A halálos titok őrzői § Marina Fiorato: A muránói üvegfúvó
április 08, 2017
VELENCE, 1681: A köztársaság éltető ereje az üvegfúvás, és a velencei tükrök az aranynál is értékesebbek. A vérengző Tízek tanácsa féltékenyen őrzi titokzatos módszerüket, s ezáltal a muranói üvegfúvókat is, akik gyakorlatilag bebörtönözve élnek a lagúnák egy szigetén. Ám a legtehetségesebb üvegművész, Corradino Manin eladja a titkot és ezáltal a lelkét is a Napkirálynak, a francia XIV. Lajosnak, hogy új jövőt teremtsen leányának... NAPJAINKBAN: Évszázadokkal később leszármazottja, Nora Manin boldogtalan londoni élete elől menekül Velencébe – elhatározta, hogy ősei városában folytatja életét és a családi mesterséget. Miközben élete egyre jobban kiteljesedik és számtalan rég eltemetett titokra derít fényt, rájön, hogy a múlt talán soha nem lesz olyan áttetsző, mint a kifújt üveg… Corradino és Nora Manin sorsa az időn átívelve összekapcsolódik, és mikor szörnyű titkok kerülnek napvilágra, a lány megérti, hogy csak akkor lelhet békére, ha tisztára mossa őse nevét. A valós személyeket bemutató reneszánsz korszakban és napjainkban párhuzamosan játszódó izgalmas történet a világ egyik legszebb városába repíti az olvasót, aki úgy érzi, a két főhős társaságában maga is bejárja Velence gyönyörű tereit és utcáit.↓↓
Marina Fiorato írónőben másodszorra sem csalódtam. Már a Beatrice című könyvénél (ha el szeretnéd olvasni az értékelésemet, itt teheted meg) is megismerhettem Olaszország tájait, Szicíliába barangolhattam el. Ebben a történetben pedig Velencét és Muránót ismerhettem meg közelebbről. Már jártam mindkét városban, viszont nem is emlékeztem hogy ilyen csodálatos házakkal, utcákkal és látképpel rendelkeznek. Hallottam már a muránói üvegfúvók mesterségéről, de csak nagy vonalakban, a munka folyamatáról illetve őrzéséről nem sokat tudtam. Így meglepetésként ért, mikor kiderült, hogy a 17. században, amikor az üvegfúvás a fénykorát élte, nagyon szigorúan őrizték a folyamat lépéseit. A Tízek Tanácsa felügyelte a dolgozókat, akik elszigetelten éltek az emberektől Muránó városában, hogy titokban dolgozhassanak. Persze mehettek közösségbe, vagy a közeli városokba, viszont minden lépésüket megfigyelték, ellenőrizték, hogy kivel találkoznak, beszélgetnek, leveleznek... Egy szó, mint száz, aki erre a munkára adta a fejét, az már örökre megpecsételte a sorsát. Ebben az időszakban élt Corradino Manin, a kor leghíresebb üvegfúvója, aki megfejtette a tükörkészítés titkát. A folyamat részletezésébe nem szeretnék belemenni, mivel én biztosan nem tudnám olyan hitelesen és izgalmasan leírni az elkészítést, mint Marina Fiorato írónő. Viszont annyit megemlítenénk, hogy a Versailles-i Tükörpalota is többek között az Ő keze munkáját dicséri.
„Figyelte, ahogy az üveg, akár egy kaméleon, változtatja a színét: előbb lángoló vörös volt, majd rózsaszínes, narancssárga, borostyánszínű, sárga, majd végül, ahogy
kezdett kihűlni, fehér.”
A történet két szálon fut: ahogy az előbb is említettem, az írónő bemutatja a híres üvegfúvó életét, és párhuzamosan elolvashatunk a leszármazottjáról, Leonoráról, ahogyan új életet kezd Velencében. Szeretem az ilyen „kettős-megoldásokat”, így összehasonlíthattam a két szereplő életét, párhuzamot vonhattam az életük történései között. Ha választanom kellene, akkor azt mondanám, hogy a Corradino Manin-szál jobban tetszett. Olvasás közben is kitűnt, hogy az Ő részébe sokkal több energia és kutatómunka van fektetve, mint a jelenben játszódó szálba. Nagyon élveztem ennek a mesterségnek a részletes bemutatását, úgy tárta elénk Marina Fiorato a folyamatokat, hogy ehhez a szakmához nem értő embereknek is élvezetesek legyenek a leírások. Nem mondom, hogy a napjainkban játszódó cselekmény nem volt jó (azt is nagyon élveztem), csupán „éretlennek” és túl idealizáltnak tűnt a múlthoz képest.
„Velence egy prizma. A fény fehéren hatol belé, majd a szivárvány összes színeiben pompázva hagyja el. Minden megváltozott körülöttem. Én is megváltoztam.”
A fülszöveg tényleg nem hazudik: sikerült Velencét bejárnom keresztül-kasul, úgy hogy közben nem mozdultam ki a kényelmes fotelomból. Sőt, még az üvegfúvó műhelyekbe is benéztem, ahol eddig még nem is voltam. Szóval egy varázslatos utazáson vehettem részt a könyv által, nem bántam meg, hogy elolvastam! Ezt szeretem egyébként a jó történelmi regényekben: mind a helyszínt, mind a kort, amelyben a történet is játszódik, hitelesen és izgalmasan mutatják be, kiszakítanak a hétköznapokból egy kis időre. Minden Olaszországért és romantikáért rajongó olvasómnak teljes szívemből tudom ajánlani ezt a nagyszerű olvasmányt!
A borító: 100%
A cselekmény: 85%
A szereplők: 93%
A szókincs: 100%
Összesen: 94.5%
.png)
0 megjegyzés