Az életem árán is § Jodi Picoult: A nővérem húga
június 05, 2016
Amerika keleti partvidékén egy tipikus kertvárosi házban él egy tipikusnak korántsem mondható háromgyermekes család. A legidősebb testvér, Jesse már a „sötét oldalon” jár, a középső lány súlyos leukémiás, akinek életben maradásáért a két szülő ádáz küzdelmet vív; a húg, Anna pedig – a tudomány jóvoltából – eleve azért született, hogy genetikailag megfelelő donor legyen nővére számára. Amikor a beteg Kate körül forgó családi élet ellen lázadó tizenhárom éves Anna beperli szüleit, hogy önrendelkezési jogot nyerjen a saját teste fölött, minden megbolydul. A lelki örvények egyre lejjebb húzzák a jogászból lett főállású anyát, a tűzoltó-mentős-amatőr csillagász apát, a kényszerűen koraérett gyereket, sőt még az Annát képviselő fiatal ügyvédet és annak elveszettnek hitt kedvesét is. A krízishelyzetet a népszerű írónő felváltva láttatja a hét szereplő szemével, bravúrosan váltogatva az idősíkokat is. Miközben egy lebilincselő, gyors léptű regény fejezetein nevethet-zokoghat az olvasó, olyan hitelesen elevenedik meg előtte a kertvárosi otthon, a kórház, a tárgyalóterem és a tűzoltólaktanya világa, mintha dokumentumfilmet nézne. A végkifejlet pedig majdnem akkora meglepetéseket tartogat, mint egy krimi.
Nem véletlenül tartják ezt a regényt Jodi Picoult legjobb könyvének. A rövidsége ellenére velős volt, komoly mondanivalóval rendelkezett. Nagyon sokat gondolkodtam Anna családjának helyzetén az olvasás közben, de az az igazság, hogy nem nagyon tudtam dűlőre jutni. Egyrészt teljesen megértettem Anna álláspontját, másrészt pedig az anyuka, Sara oldalát is tisztán láttam. A szülőknek a legfontosabb dolog az életben az, hogy biztosítsák a gyereküknek legjobbat. A lányuk, Kate életét szerették volna megmenteni, ezért is született meg a megfelelő donor, a gyerekük Anna. Néha dühös voltam a szülőkre, mert teljesen úgy éreztem, hogy nem szeretik annyira a főszereplőnket, mint a nővérét Kate-et, nem veszik figyelembe a kívánságait annak ellenére, hogy Ő tartja életben tulajdonképpen a testvérét. Bevallom, egy kicsit felháborítónak találom, hogy Anna nem azért született meg, hogy 'igazi gyerek' legyen. Persze ilyenkor figyelembe vettem az érem másik oldalát is, a szülők kitartását, és életük célját, hogy megmentsék a leukémiás Kate-et.
A család mellett még szó volt Campbellről, vagyis Anna ügyvédjéről. Nekem nagyon szimpatikus volt a karaktere, főleg az tetszett benne, hogy minden helyzetben tudott valami humorosat szólni, és jó kedvre deríteni a többieket. Az ő múltját is megismerhettük, és azt, hogy mért lett Juliával a kapcsolata olyan, amilyen. És miért van vele mindig szolgálati kutya? Nos, talán ez az egyik leggyakrabban feltett kérdés a regényben. Brian, az apuka is a szívemhez nőtt, mivel mindkét lánya helyzetét figyelembe vette. A hobbija is csodálatos volt, szívesen olvastam azokat a részeket, amikor a csillagok történetéről mesél a lányainak.
Tetszett még az, hogy az összes karakter múltját is megismerhettük, illetve több szereplő szemszögéből is olvashattunk. Ez azért volt jó, mert így láthattuk, hogy a rossz dolgok nem mindig a velejükig romlottak, és ugyanez a helyzet a jó dolgokkal is.
Mi lett a történet vége? Egyszerűen szíven ütött az utolsó pár oldal. Nem véletlenül van a fülszövegben olyan figyelmeztetés, hogy a könyv olyan csavaros és fordulatos, mint egy krimi. Egyáltalán nem számítottam a végkifejletre, de mégis, úgy volt tökéletes, ahogy volt. Jodi Picoult nagyszerűen elvarrta a szálakat, és 'eldolgozta' a befejezetlen cselekményeket.
Megbántam volna, ha nem olvasom el, szerintem nem utoljára vettem a kezeimbe. Nagyon kíváncsi vagyok a filmre, hogyan sikerült feldolgozniuk. Sok olyat hallottam, hogy a film nem adja annyira jól át a regénynek a hangulatát, és egy csomó lényeges dolgot kihagytak a történetből. Tervben van azért a megnézése, szeretnék erről a feltevésről megbizonyosodni a saját szememmel is!
A család mellett még szó volt Campbellről, vagyis Anna ügyvédjéről. Nekem nagyon szimpatikus volt a karaktere, főleg az tetszett benne, hogy minden helyzetben tudott valami humorosat szólni, és jó kedvre deríteni a többieket. Az ő múltját is megismerhettük, és azt, hogy mért lett Juliával a kapcsolata olyan, amilyen. És miért van vele mindig szolgálati kutya? Nos, talán ez az egyik leggyakrabban feltett kérdés a regényben. Brian, az apuka is a szívemhez nőtt, mivel mindkét lánya helyzetét figyelembe vette. A hobbija is csodálatos volt, szívesen olvastam azokat a részeket, amikor a csillagok történetéről mesél a lányainak.
Tetszett még az, hogy az összes karakter múltját is megismerhettük, illetve több szereplő szemszögéből is olvashattunk. Ez azért volt jó, mert így láthattuk, hogy a rossz dolgok nem mindig a velejükig romlottak, és ugyanez a helyzet a jó dolgokkal is.
Mi lett a történet vége? Egyszerűen szíven ütött az utolsó pár oldal. Nem véletlenül van a fülszövegben olyan figyelmeztetés, hogy a könyv olyan csavaros és fordulatos, mint egy krimi. Egyáltalán nem számítottam a végkifejletre, de mégis, úgy volt tökéletes, ahogy volt. Jodi Picoult nagyszerűen elvarrta a szálakat, és 'eldolgozta' a befejezetlen cselekményeket.Megbántam volna, ha nem olvasom el, szerintem nem utoljára vettem a kezeimbe. Nagyon kíváncsi vagyok a filmre, hogyan sikerült feldolgozniuk. Sok olyat hallottam, hogy a film nem adja annyira jól át a regénynek a hangulatát, és egy csomó lényeges dolgot kihagytak a történetből. Tervben van azért a megnézése, szeretnék erről a feltevésről megbizonyosodni a saját szememmel is!
A borító: 100% (Olvasás közben vettem észre, hogy a két összefonódó fának milyen szimbolikus jelentése van...)
A karakterek: 100%
A cselekmény: 100%
A szókincs: 100%
Összesen: 100%
.png)
0 megjegyzés