Az elmúlt év sikerei, mérföldkövei, statisztikája + Nyereményjáték | Blogszülinapi bejegyzés #2 | 2018

július 19, 2018

Hihetetlen érzés belegondolni, hogy már három éve írom le a gondolataimat könyvekről, eseményekről, vagy személyesebb témákról. Eddig az összes blogszülinapot megünnepeltük, ez természetesen most sem maradhat el, már csak azért sem, mert a három egy gyönyörű szép szám (méghozzá a kedvencem)! Pontosan ennyi ünnepi bejegyzéssel készülök nektek, mindegyik végén egy nyereményjátékon vehettek részt! Az első poszt már el is érhető, ezen a linken olvashatjátok el.
Semmiképp sem szerettem volna kihagyni azt a bejegyzést, amelyben az elmúlt év sikereit, örömeit, mérföldköveit és statisztikáját összegzem. Rengeteg dolog történt 2017. július 20. óta, nosztalgiázzunk egy kicsit, és elevenítsük fel az oldal büszkeségeit! ↓↓

→ 2017 júliusában és augusztusában teljesült az egyik legnagyobb álmom, ugyanis sikerült eljutnom Kanadába, azon belül is a Prince Edward szigetre, ahol Lucy Maud Montgomery (a kedvenc írónőm) könyvsorozatai is játszódnak (Anne Shirley, Váratlan utazás). Az élményeimről készült egy olyan bejegyzés, amelyben a könyves kalandjaimat meséltem el, illetve egy videót is publikáltam, amelyben bemutattam a sziget nevezetességeit és természetesen a kihagyhatatlan Zöldmanzárdos házat!
→ Augusztusban született még egy rendhagyóbb poszt: azokat a fontos dolgokat írtam le, amelyeket tudnotok kell a blogotok megnyitása előtt, illetve letölthettek egy általam készített bejegyzéstervezőt is! Szokás szerint összegeztem a múlt nyár legjobb olvasmányait (ez idén is majd elérhető lesz).
→ Bár az Amikor a könyvmoly moziba megy... rovat nem szokott túl nagy rendszerességgel megjelenni, szeptemberben rengeteg filmadaptáció közül válogathattunk.
→ Októberben szinte semmi energiám nem volt rendszeresen írni, de azért megjelent pár bejegyzés, és azok közül ebben van a legnagyobb munkám, erre vagyok a legbüszkébb is: 100 éve született Szabó Magda írónő | Érdekességek, dedikált könyvem
→ Novemberben szokás szerint már zajlott az félévi hajrá, de nagyon örültem, mikor kihívott az egyik kedves olvasóm (és szintén blogger-társam) egy díjra, méghozzá a Tea Break Award-ra.
→ Decemberben szinte csak karácsonyi írásokat tettem közzé, január első napjaiban viszont elérhető lett a blog negyedik videója, amely egy interjú volt Csíkszentmihályi Mihály pszichológussal. A videó angol nyelven zajlott, de elérhető hozzá a magyar felirat is.
→ Nem titok, a Valentin-nap egyértelműen nem tartozik a kedvenc ünnepeim közé, de idén két különleges poszt is született ehhez kapcsolódóan: 5+1 dolog, amit tudnod kell, ha egy könyvmollyal randizol; Kedvenc íróink és szerelmeik.
→ Márciusban több jó könyvvel találkoztam, tavaszi bejegyzéseket is írtam, de a „legszínesebb” munkám egyértelműen az #ezvagyokán kihívás, amelyben engem ismerhettetek meg közelebbről.
→ Április a Könyvfesztivál hónapja volt, amelyről természetesen született egy élméynbeszámoló is. A Twister Media kiadó felajánlott számomra egy könyves-meglepetésdobozt, amely tartalmát egy külön poszt keretein belül mutattam be. Sikerült a blogon elérni a 100.000 oldalmegtekintést, amire nagyon büszke vagyok, köszönöm, hogy ennyien olvassátok írásaimat!
→ Június hónapban az utazás került előtérbe, ennek apropójából megjelent a Könyves-bakancslistás posztom, és egy Könyvajánló is.

Legolvasottabb bejegyzések (tavalyi blogszülinaptól számítva):
2. A 2017-es nyár legjobb olvasmányai (1135 megtekintés)
3. A 2017-es év legjobb olvasmányai (1121 megtekintés)

Összes oldalmegjelenítés: 104,955
Jelenleg a blognak 1457 követője van facebook-on.
Az oldalon a rendszeres olvasók száma 307.


Több könyvkiadó is megosztotta a bejegyzéseimet, fotóimat Facebook-on, itt van pár, amelyekre nagyon büszke vagyok! Kattints rá a képre az olvashatóság érdekében!


Bár sajnos Instagram-on nem tudok olyan aktív lenni, mint ahogy azt elterveztem, azon a közösségi felületen is ért egy-két meglepetés. Abigail James: Szeresd a bőröd! című könyv írónőjének nagyon tetszettek a fotóim, többször is megosztotta őket bejegyzés, illetve insta-story formájában. Kattints rá a képre az olvashatóság érdekében!


A legjobb érzés egyértelműen az, mikor egy író/írónő (!!) megdicséri a könyvéről készített kritikámat. Ilyenkor szoktam azt érezni, hogy tényleg jó, amit csinálok, hiszen ennél „magasabb rangú” elismerést szerintem nem kaphat egy könyves blogger.

Természetesen, ahogy már a bejegyzés elején is említettem, a nyereményjáték itt sem maradhat el. Ezúttal egy tipikus évszakhoz illő könyv találhat szerencsés gazdára (Katie Fford: Tökéletes nyár), illetve ehhez dukál még egy idézetes könyvszatyor, blogos kitűző és egy könyvjelző, amelyen vicces szöveg olvasható, kifejezetten könyvmolyok számára.
Figyelem! A játékban csak azok vehetnek részt, akik magyarországi címre kérnék majd a nyereményt, sajnos nincs lehetőségem külföldre postázni! Az eredményhirdetésre július 26.-án kerül sor, a „dobozban” találhatjátok majd meg a szerencsés nyertes nevét, vele pedig azon az email címen fogok kapcsolatba lépni, amit a dobozba is beírt.

A következő blogszülinapi bejegyzés és nyereményjáték időpontja: 2018. július 21.

a Rafflecopter giveaway

You Might Also Like

2 megjegyzés

  1. Köszönöm a lehetőséget! Boldog blogszülinapot! 💕

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm a részvételt és a kedves szavakat! (:

      Törlés

Legolvasottabb bejegyzések

A blog rendszeres olvasói

Facebook oldal