Skócia legendái, avagy a selkie története § Elizabeth Gifford: A tenger háza
november 02, 2016
Két éve csücsül már a polcomon ez a könyv, várva arra, hogy sok félbehagyás után végre kézbe vegye valaki, és becsületesen végigolvassa. Pár napja eljött ennek az ideje, hirtelen felindulásból elkezdtem, majd pedig képtelen voltam letenni. Annyira féltem a sok negatív kritikától, de végül sikerült elvonatkoztatnom magam tőlük.
A fiatal Ruth és férje beköltöznek Tigh na Mara-ba, vagyis a tenger házába, ami egykor parókiaként szolgált. A házfelújítás során egy mitikus tetemre bukkannak, amely legendákat igazol. Ruth belevág a nyomozásba, hogy kiderítse az igazságot. Kutatása során megismeri Alexander tiszteletes (1700-as évek) életét, és egyben titkait. Nemcsak a múltbéli rejtélyeket oldja meg, hanem a saját életét is újra át kell gondolnia, értelmeznie. Vajon sikerül kiderítenie az igazságot, illetve elfogadnia önmagát?
Ahogy az előbb is említettem, azért húztam el ennek a regénynek az olvasását, mert megijesztett a sok negatív kritika és értékelés. Nem szerettem volna a könyvvel kínlódni, és hetekig olvasni... Utálok félbehagyni történeteket, szóval ez a lehetőség sem játszott volna. Viszont legnagyobb meglepetésemre nem vált be a félelmem. Sokkal jobban tetszett, mint amire számítottam, sőt az eleje kitűnően volt megírva! A cselekmény a kezdeteknél pörős volt, a sztori is viszonylag gyorsan bontakozott ki a szemünk előtt.
A közepe felé tényleg volt egy kis lassítás, ahogyan sokan a kritikákban említettek, viszont a lapossága a "vihar előtti csendnek" tudható be. A vége nagyon nagy meglepetést tartogatott, az írónő olyan ügyesen keverte a lapokat, ahogy csak kapkodtam a fejemet! Nem ilyen befejezésre számítottam, pozitív csalódás volt számomra. Az is nagyon tetszett, hogy minden szál el lett varrva, nem maradt semmilyen kérdés nyitottan. Szeretem az ilyen befejezéseket, bárcsak többet olvashatnék belőlük!
Imádom a skót tájakat, hagyományokat és történeteket! A történet bővelkedett ezekben, új dolgokat, legendákat ismerhettem meg. Ahogy a bejegyzés címében is látszik, az írónő főleg a selkiek, másnéven a fókaemberek eredetét vette górcső alá (ismertebb nevén a sellőket). Mindig is szerettem ezeket a mitikus lényeket, talán ez az egyetlen olyan varázslény, amelynek a létezésében látok egy kis realitást.
Na de hogyan állunk a szereplőkkel? Hát, talán itt van a regény legvérzőbb pontja. Ruth még a történet végére sem került közelebb hozzám, régen találkoztam már ennyire ellenszenves karakterrel. A dühkitöréseire hiába adott okokat Elizabeth Gifford, azok közel sem voltak helytállóak. Szegény embereket, akik a környezetében voltak, nagyon sajnáltam... Moira volt talán az egyetlen, akit igazán megkedveltem, így örültem, amikor 'happy end' lett számára a történet.
Összefoglalva nem volt rossz a könyv, de azért a kedvenceim közé sem került be. Meg kell hagyni, a vége valami fenomális volt, de azért volt egy-két olyan rész, amelyet szívesen megváltoztattam volna. Ha Te is olyan helyzetben vagy, mint én voltam, hogy nem mersz belekezdeni, akkor ne habozz! Tanulj az én hibámból, ne a kritikák befolyásoljanak olvasás előtt!
A borító: 100%
A cselekmény: 65%
A karakterek: 68%
A szókincs: 100%
Összesen: 83.25 %
.png)
0 megjegyzés