A csend és szabadság a legértékesebb kincsünk § Cecelia Ahern: Lantmadár
június 20, 2018
Nem a Lantmadár című könyv volt az első az írónő tollából, amelyet elolvastam, még jó régen sorra kerítettem tőle az Üveggolyók titkát. Sokra nem emlékszem belőle, viszont sikerült pár ismertetőjegyet felfedeznem, ezek előfordultak mindkét olvasmányban.
Alapvetően egy lassabb lefolyású történetről van szó, nem az események pörgősségén van a hangsúly, sokkal inkább az apró részleteken, a szereplők gondolatain. Éppen ezért nem haladtam vele olyan gyorsan, mint terveztem, de ez teljesen rendben van, hiszen nem lehet minden regényt egy-két nap alatt ledarálni, valamelyiket „ízlelgetni” kell, elgondolkodni az apró utalásokon. Kezdek rájönni, hogy Cecelia Ahern-nek ez az írói stílusához tartozik, bár még nem volt vele sok tapasztalatom.
„Mindig változnak a dolgok, még a hegyen is. Együtt kell változni a változással.”
A romantika kedvelőinek ez egy igazi csemegének számít. Bár én magam mindig kicsit félve nyúlok az ilyen történetekhez, ebben az esetben kivételt tettem, ugyanis nem egy átlagos regényről beszélhetünk. A romantikus cselekmény egy igazán különleges és egyedi keretet kapott, amellyel biztosan nem találkozhatunk későbbi olvasmányaink során: a könyv sikerének titka a lantmadár szóban rejlik. Ahogyan a fülszöveg is említi, Laura, a főszereplő, kiválón ért a hangok, dallamok utánzásához, olyan élethűen tudja őket visszaadni, mint a valóságban is létező lantmadár. És itt jön képbe az az elem, amely szerintem az egyik legjobbra sikerült a történetben: az írónő nagyszerűen párhuzamba állította Laurát és ezt a madarat. Az élet különböző állomásain ugyanúgy viselkedtek, ugyanazokat a reakciókat mutatták a külvilág felé. Ez számomra a főszereplőt csak még éteribb színben tüntette fel, mintha egyik része valóságos, a másik pedig nem is e világi lenne.
„A képességed része, hogy meg tudod mutatni a világ szépségét. Észreveszed az emberek, az állatok, a tárgyak legapróbb tulajdonságait, bármiről is legyen szó. Te olyan dolgokat hallasz, amik nekünk fel se tűnnek, vagy egyszerűen már csak megszűntünk meghallani őket. Te megragadod ezeket a dolgokat, és visszajátszod a világnak. Emlékeztetsz minket arra, ami szép.”
A könyv tulajdonképpen a valóságshow kegyetlen árnyoldalait hivatott bemutatni, a kulisszák, csillogás mögötti embertelenséget. Talán utoljára az Éhezők viadala című trilógiában kapott ez a téma nagyobb hangsúlyt, de ott viszont nem az állt a történet középpontjában. A Lantmadárban ez szó szerint véve is hatalmas reflektorfényt kapott, amelynek nagyon örültem, mert szerintem sokan nem is gondolunk arra, milyen lemondásokat, kemény áldozatokat kell meghoznunk (többek között az először unalmasnak, majd később pedig áldásnak tűnő mindennapi életünk elvesztését), ha egy tehetségkutató műsor sztárjai szeretnénk lenni. Cecelia Ahern ezt a kettősséget hangsúlyozta ki, és olvasás után biztosan mindenki elmormol köszönetképpen egy imát csendes és nyugalmas életéért.
De a cselekmény végén a szereplők rádöbbentenek arra, hogy elszaladunk a világ apró, de ugyanakkor csodálatos és gyönyörű momentumai mellett. Így visszagondolva számomra az ilyen spontán eseményekből gyűltek össze a legszebb emlékeim...
A lassú cselekmény ellenére a végkifejlet igen csattanósra és tanulságosra sikeredett. A történet mondanivalójához tökéletesen illeszkedett, abszolút nem volt hiányérzetem, vagy ellenvetésem, minden kirakósdarab a helyére került.
Hálásan köszönöm az Athenaeum kiadónak a recenziós példányt! A könyvet itt tudjátok megrendelni -20% kedvezménnyel!
A cselekmény: 80%
A szereplők: 87%
A szókincs: 93%
A borító: 100%
Összesen: 90%
.png)
2 megjegyzés
Örülök, hogy ide találtam! Nagyon szeretném ezt a könyvet (is) elolvasni!
VálaszTörlésÉn is nagyon örülök, hogy felfedezted az oldalamat, üdv a fedélzeten! Jó olvasást előre is! (:
Törlés