Egy történet a modern boszorkányüldözésről § Jodi Picoult: Ítélet
június 26, 2018
Jodi Picoult könyveit mindig izgatottan és reményteljesen veszem kézbe, hiszen történetei egyedi tartalommal bővülnek, nem egy kaptafára készülnek, ráadásul olyan morális kérdéseket feszegetnek, amelyek a mai világban még mindig megoldásra várnak. Az írónő tollából rengeteg regénnyel volt már dolgom, de azt hiszem egyik sem volt még olyan különleges és „kirívó”, mint az Ítélet. Bár a boszorkányüldözéseknek már pár száz évvel ezelőtt véget vetettek, napjainkban is találkozhatunk olyan emberekkel, akik valamilyen természetfeletti jelenséget hivatottak előhívni különböző energiák és erőforrások segítségével. Ez adja ennek az olvasmánynak a témáját, amelyet Jodi Picoult szinte minden aspektusból, nagyon részletesen és színesen bemutatott.
El sem tudjátok képzelni, mennyire vártam már, hogy ez a regény magyarul is eljusson hozzánk. Már évekkel ezelőtt felfedeztem, de angol tudásom akkor még nem volt a magaslatokban, nem mertem nekivágni. Áprilisban lelkesen meséltem az Ítéletről (akkor még csak az eredeti címen, Salem Falls-ként ismert történetről) a könyvmoly barátnőmnek, és láss csodát, pár nappal később volt a beharangozója a magyar kiadásnak! Így nem is volt kérdés, hogy sorra kerítem-e ezt a könyvet, vagy sem, amilyen gyorsan csak tudtam, bele is vetettem magam a cselekménybe.
Már a regény vastagságából is leszűrhető, hogy nem egy egyszerű, csupán csak körvonalakból álló írással állunk szemben. Jodi Picoult híres arról, hogy a főszereplők múltját és jelenjét a legapróbb részletekig megjeleníti, és szerintem emiatt ilyen élvezhetőek és izgalmasak az írónő könyvei. Ha ismerjük a karakterek életét, teljesen más szemmel tekintünk a tragédiákra, majd pedig a végkifejletre. Ezek a leírások egyáltalán nem unalmasak és laposak, minden ilyen rövidebb-hosszabb jelenet egyszerűen beszippant a történetbe.
„Ha egy egész közösség a múltbeli bűnei alapján ítél meg valakit, hogyan fogja valaha is elfogadni a jelenlétét?”
Ahogy a fülszöveg is említi, Jack nemrég szabadult a börtönből, szexuális erőszak vádjával ítélték el. Leülve büntetését új életet szeretne kezdeni, tiszta lappal indítani, ezért választott úti céljának egy csöndes kisvárost. A pletykák azonban felélednek, és egy tinilányokból álló csapat megvádolja őt, éppen azért, ami miatt börtönbe zárták. A bonyodalmak itt kezdődnek el, ugyanis senki nem akar hinni Jack-nek, aki már másodszorra vallja magát ártatlannak. Tulajdonképpen ehhez kapcsolódik a könyv egyik legnagyobb dilemmája: hajlamosak vagyunk úgy ítélkezni helyzetek és emberek felett, hogy nem is akarjuk figyelembe venni az érem másik oldalát, csupán a kézenfekvő tényekre (amelyek talán nem is annyira egyértelműek) hagyatkozunk.
Itt most tennék egy kis kitérőt az egyik áprilisi olvasmányomra, amely szintén az írónő regényei közül került ki, ez pedig nem más, mint a Tizedik kör. Abban egyeznek meg, hogy mindkettőben központi szerepet kap a szexuális erőszak, viszont végkifejletükben, és mondanivalójukban teljesen különböznek egymástól. Míg a Tizedik körben Picoult az áldozatot védte annak ellenére is, hogy abszolút nem szolgált rá erre, addig az Ítéletben végre helyet kapott az igazság is, amely nemcsak a „gyengébb nem” oldalát fogta, hanem górcső alá vették a bizonyítékokat, tényeket. Szóval számomra hatalmas meglepetés volt ez a nézőpontváltás, ugyanis a két regény megjelenési időpontja között csupán pár év eltérés van.
Nemcsak a témaválasztás miatt lógott ki a sorból az Ítélet, hanem valamilyen szinten a szereplők személyisége okán is. Gondolom már Ti is rájöttetek, hogy nem egy könnyű olvasmányról volt szó, ezért volt jó, hogy a karakterek a nehezebb helyzetekben elsütöttek egy-két, igen viccesre sikeredett poént, amellyel oldották a feszültséget. Sőt, még a végső, komoly téttel rendelkező tárgyalásnál is előfordult több mulatságos jelenet, ilyen elemekkel eddig még nem találkoztam az írónő történeteiben.
„Mindenkinél jobban tudta, mennyire nem lehet megbízni egy nőben, aki azt állítja, hogy igazat mond. De mi van azzal, akiről már az elején tudni lehet, hogy hazudik?”
Rengeteg információt megtudhattam a „modern boszorkányok” szokásairól, ünnepeiről, szertartásairól. A látványvilág ebből a szempontból is fantasztikus volt, szinte már kézzel foghatónak éreztem ezeket a képeket a fejemben a leírások által. Főleg emiatt vártam nagyon, hogy elolvashassam a regényt, úgyhogy ez a kívánságom teljesült.
A lezárással is meg vagyok elégedve, ennél jobb befejezést senki nem tudott volna írni. A kirakós darabkái a helyükre kerültek, Jodi Picoult az elvarratlan szálakra is gondot viselt, ráadásul még olyan érzésem se volt, hogy valamelyik karakter ne azt kapta volna, amit érdemelne. Egyértelmű, hogy ez az egyik legjobb könyv, amelyet az írónőtől olvastam, és bár nem olyan komoly témát dolgozott fel, mint mondjuk a Tizedik kör, vagy a Tizenkilenc perc, mégis elgondolkodtatja az olvasót.
Hálásan köszönöm a recenziós példányt az Athenaeum kiadónak! A regényt itt tudjátok megrendelni -20% kedvezménnyel!
A cselekmény: 95%
A karakterek: 100%
A szókincs: 100%
A borító: 90%
Összesen: 96.25%
.png)
0 megjegyzés