Nemcsak az emberek mesélnek § Ruth Hogan: Az elveszett tárgyak őrzője
május 05, 2018
Ha londoni sétáikat felidézve eszükbe jut egy görnyedt alak, aki a fejét lehajtva a járdákat és a csatornalefolyók környékét kutatja, akkor önök minden bizonnyal Anthony Peardew-val találkoztak. A férfi harminc évvel ezelőtt elveszített egy medált, amelyet a menyasszonyától, Therese-től kapott. Ugyanazon a napon a sors váratlanul elragadta tőle a szeretett kedvest is. Ettől kezdve Anthonyt csak a remény élteti: ha sikerül rátalálnia az ékszerre, talán élete tragédiáját is egy csapásra semmissé teheti. Magányában az elvesztett, olykor jelentéktelennek látszó tárgyak gyűjtése mellett novellák írásával tölti ki napjait. Megszállottan dolgozik talált kincseinek különleges történetein. Házvezetőnője, a hányatott sorsú Laura maga is szinte egy Anthony megmentett darabjai közül. Idővel az ő feladata lesz, hogy a gondosan katalogizált tárgyakat visszajuttassa az eredeti tulajdonosukhoz. Be kell azonban látnia, hogy nem zárkózhat be örökre az író dolgozószobájába, ki kell használnia a kínálkozó lehetőségeket, hogy otthonossá tegye a saját életét. Ruth Hogan zseniálisan megkomponált történetében a fantasztikum és a valóság egymásba játszó szálai megható 21. századi mesét alkotnak. Az elveszett tárgyak őrzője az újrakezdés ígéretét hozza az elveszetteknek, és reményt ad az örök keresőknek. ↓↓
Valami ilyesmiről szól a fülszöveg is, de sajnos hazudnom kellene, ha azt mondanám, hogy ez állt a cselekmény középpontjában. Nagy reményeim voltak a történethez, de bevallom őszintén picit csalódnom kellett. Persze nem számítottam egy igazán mély, filozófiai kérdéseket boncolgató regényre, de azért elvárásaimban szerepelt egy mérce, amit sajnos nem sikerült a könyvnek megütnie.
Hogy megfelelően tudjam érzékeltetni kifogásaimat, először az alapokról, felépítésről kell pár szót ejtenem. Alapvetően a cselekmény két szálon fut, látszólag nem kapcsolódnak egymáshoz. Az egyik a jelent mutatja be, amelyben a főszereplő Laura, aki egy híres író (Anthony Peardew) házvezetőnője volt. Az író mániákusan gyűjtögette a mások által elvesztett tárgyakat, amelyeknek meg szerette volna találni eredeti tulajdonosukat. Anthony viszont meghal, a feladatát pedig Laurának adja tovább. És itt jön elő az első problémám: a főhősnő egyáltalán nem volt szimpatikus, a folytonos nyafogásával és szenvedésével kikergetett a világból... De ez csak egy csepp volt a tengerben, ellensúlyozta rossz érzésemet a másik cselekményszál.
„Miután először látták a Tortúra című filmet, vacsora közben azzal viccelődtek, mely írókat küldenék el Kathy Bateshez továbbképzésre.”
Az ugyanis nagyon ügyesen volt megírva, és a történet is érdekes, pörgős volt. Igazán meghatódtam, mikor azokat a fejezeteket olvastam, örültem volna, ha nagyobb szerepe lenne, nem pedig kiegészítésként futna a Laura-Anthony páros mellett. Már az első oldalakon sejteni lehet, hogy az írónőnek van valami célja ezzel a történetvezetéssel, szerintem mindenki számított arra, hogy előbb-utóbb összeér a cselekmény. Szerencsére ez meg is történt, bár nem úgy, ahogyan számítottam rá. Azt hittem, valami óriási csattanó lesz (erre utaltak a jelek), de érdekes módon nem így lett. Ebben az esetben jobb döntés lett volna, ha Ruth Hogan nem bonyolítja túl a sztorit, kicsit olyan érzésem volt, mintha egy hatalmas, gyönyörű lezárást szeretett volna létrehozni, ezért belesűrített minél több fordulatot, mozzanatot regényébe. De néha az egyszerűbb több.
Ahogy már előzőleg is említettem, nem az állt a középpontban, amit a fülszöveg hirdetett. Nagyon minimális szerepe volt az elveszett tárgyaknak, tulajdonképpen ez csak a keretet adta egy limonádé és romantikus könyv megírásához. Ezt sajnálom a legjobban, mert teljesen izgatott voltam olvasás előtt, hogy vajon milyen titkok kerülnek felszínre a kutakodás-nyomozás közben. Nem örültem, hogy átfordult ez a dolog Laura párkapcsolati problémáira, főleg úgy, hogy a főhősnőnek nem volt olyan megszólalása, amelyből ne sugárzott volna az elégedetlenség. Mintha egy kamasz életét követtem volna nyomon, nem pedig egy 30-40 éves nőét.
Ahogy már előzőleg is említettem, nem az állt a középpontban, amit a fülszöveg hirdetett. Nagyon minimális szerepe volt az elveszett tárgyaknak, tulajdonképpen ez csak a keretet adta egy limonádé és romantikus könyv megírásához. Ezt sajnálom a legjobban, mert teljesen izgatott voltam olvasás előtt, hogy vajon milyen titkok kerülnek felszínre a kutakodás-nyomozás közben. Nem örültem, hogy átfordult ez a dolog Laura párkapcsolati problémáira, főleg úgy, hogy a főhősnőnek nem volt olyan megszólalása, amelyből ne sugárzott volna az elégedetlenség. Mintha egy kamasz életét követtem volna nyomon, nem pedig egy 30-40 éves nőét.
„– Mindannyian apró kis porszemek vagyunk ezen a világon. Nem nyerhetünk mindig, és nem is lehetünk mindig boldogok. De van valami, amit mindig megtehetünk: törekedhetünk a győzelemre és a boldogságra.”
Egyensúlyra törekedvén megint előhozakodnék egy dicsérettel, hogy ne egyfolytában csak a könyv hátrányosságait vegyem górcső alá. Az írónőről sok mindent el lehet mondani, de azt nem, hogy nem értene a hangulatteremtéshez. Szerettem a leírásait olvasni, nagyszerűen megjelenítette az elmúlt idők, a nosztalgia és őszinte szerelem érzését. Úgyhogy ezeket, és a múltban játszódó részeket nagyon jó volt sorra keríteni.
A legszívesebben a mellékszereplők életéről olvastam volna többet, kár, hogy nem ők kaptak jelentősebb szerepet. Viszont Ruth Hogan mentségére legyen szólva, ez volt az első alkotása az írói pályafutása során. El tudnám képzelni, hogy esetleg megírja folytatásként a többi karakter történetét, én szívesen megismerkednék velük.
Ha egy kis könnyed olvasmányra vágysz a sűrű hétköznapokon, akkor ez tökéletes választás lehet, ráadásul ha szereted a romantikát, akkor semmiképp se hagyd ki!
A borító: 100%
A cselekmény: 75%
A karakterek: 80%
A szókincs: 90%
Összesen: 86.25%
.png)
2 megjegyzés
Ó :( Te vagy a második blogger, aki némi csalódással tette le a könyvet. Én is megvettem a Könyvfesztiválon (te voltál?), és az a ruha is úgy tetszett, de most kicsit megijedtem :D ettől függetlenül persze lehet, hogy én meg pont oda és vissza leszek érte, de azért sajnálom, hogy egyre inkább ez a visszajelzés :( Viszont az tényleg jó, hogy elsőkönyves író, és csiszolódhat :)
VálaszTörlésÉn is voltam könyvfesztiválon (élménybeszámolóm már elérhető), és tényleg gyönyörű volt az a ruha, meg a könyvborítós kitűző is jó ötlet volt! Szerintem mindenképp olvasd el, kellemesek a leírások, egy-két rész is nagyon érdekes, de nem egy filozófiai kérdéseket feszegető olvasmány. :/
TörlésEgy-két napja jelent meg az írónő legújabb regénye, kíváncsi vagyok rá, hogy milyen lehet, reméljük hamarosan hozzánk is eljut! (: