Az előző életünk nyomában § Sharon Guskin: A felejtés ideje
augusztus 07, 2018
A könyv, amelyről azelőtt még sosem hallottam, csupán egy hatalmas kutakodás közben találtam rá a Libriben, és fogtam először kézbe. Történt már veletek olyan, hogy egy regény „keresett meg” Titeket, nem pedig fordítva? Velem pont ez a helyzet állt elő, ha nem vettem volna meg ezt az olvasmányt, akkor még azon a napon nem bonyolódtam volna bele egy olyan beszélgetésbe, amelyre akkor nagyon nagy szükségem volt... Bár nem ezt szeretném kifejteni ebben a bejegyzésben, azt gondoltam, mégis megemlítem nektek, hiszen az a bizonyos beszélgetés elválaszthatatlanul kötődik a történet témájához és keretéhez, a reinkarnációhoz.
Ha az a fajta ember vagy, aki sikítva rohan el idegességében, mikor meghallja ezt a szót, kérlek most kivételesen ne tedd ezt! Nem is tagadom, ha a reinkarnáció előkerül bármilyen szituációban, akkor általában kétféle viselkedéstípus áll elő: amelyet előbb említettem, és ennek ellentéte, a nyitottabb gondolkodásmód.
Nem szeretnék senki fölött ítéletet mondani, de szerintem ehhez a történethez a második típus lenne a helyes hozzáállás mindenki részéről. Ugyanis a cselekmény rengeteg kérdést tár fel, és a nagy részüket nyitottan is hagyja. Ezt nem lehet annak a számlájára írni, hogy az író nem fejezte be volna rendesen a munkáját. Véleményem szerint azok a regények fantasztikusak és igazán elgondolkodtatóak, amelyek nem próbálják meg minden áron meggyőzni az olvasót az igazukról, hanem hagyják, hogy a leírtak alapján alakíthassuk ki saját véleményünket és nézeteinket. A felejtés ideje pedig pont ebben erős, és azt hiszem ezt a témát nem is lehet máshogyan feldolgozni.
„Így most nem háríthatta tovább a felmerülő kérdéseket: Mi a jelentősége annak, hogy az újjászületett lélek újraéli az előző élet szenvedéseit? Mi ennek az értelme? Mit jelent?”
Egy hosszú-hosszú bevezetés és „felkészítés” után térjünk is rá magára a cselekményre, hiszen gondolom a legtöbbetek ezért tévedt erre a bejegyzésre. A történetet nagyon alapos háttérmunka előzte meg, Sharon Guskin egészen biztosan hatalmas kutatómunkát csinált a reinkarnációval kapcsolatban, a leírtakon is érződik a stabil, nem találgatásokra épített alap. A fejezetek előtt egy-egy rövid és igaz történetet olvashattunk olyan gyermekekről, akikkel a lélekvándorlás már előfordult. Nagyon szerettem ezekbe belemélyedni, szerintem kifejezetten jót tett a könyvnek, hogy „megtörték” ezek a valós esetek.
A felejtés ideje nemcsak azért igazán értékes és becsülnivaló, mert alázatosan és nyitottan közeledik a témához, hanem maga a történet is hihetetlen izgalmasra sikeredett, a reinkarnáció-szál nélkül, önmagában is tökéletesen megállná a helyét.
A könyv elsősorban az anya-gyermek kapcsolatot részletezi ki jobban, nagyon érdekes, de egyben megrázó is volt arról olvasni, milyen érzés is lehet, ha a gyereked másik élet és szülők után vágyakozik. A végkifejlet szíven ütött, nem egy könnyű, nyári olvasmányt alkotott az író. Ha már Sharon Guskin-nál tartunk, muszáj megemlítenem, hogy egy debütáló regényhez képest ez egy mestermunka! A stílusára nem lehet panaszom, a cselekménnyel kapcsolatban kivetnivalót nem találtam, és ahogyan már előbb is említettem, látszott az íráson, hogy hatalmas kutatómunka áll a háttérben. Nem véletlen, hogy a borítón Jodi Picoult ajánlása jelenik meg, ugyanis tényleg az Ő regényeihez tudnám A felejtés idejét a legjobban hasonlítani.
Lezárásként még visszatérnék egy kicsit a könyv témájára. Akik hisznek a lélekvándorlásban, azok a történet által bizonyosságot fognak nyerni, a kételkedők pedig elbizonytalanodást. Az a fontos, hogy nyitott elmével kezdjetek neki, és ha vannak esetleg ellenérveitek, próbáljátok azokat az olvasás idejére félretenni. Ugyanis ez az olvasmány nem meggyőzni szeretne, csupán el akar bennünk indítani egy gondolatfolyamot, amelyet mindenki a saját meggyőződés és kedve szerint alakíthat a későbbiekben.
A könyv elsősorban az anya-gyermek kapcsolatot részletezi ki jobban, nagyon érdekes, de egyben megrázó is volt arról olvasni, milyen érzés is lehet, ha a gyereked másik élet és szülők után vágyakozik. A végkifejlet szíven ütött, nem egy könnyű, nyári olvasmányt alkotott az író. Ha már Sharon Guskin-nál tartunk, muszáj megemlítenem, hogy egy debütáló regényhez képest ez egy mestermunka! A stílusára nem lehet panaszom, a cselekménnyel kapcsolatban kivetnivalót nem találtam, és ahogyan már előbb is említettem, látszott az íráson, hogy hatalmas kutatómunka áll a háttérben. Nem véletlen, hogy a borítón Jodi Picoult ajánlása jelenik meg, ugyanis tényleg az Ő regényeihez tudnám A felejtés idejét a legjobban hasonlítani.
Lezárásként még visszatérnék egy kicsit a könyv témájára. Akik hisznek a lélekvándorlásban, azok a történet által bizonyosságot fognak nyerni, a kételkedők pedig elbizonytalanodást. Az a fontos, hogy nyitott elmével kezdjetek neki, és ha vannak esetleg ellenérveitek, próbáljátok azokat az olvasás idejére félretenni. Ugyanis ez az olvasmány nem meggyőzni szeretne, csupán el akar bennünk indítani egy gondolatfolyamot, amelyet mindenki a saját meggyőződés és kedve szerint alakíthat a későbbiekben.
A cselekmény: 95%
A borító: 100%
A szókincs: 95%
A karakterek: 95%
Összesen: 96.25%
.png)
0 megjegyzés