt a könyvet, mintha egy érzelmi hullámvasúton ültem volna, az alá-fölérendelt viszony legnagyobb bánatomra nem sokat változott. Lehet, hogy más érzelmekkel viszonyult egymáshoz Csaba és Ida a kötet végén, de ugyanúgy ott voltak azok a rövid és egyenlőtlen viszonyról, kapcsolatról árulkodó mozzanatok. A legjobban talán az bántott, hogy a narrátor (ebben az esetben mondhatjuk azt, hogy Gárdonyi Géza?) kifejezetten sokat alkalmazta az ezt erősítő és támogató megjegyzéseket... Annyira dühös voltam ilyenkor, hiszen sütött a szavakból, a leírásokból, a szereplők gondolataiból a jóindulatú szexizmus, ami van annyira veszélyes véleményem szerint, mint a nyíltan kimutatott formája. Talán nem zavart volna túlságosan ennek a jelenléte, ha az ilyen viselkedések el vannak ítélve legalább a narrátor által a cselekményben, de ez (ahogyan már említettem) egyáltalán nem történt meg.
Végig az a kérdés zakatolt a fejemben, hogy a jóindulató szexizmus elfogadható ennél a könyvnél, vagy legalábbis enyhítőbb körülményt biztosít az, ha egy régebbi történetről van szó, mely olyan korban játszódik, amikor ez a bánásmód sokak által alkalmazott és megszokott volt? Ez is egy korrajznak minősülne? Sokat gondolkodtam ezen a kérdésen, de végül arra a válaszra jutottam, hogy számomra ez nem fogadható el. Hiszen ha sosem állunk ki az egyenlőtlenség ellen, akkor sosem következik be a változás, beszéljünk akármilyen korról. Gondoljunk csak bele, lehet, hogy pár évtized múlva pont a mostani időszak társadalmi egyenlőtlenségei felett fognak szemet hunyni az emberek azzal a mondattal, hogy az régen volt, akkor az volt a „normális”... A változtatásra kizárólag a jelen pillanatában van lehetőségünk (mondhatjuk azt is, hogy a jelen pillanatai és döntései határozzák meg a jövőt), így ha nem ítéljük el az egyenlőtlen erőviszonyokat, és nem tanulunk a múlt hibáiból (de kezdetben még csak fel sem ismerjük, és ki sem mondjuk azokat), akkor ugyanabba a problémakörbe leszünk örökké beleragadva.
„S nem érezzük a sötétségben, a bizonytalanságban, a veszedelmek között, a Halál el-ne-csússz ösvényén, nem érezzük, hogy egy láthatatlan jóságos kéz van a kezünkön. Vezet.”
Képzeljetek el egy olyan főhősnőt, aki tapasztalatlan és tájékozatlan a világban; egészen felnőtt koráig az életét elzárásban töltötte, végig azt sulykolták belé, hogyan kell mások kedvére tenni, miközben a saját igényeit és vágyait folyamatosan a háttérbe szorította. Ebből kiindulva talán nem meglepetés, hogy számára nem a személyes vágyainak beteljesítése jelenti a boldogságot, hanem az, hogy egy olyan partnert találjon, akitől megbecsülést és szeretetet kaphat. Nagyon szépen kirajzolódik a szeretethiánya (ami gyerekkorából és neveltetéséből fakad), a folyamatos megbecsülésre és elfogadásra való igénye; ezek azok a motívumok, amik kialakíthatják a másoktól való folyamatos és állandó érzelmi függést. Az is nagyon elgondolkodtató, hogy egyes esetekben fellángolt Ida önbizalma, ami kizárólag a saját szépségének tudatából állt... Semmi baj nincs azzal, ha valaki elégedett önmagával és a kinézetével (sőt, az szerintem nagyon is szükséges a lelki egészségünkhöz), de ha csak a külső, látható tényezőkre épül az önbizalmunk, önbecsülésünk, akkor ingatag lábakon fogunk állni. Illetve ennek kizárólagossága Ida esetében továbbra is erősítette a könyvben azt a sztereotípiát, hogy a nőknek hihetetlenül fontos a szépségük fenntartása és óvása, hiszen az segítheti őket igazán hozzá a „tökéletes férfi” megtalálásához, aminek ugyebár az elsődleges célnak kell lennie... Ehhez még hozzájött a már megemlített „korrajz”, mely azt sugallta többször is, hogy egy nő a férje mellett lehet csak valaki (nem egyszer megjelent a következő gondolat: „[...] ez a természet rendje, minden nőnek keresnie és találnia kell magának egy férjet.”).
„Ida olyanformán érezte világát, mint aki hosszú sóvárgás után végre eljut Olaszországba – de decemberben.”
Ezek után felmerült bennem a kérdés: kialakulhat így szegény Idának bármilyen férfival is egészséges kapcsolata? Nevezhetjük szerelemnek azt az érzelmi viszonyt, mely az előbb említett tulajdonságok és látásmódok talaján alakul ki? A könyv tulajdonképpen Ida és Csaba vívódását, egymáshoz való sikertelen közeledését mutatja be, és nem is ezzel van a problémám. Engem az zavart, hogy a könyv végére természetesen „egymásba szeretnek”, és a cselekmény szempontjából olyan hirtelen alakul ki köztük a „szerelem”, mintha Idának nem lettek volna hasonló vívódásai, nehézségei. Tehát számomra zavaróan gyorsan eljutottunk a történet végpontjáig, ellenben az átkötés, a problémák megoldása, a nehézségek feloldása nekem nem volt egyértelmű. Hogyan alakulhat ki egy egészséges kapcsolat, ha már az egyik fél megoldandó lelki problémákkal rendelkezik, és az egyenlőség a partnerek között a későbbiekben sem alakult ki? Így a befejezés csöpögött a cukormáztól, ami egy igen megkérdőjelezhető dolgot próbált leplezni: egy olyan kapcsolati dinamikát, ami nem biztosít egyenlő terepet mindkét fél számára...
A bejegyzés érdekes részéhez érkeztünk: vajon milyen személyes tapasztalatok inspirálhatták Gárdonyit az Ida regénye megírására? Kíváncsi voltam arra, hogy a történet tükröz-e bizonyos eseményeket, vonatkozásokat az író életéből; meglepetésemre azt a választ kaptam, hogy igen.
Gárdonyi élete egy szakaszán Dabronyban telepedett le, ahol a helyi plébánosnak köszönhette néptanítói kinevezését (a plébános sokszor jelentős pénzösszegekkel is támogatta őt). Ezek után a plébános könnyebben elérte, hogy feleségül vegye az állítólagos unokahúgát... Spanyol szappanoperába illő fordulat, hogy az unokahúg valójában a plébános és a házvezetőnő eltitkolt leánya volt! A lányt Csányi Máriának hívták, aki csupán 16 éves volt, mikor összeházasodtak Gárdonyival. A házasság vitákkal teli volt: az íróban egy idealizált kép élt a „tökéletes házasságról”, míg a lány ennyi idősen (és korához hűen) szórakozni és élni szeretett volna. A feleség többször is megcsalta a férjét, de Gárdonyival éveken keresztül éltek együtt. A válásra végül sor került, de előtte három gyermekük született, a válás után 10 hónappal pedig megszületett a negyedik gyermek is (aki nem az író vér szerinti fia volt) (forrás: 31 elképesztő tény Gárdonyi Gézáról, amitől lehidalsz). A rengeteg feszültséget Gárdonyi egyik mondata is hűen tükrözi, mely Csányi Máriával való kapcsolatára vonatkozik: „Ennek a házasságnak vagy válás, vagy gyilkosság lesz a vége.”
A rosszul sikerült házasság után Gárdonyiban kialakult egy platói szerelem Mátékovicsné Tóth Ilona (Mila) iránt, aki lelki társa és betegágyban gondozója volt. Gárdonyi számára Mila testesítette meg a tökéletes női eszmét, így sokak szerint ő ihlette Ida karakterét is.
Az író személyisége nagyon összetett volt, annak egy részét alkotta az, hogy több kortársa is házasságellenes nőgyűlölőnek tartotta; talán ezt támaszthatta alá az a tény, hogy első befejezett regényének a címe Nőgyűlölő volt, ami végül Cyprián néven jelent meg 1888-ban (forrás: Wikipédia).
Ezen információk birtokában az a feltételezés keletkezett bennem, hogy Gárdonyi az Ida regényében azt a történetet írta meg, melyet saját életében is szeretett volna. Talán szerette volna, hogy egy pénzügyi megegyezésen alapuló házasság szerelemben végződjön, és egy olyan nő legyen a társa, aki engedelmeskedik a férjének és apjának, továbbá az életében szereplő férfiaknak igyekszik megfelelni. Az életrajzi tények (a rengeteg csalódás és becsapottság érzése, ami valószínűleg dühvé alakult át) megindokolhatják a könyvben oly sokszor előkerülő jóindulatú szexizmust, de (ahogyan már elmélkedtem ezen) a kérdés valójában az, hogy ennek jelenlétéhez és tényéhez mi, olvasók, hogyan viszonyulunk...
A cselekmény: 60% | A szókincs: 90% | A karakterek: 65% | A borító: 95% | Összesen: 77.5%
Köszönöm szépen, hogy elolvastad a bejegyzésemet! Ha bármi kérdésed van, vagy csak szeretnéd Te is megosztani a véleményed, kérlek, írd meg nekem a komment szekcióban!
Csenge
.png)