Shakespeare történet újradolgozva § Marina Fiorato: Beatrice
március 10, 2017
1588-ban a tizenkilenc Beatrice della Scalát az apja a szicíliai Messinába küldi, hogy társa és nevelője legyen a nála valamivel fiatalabb unokatestvérének, Herónak, a nyájas nagybátyja, Leonato udvarában. Azon a sorsdöntő nyáron Don Pedro spanyol herceg is a szigetre látogat, és egy hónapra megszáll Messinában a kíséretével, melynek a padovai Benedetto is a tagja. Beatrice és Benedetto vidám szópárbajjal titkolják sokkal mélyebb érzéseiket, és hamarosan fülig szerelmesek lesznek egymásba, azonban egy szerencsétlen félreértés némi rosszindulattal fűszerezve közéjük áll. A két szerelmest nemsokára tengerek, háborúk, rágalmak választják el egymástól. Szicília napos déli udvaraitól a lenyűgöző északi reneszánsz városokba vezető utazása alatt Beatrice és Benedetto elmesélik történetüket. Shakespeare legnépszerűbb vígjátéka, a Sok hűhó semmiért szövegében szerepel néhány elejtett utalás, melyek izgalmas háttértörténetet sejtetnek. Vajon hogyan találkozott az élesnyelvű Beatrice és Benedetto, aki között romantikus kapcsolat szövődött, mely azonban először keserű véget ért. Vajon miért kellett elválniuk, mielőtt egymáséi lehettek volna?↓↓
Az igazság az, hogy még olvasás előtt megijedtem ettől a könyvtől. Mármint nem a történetétől, hiszen a fülszöveg alapján egy izgalmas, romantikus és fordulatos regényre lehet számítani. Az értékelések, amelyeket moly.hu-n lehetett olvasni, azoktól bizonytalanodtam el. Legnagyobb meglepetésemre viszont nekem nagyon is tetszett ez a regény. Egy Shakespeare történetet van feldolgozva, méghozzá a Sok hűhót semmiért. Végre nem egy olyan feldolgozás, amely Rómeóról és Júliáról szól... Még nem volt szerencsém elolvasni a könyv alapjául szolgáló vígjátékot, de a Beatrice után a közeljövőben szeretném ezt orvosolni, és a filmet is sorra keríteni.
Shakespeare-rel alapvetően csak annyi bajom van, hogy a történetei nem mindig szívderítőek... Sőt, hogy is mondjam, nagyon nehezen találni olyan befejezést, amely ne egy tragédiával érne véget. Ezért is lepődtem meg, amikor ebben a könyvben nem tragikusan fejeződött be a cselekmény. Jó, tudom, hogy végül is ez egy vígjáték, de hát Shakespeare-ről beszélünk, nem igaz?
„– Ragadd meg a szerelmet, amikor csak lehet!”
Már csak azért is öröm volt ezt a könyvet olvasni, mert gyönyörű tájakon játszódik! Az írónő hitelesen és csodálatosan mutatta be Szicília napsütötte tájait, szinte éreztem a napsugarakat az arcomon, a párás, meleg szellőt, amely a tenger illatát hordozza magával... Egyszóval igazán lélekmelengető leírások voltak benne, kedvet kaptam egy kis olaszországi kiruccanásra.
Ahogy a borító elején is olvashattuk, tényleg érezni lehetett nemcsak az illatokat, de az ország hangulatát és a sodró erejét is. Ahányszor jártam már Itáliában, annyiszor éreztem azt, hogy az emberek szabadon viselkednek, belevágnak új kalandokba, és nem félnek a jövőtől. Ezt a karaktereken is megtapasztalhattam, mindegyikük gondtalanul, néha már nagyon is felelőtlenül cselekedtek. Beatrice személyisége egészen szimpatikus volt, nem törődött a mások pletykás és egyben elítélő véleményével (ez nem csak ma számít nagy dolognak). Bár néha már kicsit sok volt számomra a sok élcelődés, olyanokat mondott, amiket Ő sem vélt igaznak, előbb beszélt, mint gondolkodott. És mi a helyzet a hősünkkel, Benedetto-val? Vele nem volt nagyobb bajom, ritka az olyan, amikor egy férfi szereplő viselkedése szimpatikusabb, mint egy női szereplőé.
„Tanto traffico per niente.
Szicíliai mondás volt, de én azért így is megértettem. Sok hűhó semmiért.”
Nem csak a Sok hűhó semmiért történetét fedezhettem fel ebben a könyvben, hanem megjelent még egy más Shakespeare sztori mellékszálként. Bizony, jól gondoljátok, hogy a Rómeó és Júlia volt az... Viszont számomra ez egyáltalán nem volt zavaró, szerintem az írónő nem pörgette túl ezt az egészet, pont annyi dolgot említett meg, amely nem számított soknak. A történetben nagy szerepe van még a Scopa kártyajátéknak, szívesen kipróbálnám egyszer én is.
A történet eleje és vége izgalmas, pörgős és kiszámíthatatlan volt, a közepe viszont kicsit lelassult. Marina Fiorato helyében nem nyújtottam volna túl ezt a könyvet, szerintem ha kihagyott volna egy-két részt, akkor is egy kerek, egész cselekményt kaptunk volna. Ne számítsatok egy komoly, világmegváltó mondanivalóval rendelkező történetre, csak merüljetek el az olasz világban, életérzésben! Mindenesetre nagyon élveztem olvasni, biztosan sorra kerítek még egy-két regényt az írónőtől, már fel is pakoltam párat a virtuális kívánságlistámra.
A borító: 100%
A cselekmény: 75%
A szókincs: 100%
A szereplők: 88%
Összesen: 90.75%
.png)
0 megjegyzés