Budapest, 1896. 

A város a millenniumi ünnepségek lázában ég. A békebeli Monarchia minden zugából tízezerszám tódulnak az emberek, hogy megcsodálják az ezeréves Magyarország egybehordott kincseit. Köztük van a Marosvásárhelyről érkezett, 16 éves Hangay Emma kisasszony is, akinek a rendezvények második napján nyoma vész. 

Négy évvel később titokzatos távirat érkezik az azóta is gyászoló, idős édesapa, Hangay Árpád címére: a különös üzenetet Emma, a rég halottnak hitt lány küldte! Az ekkor 17 éves Mili kisasszony, Emma húga azonnal a fővárosba utazik, hogy nővére keresésére induljon. 

A talpraesett, éles eszű lány nem sejti, hogy midőn felszáll a vonatra, rémálmokhoz hasonló kalandok sora veszi kezdetét, melyek kibogozásában egyetlen támasza a jó hírű, ám igen zord természetű mesterdetektív, Ambrózy Richárd báró lesz.

„A szereplők olyan elevenek, szinte lelépnek a lapokról. Elég néhány szó, és megtörténik a csoda: máris a múlt század fordulójának lüktető világvárosában találod magad, különös, borzongató kalandok kellős közepén. Szívből ajánlom egyhangú hétköznapokra és pihentető hétvégékre!” – Katona Ildikó, hivatásos könyvrajongó

Régen nem szerettem magyar íróktól olvasni, de mára ez teljesen megváltozott. Szívesebben veszem a kezembe a hazai írók regényét, mert Ők mindig tudnak valami új dolgot mutatni, nincs bennük semmilyen sablonosság. Ez az egész nálam Kemese Fannival kezdődött, de meglepődve tapasztaltam, hogy Böszörményi Gyula stílusa is ugyanannyira magával ragadott, mint az írónőé.

Mikor megláttam ezt a könyvet, akkor a cím fogott meg elsősorban. Nagyon szeretem a krimiket, egyfolytában a gyilkoson szokott járni az eszem, így nem is volt kérdés, hogy ezt a regényt kérem karácsonyra. Szerencsére az angyalkák tudták, hogy mit szeretnék, így 24-én este már el is kezdhettem olvasni. Elég lassan haladtam vele, az év utolsó napján sikerült vele végeznem.

A könyv eleje nagyon tetszett, hiteles képet kaphattunk a magyar szobaberendezésekről, és a város kinézetéről. Külön dicséretet érdemel az író, mivel a régi szavakat is beleszőtte a történetbe, így tökéletesen oda tudtam magam képzelni az 1900-as évekbe. Nemcsak a beszédstílust elevenítette fel, hanem valós személyeket is. Még a mellékszereplők is "elevenek" voltak, a lábjegyzetből megtudhattuk, hogy kik is voltak Ők.

A történet eleje és vége csupa izgalom volt, a lapok csak úgy peregtek az ujjaim között. A közepét viszont egy kicsit lassúnak és vontatottnak éreztem. Akkor már sok volt számomra a leírás és a párbeszéd. A befejezés nagyon ütősre sikeredett. Természetesen függővéggel végződött, de senki nem gondolta volna, hogy ez történt Emmával, az idősebb testvérrel.

Ennek a könyvnek a hangulatát olyan bevezetésszerűnek éreztem, ezért biztos vagyok benne, hogy a második kötetben nem lesz hiány nyomozásból és izgalomból.

Ambrózy báró karaktere nem volt annyira szimpatikus, ezért egyet tudtam érteni Milivel. Engem is nagyon zavar, hogy elítéli a nőket... Mili viszont hozzánőtt a szívemhez, talpraesett volt, és nem pedig "úri kisasszonyka". Nem riadt vissza a kalandtól, olyan bátor volt, mint maga a báró.

Összességében nagyon tetszett a könyv, le tudta kötni a figyelmemet, de szerintem még egy kicsit várok a második rész elolvasásával. Nem szeretném egyből elkezdeni, most egyenlőre megpróbálkozok valami mással, és majd talán utána fogom olvasni a folytatást. (:

Nemrég valaki egy nagyon jó ötletet adott a blogolással kapcsolatban: mi lenne, ha minden könyvértékelés végén szempontok szerint százalékolnék, például a borítót vagy a tartalmat. Sok blogosnál láttam már ehhez hasonlót, csak ők egytől ötig pontoznak, vagy csillagoznak. Így ha nektek sincs időtök végigolvasni a hosszú bejegyzést, akkor csak az értékeléshez kell görgetnetek.