Egy gyűrű mindfölött § J.R.R. Tolkien: A Gyűrű Szövetsége (Gyűrűk Ura 1.)
október 29, 2017
A Gyűrűk Ura tündérmese. Mégpedig – legalábbis terjedelmét tekintve – alighanem minden idők legnagyobb tündérmeséje. Tolkien képzelete szabadon, ráérősen kalandozik a három vaskos könyvben, amikor a világ sorát még nem az ember szabta meg, hanem a jót és szépet, a gonoszat és álnokot egyaránt ember előtti lények, ősi erők képviselték. Abban az időben, amikor a mi időszámításunk előtt ki tudja, hány ezer, tízezer esztendővel a Jó kisebbségbe szorult erői szövetségre léptek, hogy a Rossz erőit legyőzzék: tündék, féltündék, az ősi Nyugatfölde erényeit őrző emberek, törpök és félszerzetek, erdőtündék fogtak össze, hogy a jó varázslat eszközével, s a nagy mágus, Gandalf vezetésével végül győzelmet arassanak, de épp e győzelem következtében elenyésszen az ő idejük, s az árnyak birodalmába áthajózva átadják a földet új urának, az ember fajnak. Különös világ ez az emberfölötti – vagy emberalatti – lényekkel benépesített Középfölde. Anyagi valósága nincs. Baljós, fekete várai, csodás fehér tornyai, fullasztó, sűrű erdei, gyilkos hegyei, sötét mélységei gondoskodnak róla, hogy egy pillanatig ne érezzük magunkat a fogható valóság közegében. Különös, hisz ebben a mesevilágban, ahol oly ékesen virágoznak a lovagi erények, véletlenül sem találkozunk az emelkedett eszményeket hirdető kora középkori lovagvilág fonákjával, az eszmények máza alatt a könyörtelen társadalmi tagozódással, elnyomással, nyomorral, létbizonytalansággal; ebben a külsőre feudálisnak tetsző világban jó is, rossz is vele születik a szereplőkkel, ott rejlik a szívük mélyén; a könyv személytelen szereplője a morál, az pedig kiben-kiben belső parancs. ↓↓
A sorozat előzményeivel év elején ismerkedtem meg, tulajdonképpen akkor olvastam először a világ egyik leghíresebb írójától, Tolkine-tól. A Hobbit felülmúlta minden várakozásomat, szerettem elveszni a sorokban, a törpök, Gandalf és Bilbó kalandozásaiban. Írtam is róla egy kritikát, ha kíváncsi vagy a bővebb értékelésemre, itt elolvashatod.
Nagy reményekkel álltam neki a Gyűrű Szövetségének is, hiszen a történet a Hobbit c. regény folytatását dolgozza fel, alig vártam, hogy ismét beléphessek Középfölde rejtelmes és csodálatos világába. Itt viszont bevallom, csalódnom kellett, valahogy nem éreztem olyan jónak a történetet, mint amilyen az „elődje” volt. Bíztam abban, hogy a igen nagy méretű oldalszám csak jóval tud szolgálni. Sajnos ez a kívánságom nem teljesült, bár igen sok vándorlásban, eseményben volt részem a szereplőkkel (tulajdonképpen az egész könyvben egy bizonyos hely felé igyekeznek), több volt a túlnyújtott rész, mint az izgalmas. Főleg az elején éreztem ezt, de sajnos a későbbiekben is előfordult.
„Veszélyes dolog kilépni az ajtón, Frodó. Csak rálépsz az Útra, és ha nem tartod féken a lábadat, már el is sodródtál, ki tudja, hová.”
Nem magával az alaptörténettel van a problémám; nagyon is jó ötletekkel van tele a könyv, viszont ahogy az előbb is említettem, a kivitelezés nem lett a legjobb, legalábbis a Hobbithoz képest jóval lassúbb lett. A másik dolog, amely számomra nagyon zavaró volt még, azok a szereplők voltak. A megpróbáltató, nehéz helyzetekben semmilyen érzelmet nem mutattak egymás, és a külvilág felé, elég furcsa volt, mikor elvesztettek számukra egy kedves személyt, majd pedig egy-két órával később boldogan, vagy legalábbis teljes lelki nyugalommal vándoroltak tovább az úti céljuk felé. De ez csak egy eset volt a sok közül, a párbeszédekből szintúgy hiányoztak az érzelmi megnyilvánulások, néha olyan volt, mintha a karakterek robotok lennének...
Most kicsit térjünk át a pozitívumokra, mert eddig nem sok jót sikerült ebben a bejegyzésben megemlítenem. Tisztában vagyok azzal, hogy Tolkien rengeteg elrejtett szimbólumot, utalást használ történeteiben, ez a könyv is sokkal élvezhetőbb lett volna számomra, ha az olvasás kezdete előtt kicsit kutakodom a témában. Mindenesetre ha sort szeretnék majd keríteni a további részekre, biztosan így fogok tenni.
Középföldére, illetve az egész regényvilágra alapos és logikus kidolgozottság volt jellemző. Anyukám az egyik legnagyobb Tolkien-rajongó, akit ismerek, neki köszönhetem, hogy megismerkedtem az íróval, könyveivel és természetesen az elmaradhatatlan filmadaptációkkal... Szóval már gyerekkoromban is rengeteget mesélt nekem a Gyűrűk Ura sorozatról, és az előzménykötetről, a Hobbitról. A legmegdöbbentőbb tény az volt számomra, hogy Tolkien egy teljesen új nyelvet hozott létre, komplett nyelvtani szabályokkal, ábécével. A regény világáról ne is beszéljünk, találunk térképeket, történelmi eseményeket, külön időszámítást, és még sok-sok elképzelhetetlenül fantasztikus dolgot, amely segít minket a cselekmény megértéseben, Középfölde megismerésében. Éppen a sok név, leírás miatt kell nagyon odafigyelni olvasás közben, könnyen belekavarodik az ember az eseményekbe, és az új szereplőkbe.
Biztosan észrevettétek, hogy elég vegyesek az érzelmeim ezzel az olvasmánnyal kapcsolatban, de mégis, ha valaki esetleg kedvet kapna a sorozat olvasásához, azt egyáltalán nem szeretném eltántorítani a céljától. Csak az elején kell túllendülni, utána már beindul a cselekmény, illetve tényleg egy gyönyörűen kidolgozott világnak lehetünk a részesei.
„Az itt jelenlévőknek a felét sem ismerem fele olyan jól, mint szeretném, és a fele részüket se szeretem fele annyira, mint ahogy megérdemelnék.”
Biztosan észrevettétek, hogy elég vegyesek az érzelmeim ezzel az olvasmánnyal kapcsolatban, de mégis, ha valaki esetleg kedvet kapna a sorozat olvasásához, azt egyáltalán nem szeretném eltántorítani a céljától. Csak az elején kell túllendülni, utána már beindul a cselekmény, illetve tényleg egy gyönyörűen kidolgozott világnak lehetünk a részesei.
A cselekmény: 70%
A szereplők: 70%
A szókincs: 95%
A borító: - (Mivel több kiadás van, és azoknak a borítói elég eltérőek, ezt a pontot most kihagynám.)
Összesen: 78.33%
.png)
0 megjegyzés